A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Szecsuáni konyha nyílt a kilencedik kerületben

Wang mester új étterme

2008-05-21 | Tóth Adrienn


2008. május 15-én, egy hónapnyi próbaüzemet követően nyílt meg hazánk kínai sztárszakácsának új étterme. Wang Qiang, akit korábban a TV-Paprika és a Fábry Show nézői már megismerhettek egy, a szecsuáni régió fogásait kínáló új étekműhelyben látja ezentúl vendégül a keleti gasztronómia szerelmeseit. A megnyitó vacsorán az újságírók mellett Falusi Mariann (Pa-Dö-Dö, RTL Klub), Dr. Gegesy Ferenc (a IX. kerület polgármestere) és a Lucullus Bt. képviselői is jelen voltak.


Az éttermet megnyitó szalag átvágása előtt Falusi Mariann, az est egyik díszvendége az Andrássy úton üzemelő első kínai étteremhez kötődő emlékeiről mesélt. Turóczi Gábor, a Lucullus Baráti Társaság elnöke bevezető beszédében elmondta, hogy több rendezvényre hívták már a művésznőt, aki mindeddig nemet mondott, ennek a meghívásnak azonban nem tudott ellenállni.

Wang Qiang tizenhárom éve él Magyarországon. Saját missziójának érzi azt, hogy az ötezer éves kínai konyhaművészetet hiteles módon terjessze hazánkban. Korábban nyitott Új Lanzhou nevű éttermében – amely bekerült a nemrég megjelent Étterem- és Borkalauzba - továbbra is a Huayi Yang (császári) stílusnak megfelelő ételeket készít.

A most nyíló szecsuáni konyha világszerte rendkívüli népszerűségnek örvend. A csípős ízeiről híres stílusról azt mondják, hogy a gyakorlatban az ételeknek általában mindössze kétharmada csíp. Turóczi Gábor elmondta, hogy ennek a pikantériának két forrása van, az egyik a szecsuáni bors, amely nem egyszerűen csíp, de zsibbasztja is a nyelvet. A másik, szélesebb körben ismert fűszerszám pedig a chili. A vacsora előtt tippként megtudhattuk, hogy az égő szájra nem orvosság a víz, kortyoljunk inkább tejet vagy sört.

Azok pedig, akiknek nem fűlik a foguk a fűszeresebb fogásokhoz, olyan étel-különlegességeket kóstolhatnak meg, mint a tealeveleken füstölt kacsa.

Wang mester elmondta, hogy az egy hónapos próbaüzem alatt majdnem minden este teltházzal működtek. És hát mi is bizonyíthatja jobban egy nemzeti konyha hitelességét, mint az, hogy ez időszak alatt a vendégek kilencven százaléka kínai volt.

Az étterem elérhetőségei:
IX. ker. Budapest, Telepy utca 24.
Telefon: 455-7021

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!