A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Olaszrizlingek és a Badacsony

Borvidéki kóstoló Budapesten

2012-03-27 | Tóth Adrienn


Badacsony New Yorkban - ezzel a szlogennel népszerűsítik a badacsonyi borászok első nagyléptékű közös bemutatójukat Budapesten, a New York Palotában. Az április 12-én megrendezésre kerülő kóstoló két részből áll majd: délután a szakmai érdeklődőket várják, míg az esti órákban a nagyközönség is megízlelheti a valószínűleg leghíresebb Balaton-parti borvidék széles kínálatát. A rendezvény sztárja a kiállító borászatok borsorának közös metszéspontja, az olaszrizling lesz. Az esemény kapcsán az egyik szervezőt, Laposa Bencét kérdeztük.


 

Hogyan jött létre ez a kóstoló?

Több éve tervezünk már egy hasonló léptékű eseményt. Korábban volt már egy, a mostaninál kisebb méretű, sikeres próbálkozásunk. Azután év elején, egy megbeszélésen vetődött fel újra az ötlet, és olyan pozitív volt a jelenlévők hozzáállása, hogy azonnal bele is vágtunk a szervezésébe.

Mi volt a koncepció lényege?

Már az elején eldöntöttük, hogy egy olyan kóstolót szeretnénk megvalósítani, amely az egész borvidéket reprezentálja. Örültünk annak, hogy ebben partnerekre találtunk, a működő pincészetek kb. 90%-a és a minőségi pincészetek többsége jelen lesz a kóstolón. Ilyen eddig még nem volt.

Az olaszrizling kiemelt téma lesz a rendezvényen belül. Miért ezt a szőlőfajtát választottátok?

Az olaszrizling az egész országban, és persze Badacsonyban is a legnagyobb területen termesztett fajta. Úgy véljük, hogy a borvidéken hosszú távon is ez lesz a legfontosabb szőlőfajta, nemcsak mennyisége miatt, hanem azért is, mert univerzális lehetőségeket rejt, több borkategóriában is kiemelkedő minőség alkotható általa.

Nem utolsósorban az is szempont volt, hogy az olaszrizling már ma is az a kapcsolódási pont a borvidékünkön, amelyben az egyébként sokszor nagyon is különböző portfólióval bíró pincészetek találkoznak. Ezért gondoltuk úgy, hogy remek lehetőség egy ilyen rendezvény keretein belül megmutatni, ki hogyan képzeli el az olaszrizlinget.

A Laposa Pincészet miként fogja megjeleníteni a fajtát?

Két 2011-es olaszrizlinggel érkezünk a helyszínre, a 2011-es Friss Rizling mellett – amely 100%-ban olaszrizlingből áll – bemutatkozik majd egy komolyabb tétel is, amelyet hordóban erjesztettünk és érleltünk. A Friss alapanyagához képest itt egy érettebb szőlőről volt szó, amelyből komplexebb, testesebb bor készült. A tétel a közeljövőben kerül majd palackozásra.

Badacsonyról mint egy turisztikailag kifejezetten frekventált borvidékről beszélve nem hagyható ki a helyszíni programok felsorolása sem. Mi zajlik jelenleg, és mire készültök a nyár folyamán?

A 365 nap Badacsonyban koncepciójának megfelelően törekszünk arra, hogy a hozzánk érkező, borok iránt érdeklődő látogatók egész évben találjanak maguknak programokat. Május elejéig tart még a Borbarangolás Badacsonyban, amelynek keretében hetente más-más pincénél tartanak borvacsorákat. Ez az eseménysorozat már több éve működik, és – véleményem szerint – az általa kialakult, a pincészetek közötti együttműködés előfutára volt az áprilisi budapesti kóstolónak is.

Nyáron már a Badacsonyi Borbuszjárat kerül a középpontba. Büszkék vagyunk arra, hogy nálunk indult és egyedül itt működik a mai napig egy olyan rendszeres buszjárat, amely összeköti a pincészeteket, éttermeket és a helyi látványosságokat. Bár nem könnyű a finanszírozása, de mivel ezt fontosnak tarjuk, idén is előteremtjük a szükséges forrásokat.

Konkrét rendezvényekről szólva a Badacsonyi Borhetek bírnak még nagy jelentőséggel. Idei másik fontos tervünk, hogy ezt az eseményt átalakítsuk. Szeretnénk egy új helyszínt igénybe venni, és igényesebb körülmények megteremtése által növelni kívánjuk a kulturált borfogyasztás lehetőségét. Egyszóval szeretnénk a bort előtérbe helyezni. Ez azonban még távolabb van, jelenleg a budapesti kóstolóra koncentrálunk, amelyre várjuk a badacsonyi borok iránt érdeklődő közönséget. 

A kóstolóra IDE kattintva lehet jelentkezni, mind a nagyközönség, mind a szakma számára.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre! 

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!