A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Pannon Borrégió TOP25 2011

Az Il Primo is ott van a vörös házasítások között

2011-05-17 | Tóth Adrienn


Idén Villány szerepelt a legjobban, a Pannon Borrégió TOP25-ből összesen tizenhárom érkezett erről a borvidékről, őket követte Szekszárd a maga öt borával, míg Tolna és Pécs egyaránt három-három tétellel került fel a listára. Május 12-én negyedik alkalommal állították össze azt a 25 tételből álló borsort, amely a Pannon Borrégió TOP25 nevet viseli.


A borrégió és a Pécsi Borozó magazin együttműködésének célja, hogy egy borverseny keretei között készítsenek el egy olyan toplistát, amely a borvidékekre jellemző súlyozással jeleníti meg Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány sokszínűségét. A fehér- és rozéboroktól, a könnyed vöröseken át, a fajsúlyos fajtaborokig és házasításokig juthatunk. A koncepció érdekességét tükrözik, hogy évről-évre 10-15 százalékkal bővül az indulók csapata, 2011-ben 50 pincészet 151 bora állt rajtvonalhoz.

A megmérettetés kvótarendszerű, azaz a borok olyan arányban kerülnek fel a győztesek közé, ahogyan a nevezések alakultak az egyes csoportokban. A borverseny egyik legnehezebb kategóriája - a beküldő borvidékekre tekintettel - évről-évre a vörös házasítások csoportja. Ebben a mezőnyben teljesített jól Jekl Flóra 2007-es Il Primo bora, amelyről szerettünk volna többet is megtudni, ezért kerestük meg Flórát:

Il Primón én általában ezt a vörös házasítást értem, pedig az elnevezés tulajdonképpen egy egész borcsaládot takar, amely mára körülbelül a pince bormennyiségének harmadáért felel.

A mostanra sorozattá bővülő történet úgy indult, hogy szerettem volna kicsit kibontakozni, bemutatni saját egyéniségemet a borok terén. Erre otthon lehetőséget is kaptam, így 2006-ban megszületett a két első Primo egy aktuális évjáratú rozé és egy 2004-es vörös cuvée formájában. A család azóta két új taggal bővült: egy szűretlen, vörös válogatással és egy frizzantével.

Elérted velük a kezdetben kitűzött célodat?

A borok először tényleg amolyan szárnypróbálgatásként születtek. A saját erejüket és az én elképzeléseimet szerettem volna mérlegre tenni, épp ezért a címkéken az Il Primo felirat volt a meghatározó. Úgy gondolom, a borcsalád mára bizonyított, ezért úgy tervezem, hogy a legközelebbi címkeváltással erőteljesebben jelenítem majd meg mind a Jekl nevet, mind a borvidéket.

Akad tehát újdonság a sort tekintve, ezek előtt azonban beszéljünk inkább a TOP25-be is bekerülő 2007-es házasításról.

Az Il Primo egy klasszikus Bordeaux-i összeállítás, amely alapját a cabernet franc és sauvignon adja, ezeket egészíti ki a merlot. Bár az egyes szőlőfajták aránya az évjáratok függvényében alakulhat, az alap koncepció a kezdetektől változatlan. A három meghatározó komponens számomra: a gyümölcsösség, a fiatalos lendület és a nagy test.



Ezt a három fajtát egyébként önállóan is szeretem, de így együtt különösen jó eredményt adnak. A két cabernet a masszív alapokat biztosítja, míg a merlot a gyümölcsösséggel egészíti ki az összképet.

Miben különbözik ettől az Il Primo válogatás tagja?

A 2006-os Il Primo Selection cabernet sauvignon és franc házasításából készült. Ezt a tételt kizárólag kiemelkedő évjáratok terméséből szeretném elkészíteni a jövőben is. A koncentráció mellett törekszem az aromák minél teljesebb megőrzésére, ennek érdekében a válogatás borok szűretlenül kerülnek palackba. A 2006-os most van forgalomban, a következő évjárat azonban lehet, hogy egy darabig várat majd magára, hiszen 2007-ből és 2008-ból csak az alap Il Primo házasítást készítjük el.

A nagy újdonság most a Frizzante. Miért volt erre szükség a vörösek és a rozé mellett?

Mindig is szerettem a prosecco típusú habzóborokat, tulajdonképpen csodálkozom is, miért nem ért el ide hozzánk igazán ennek a hulláma, holott világviszonylatban kifejezetten keresett ez a műfaj. Hála üdítő hatásuknak, ezek a borok nemcsak aperitifnek jók, de szinte bárhol és bármikor fogyaszthatóak. Mi például vágóborként is be szoktuk vetni, jól esik az embernek nyolc-tíz komoly vörösbor után.

Tulajdonképpen hasonló funkciót töltenek be, mint a rozék, de szerintem egyértelműen van létjogosultságuk a rózsaszín gondűzők mellett. Sőt, én inkább a frizzantéban látom a jövőt.

2010-ben készítettétek el első ízben ezt a bort, annyira könnyű volt ez a folyamat, amennyire az ember kívülről gondolná?

Pont fordítva. Persze nem azt mondom, hogy ez a világ legnehezebb műfaja, de nekünk Villányban inkább a vörös házasítások terén van gyakorlatunk. Épp ezért az első frizzante összeállításával többet bíbelődtünk, mint korábban a vörös válogatás tétellel. A helyzetet csak tovább fokozta, hogy nem egyszerűen egy fehérbort kellett összeállítanunk, hanem egy olyan alapházasítást, amelynek jól áll majd a hozzáadott szén-dioxid.

Miután kiválasztottuk a fajtákat, és rátaláltunk a megfelelő szőlőre, csak a pontos arányok beállítása érdekében külön kóstoltunk a családdal, a laikus és a szakmabeli barátokkal. Rengeteg aránypárt kipróbáltunk, mire a végső 85% pinot blanc, 15% cserszegi fűszeres felállást elfogadtuk.

Honnan származik az alapanyag?

Tudtuk, hogy a kellő beltartalom mellett elengedhetetlenek a megfelelő savak a valóban üde hatás elérése érdekében. 2009-ben ezt villányi alapanyagból elég nehéz lett volna kivitelezni, ezért a Pécsi borvidékről vásároltunk szőlőt hozzá.

Frizzante vonalon 2010-el azért könnyebb dolgotok lesz.

Igen, az biztos, hogy ebből az évből jó frizzantét lehet majd készíteni. A csúcsévjáratok közé biztosan nem kerül be 2010, de ha valaki ügyelt a terméskorlátozásra és a növényvédelemre, egészen szép, ugyan egyszerű, de tisztességes borokat készíthetett belőle. Persze arról nem szabad elfeledkezni, hogy vannak érzékenyebb szőlőfajták, mi például nem készítünk majd vörös kadarkát a Jekl Pincészetnél.

Úgy gondolom azonban, nem kell túlragozni ezt az évjáratot, legfeljebb nem 16%-os alkoholtartalmú vörösborok születnek majd, hanem 13-14%-osak. Gyorsan megisszuk őket, aztán nem kell firtatni a dolgot, hiszen ott van négy korábbi évjárat is, amelyhez visszanyúlhatunk, ha testesebb, érettebb borokat keresünk.

A teljes TOP25 borsor 2011-ből, ábécé sorrendben:

Agancsos Pincészet - Villányi Portugieser 2010
Blum Pince - Villányi Cabernet Sauvignon Barrique 2006
Bock Pince - Villányi Hárslevelű 2009
Bodri Borászat - Faluhely Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Danubiana Borászat - Pannon Syrah 2009
Danubiana Borászat - Tolnai Zöldveltelini 2010
Dúzsi Tamás - Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2010
Ebner Pince - Pécsi Cirfandli 2010
Gere Tamás és Zsolt Pincészete - Villányi Aureus 2007
Günzer Tamás Pincészete - Villányi Merlot 2008
Günzer Tamás Pincészete - Villányi Pinot Noir Reserve 2009
Jekl Flóra - Villányi Il Primo Cuvée 2007
Lelovits Pincészet - Villányi Syrah 2009
Lisicza Borház - Pécsi Sauvignon Blanc 2010
Matias Borászat - Pécsi Zweigelt 2008
Matias Borászat - Villányi Kékfrankos 2007
Maul Zsolt - Villányi Taurus 2007
Mészáros Pál Borház - Szekszárdi Bodzási Kékfrankos Válogatás 2009
Riczu-Stier Pincészet - Villányi Merlot 2009
Takler Pince - Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Takler Pince - Szekszárdi Kékfrankos Reserve 2007
Tűzkő Birtok - Tolnai Renana 2010
Tűzkő Birtok - Tolnai Tűzkő Domb Cuvée 2006
VinArt Pincészet - Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2007
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet - Villányi Duennium 2006

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!