A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Pinceszemle: Miklós Csabi 2013

Miklós Csabit kérdeztük

2013-09-17 | Tóth Adrienn


A szokásos nyári végi nagy juniboros kóstolóra idén először nem Etyeken, hanem a budapesti belvárosban, a Bazilika mellett húzódó Divino Borbár és Junibor-főhadiszállás mellett, a Szent István téren került sor. Bár a helyszín új volt, a fiatal borászok azzal a hagyománnyal nem szakítottak, hogy megválasszák maguk közül az Év Juniborászát. A tavalyi győztes, a Tokajból érkező Árvay Angelika adta át az elismerést a móri Miklós Csabinak, akit ebből az alkalomból kerestünk fel.


Miben különbözik ez az elismerés más díjaktól?

A díj nagyon jólesett, azért is, mert ezt most nem a nagyközönség, nem egy bizottság, hanem a többi kolléga ítélte oda. Ötödik vagyok a sorban, aki megkapta ezt az elismerést, és el kell mondanom, nagyon meglepett.

Mint konferanszié álltam a színpadon, amikor Árvay Angelika a szervezet elnökeként és tavalyi díjazottként odaállt a mikrofon elé, de ahelyett, hogy valakit odaszólított volna, nekem gratulált. Eddig is nagyon jól éreztem magam ebben a csapatban, de ez az elismerés fontos visszajelzés volt, és még közelebb vitt a többiekhez.

Ha egy bor kapcsán kellene megismernie valakinek az Év Juniborászát, mit mutatnál neki?

Egyértelműen a Móri Ezerjót. Ez a 2012-ből származó tétel színléből készült, spontán erjesztéssel. Az első Junibor Bor Ünnepen túl a múlt héten zajló Budavári Borfesztiválon is sikeresen mutatkozott be.

Milyennek kell lennie egy móri ezerjónak?

Számomra a 2012-es évjárat termése iskolapélda ebből a szempontból; jó ivású, könnyen érthető, populáris borok készültek belőle, hála annak, hogy minden jókor és jó mennyiségben jött: a napsütés és a csapadék is.

Nem minden évjáratban képes azonban erre a fajta; az ezerjó a késői érésű fehér szőlők közé tartozik, ha kedvező az évjárat, és egészséges a termés, ideális esetben október közepén-végén szüreteljük. Ha azonban ennél korábban be kell hoznunk a pincébe, egy komoly, masszív savkarakter lesz jellemző rá, amelyet valaki kifejezetten értékel, míg mások kevésbé.

A hűvösebb évjáratok ezerjói ennek köszönhetően megosztóbbak. Abban az esetben azonban, ha a megfelelő zöldmunka és a jó adottságokkal bíró évjárat együttállása megvalósul, magas minőségű bor születhet.

Pinceszemle: Miklós Csabi 2013

Persze a mi feladatunk elsődlegesen nem az, hogy populáris borokat készítsünk; a célunk, hogy a közönségnek a megmutassuk, mit tud az ezerjó és ez a meszes talajú Móri borvidék.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a korlátozott termőterület és a fajta egyedi adottságai miatt az ezerjóból sohasem lesz Irsai Olivér, olaszrizling vagy furmint; az ezerjónak egy választékbővítő szerepkört kell betöltenie, a borok sokszínűsége iránt érdeklődő, kifinomult közönség igényeinek kielégítésére.

Az ezerjó – ahogy a több szőlőfajta – többféle stílusban készíthető. Miként határozható meg Miklós Csabié?

Az ezerjóról szőlészeti vonatkozásban azt kell tudni, hogy kifejezetten jó vele dolgozni: egyrészt mert nem terheli túl magát, másrészt mert nem nehezíti meg az ember dolgát a zöldmunkák kapcsán sem.

A belőle készített must esetében a cukorfokkal általában nincs probléma, sőt mi inkább arra szoktunk figyelni, nehogy túl magasra szaladjon az alkohol. Számomra az az ideális, ha nem haladja meg a 13-13,5%-ot, az alkoholtúlsúlyos borok által ugyanis szerintem kevésbé tudnánk kifejezni a fajtában és a termőtájban rejlő adottságokat. Az ezerjó másik szerkezeti előnyének a határozott savgerinc számít, ami gondoskodik arról, hogy minden évben jól érlelhető borokat adjon.

Borászati szempontból fontosnak tartom, hogy sok évnyi kísérletezés után mára rátaláltunk az ideális hordóhasználatra is. Kezdetben kísérletezünk 225 és 1000 literes hordókkal, a legjobb eredményt azonban egy köztes méret, a 400 literes hozta meg számunkra. Az ezerjó ebben jól viselkedik: kerekedik, szép ízvilágra tesz szert, ugyanakkor nem válik túl fássá.

Szeptemberben mindig aktuális a kérdés: elkezdtétek már a szüretet?

Még nem, most a napsütésért és a szőlőket kiszárító szélért szorítunk. Sajnos az utóbbi időkben nem a legkedvezőbben alakult az időjárás: éjszaka már nagyon lehűl a levegő, nappal elmaradnak a kellemes húsz fokok, és csak a mai napon Móron 35 milliméter csapadék esett. Nagyon kellene most egy vénasszonyok nyara, mert a savak is túlzottan magasak még, és a cukor is 17-18 körül húzódik, pedig a 20,5-21 lenne az ideális. Ha jól alakul az idő, a sauvignon blanc és a rizlingszilváni szüretével kezdünk, de egyelőre nem látom, hogy pontosan mikor.

Pinceszemle: Miklós Csabi 2013

Milyen újdonságok jelentek meg mostanában a pincétől?

Nemrég mutatkozott be a 2012-es móri sorozat: a Roger Mór, a Demi Mór, a Marilyn Mórról, a Gimme Mór és a Móri Ezerjó, van közöttük ezerjó, királyleányka és zöld veltelini. Ezekkel a borokkal várok mindenkit a pincénél, ahol most már két vendégszoba is rendelkezésre áll azok számára, akik nem hordanak sofőrt magukkal.

Hol lehet ősszel találkozni veled?

A pince mellett a Bazilika szomszédságáben működő Divino tölti ki a hétköznapjaimat. A szüreten túl pedig ősszel még egy fontos programra készülünk, a Móri Borfesztiválra, amely október 4-6. között kerül megrendezésre. Minden, a borok iránt érdeklődő, életszerető vendéget szeretettel várunk, hogy megmutassuk, nekünk mit jelent a szenvedély a hétköznapokban.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!