A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Jövő hétvégén liba és újbor a Skanzenben

Nálunk jegyeket is nyerhet

2008-11-01 | Tóth Adrienn


2008. november 8-9. között a Skanzen és a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. hatodik alkalommal rendezi meg a Szent Márton Újborfesztivál és Libatort, amely gasztronómiai és néprajzi program is egyben. A 397. november 11-én elhunyt, savariai születésű püspökre újborok és libaételek segítségével emlékeznek szerte az országban ezen, a neve napjához közelebbi hétvégén. Azok, akik a két nap folyamán kilátogatnak Szentendrére, nemcsak a gyomrukat lakathatják jól, de megtapasztalhatják azt is, hogyan ülték meg ezt a napot a korábbi évszázadokban.


A Márton napi mulatozások, borkóstolók manapság újra egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezzel a jóízű hagyományőrzéssel tulajdonképpen eleink életmódjához, szokásaihoz kapcsolódunk. A századfordulón országszerte lakomákat tartottak, úgy vélték, minél többet isznak és esznek, annál több erőt és egészséget biztosítanak maguknak az elkövetkező esztendőre. Ha valaki minden lehetőt meg kívánt tenni ennek eléréséért, akkor az újbor fogyasztása mellett arra is ügyelt, hogy háza táján tömött libát vágjanak.

Ilyenkor ősszel gyakori volt még, hogy a pásztorok és a gazdák kölcsönösen magajándékozzák egymást, Baranya megyében pedig a Márton napi időjárásból a márciusi időre következtettek.

A rendszerváltás után, a kilencvenes évek közepén keltek életre újra az átmenetileg feledésbe merült hagyományok. Jelentős szerepe volt ebben a ma is közismert és nagy népszerűségnek örvendő villányi borásznak, Bock Józsefnek, aki 1996. november 11-én mutatta be portugieser szőlőfajtából készített újborát. Azóta persze több magyar borvidék borászai csatlakoztak a villányiakhoz, és ma már a Márton-napi libaevésnek elengedhetetlen része egy palack újbor felbontása. Annyira igaz ez, hogy tavaly ilyenkor Márton napján, már nem volt könnyű újbort beszerezni Budapesten.

A Szent Márton Újborfesztivál és Libator évente több mint ötezer látogatót vonz, kettős funkciójánál fogva szélesebb kört szólít meg, mintha „csak” egy boros vagy néprajzos esemény lenne. A két nap folyamán ugyanis a mellett, hogy mindenki jóllakhat libaétkekkel és egyéb téli/őszi csemegékkel, mint a sült alma, krumpli, tök, gesztenye és pattogatott kukorica, és belekóstolhat a legújabb évjárat friss boraiba, néprajzban jártas szakemberektől, autentikus környezetben kulturális és néphagyománnyal kapcsolatos ismereteket is kaphat.



A gasztronómiai programok fontos részét képezi a TV Paprika „Szárnyas fejvadászok” című sorozatából is ismert Bede Róbert főzőbemutatója. Ennek keretében interaktív látványfőzésre kerül sor, azaz a vendégek nem csak nézhetik, de meg is kóstolhatják az ételkülönlegességeket, sőt be is segíthetnek a műveletekbe. Szombaton és vasárnap két, a már a korábbi évekből ismert és két új receptet tár a tv szakács az arra kíváncsiak elé, így készül majd aszalt paradicsomos, libatepertős saláta, balzsamecettel és mézes céklával sült libamáj, szelídgesztenyével, vargányával, főtt és füstölt libamell darabokkal gazdagított kölesrizottó, valamint almás káposzta, libahúsgombóccal.

A helyszínen a Halásziban tartott Márton napi búcsúba is belecsöppenhetnek a látogatók, hiszen a Lajta Hagyományőrző Egyesület tagjai zenével és tánccal idézik meg az ilyenkor szokásos ünnepi hangulatot a Kisalföld tájegység házaiban és a Skanzen rendezvény pajtájában.

Az Alföld mezőváros tájegységben a szentendrei Hagyományőrző Óvónők Vidám Tollfosztó elnevezésű előadásukon pajkos történetek és dalok segítségével érzékeltetik a téli közösségi munkák hangulatát hajdanán. Ugyanitt Őszi Falatozó lesz a Pékségben és Lélekmelegítő, az ennek szomszédjában elhelyezkedő Gyurka műhelyben. A tanyasi élet szemléltetésére állatokkal is találkozhatunk a múzeum területén.

Délelőtt tíz és délután négy óra között gyertyamártó, kovácsoló, mézeskalácssütő, lúdgégetészta-, kenőtoll-, krumplipuska- és tollsíp-készítő foglalkozásokat tartanak a Skanzen több pontján.

A központi rendezvényhelyszín a fesztiválsátor lesz, ahol zenei és színi előadásokkal szórakoztatják az evő-ivó vendégsereget. Mindkét nap délutánján Agócs Gergely több ízben is nagyot mond, azaz vidám historikus történeteket mesél. Délután három órától a Hahota Gyermekszínház és a Gabalyda Bábszínház Lúdas Matyi történetével, a Bornépek dalai bordalverseny döntősei pedig énekükkel szórakoztatják az összegyűlteket.



A Szatócsboltban és a Portékaboltban speciális árukínálat várja azokat, akik haza szeretnének vinni valamit emlékbe vagy vásárfia gyanánt. Többek között birsalmasajt, szarvasgomba készítmények, lekvárok és magvas csemegék kerülnek a polcokra. A központi helyszínről másfél óránként ingyenes tárlatvezetések indulnak, amelyek során vagy a régi konyhák titkait, vagy a szőlő- és bortermelés ránk maradt tárgyi kincseit mutatják be az érdeklődőknek.

A koraesti órákban kültéri tűzrakások mellett melegedhetnek a fáradhatatlanok, mielőtt újabb rohammal bevennék egy következő borász kínálatát.

November 8-án és 9-én a következő boros és gasztronómiai kínálatból szemezgethetnek a látogatók:

Boros kiállítók:
Taschner Pincészet – Sopron
Dúzsi Tamás – Szekszárd
Garamvári Szőlőbirtok-Vinarium – Balatonboglár
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet - Balatonboglár
Zódor László - Villány
Corvinum

Gasztronómiai kiállítók:
Majnár Józsefné-féle szilvalekvár és birsalmasajt
Vagoemt- szarvasgomba termesztő
Jászárokszállási Fogadó – Szentendre (hagyományos libaételek)
Zsanna Manna magvas csemegék
Pálinkaház pálinkák

A két napos rendezvényre jegyeket nyerhetnek a Vinoport olvasói. A játékot november 3-án hétfőn zárjuk le, a részletekről IDE kattintva tájékozódhat.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!