A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

XVII. Magyar Pálinka Verseny

Gönci Barack lett a győztes

2009-06-09 | Tóth Adrienn


Mi sem bizonyítja jobban a pálinkák egyre nagyobb népszerűségét, minthogy a téma mind több megjelenést követel ki magának, így míg tavaly csak egy párlatversennyel foglalkoztunk, addig - bár a tavaszi borverseny áradatban kicsit megkésve - ebben az évben az országos pálinka verseny eredményeiről is tájékoztatást szeretnénk adni. A versenyt azért sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert 2009-ben a világ harmadik legnagyobb szakmai megmérettetésének számított.


 

A verseny előkészületeinek idei első jelentősebb állomása február 16-ára esett, ezen a napon érkezett meg ugyanis az első nevezés. Kuli István saját főzetésű 2008-as besztercei szilvapálinkáját indította el a gyulai versenyen.

Március 5-én, Budapesten rendezték meg a pálinkaverseny érzékszervi zsűrijének kiválasztó tréningjét. Panyik Gáborné versenyigazgató 32 személyt hívott meg erre az eseményre, ahol tesztfeladatok segítségével döntötték el, melyik 22 bíráló van a legjobb formában.

A megmérettetésre végül Gyulán került sor, március 26-án. A tavalyi 688 nevezővel szemben idén 707 induló állt a startvonalhoz. Újdonságnak számított 2009-ben, hogy külföldről is vártak párlatokat a szervezők. A nemzetközi mezőny az első évben a következő nemzetekből állt: Szerbia, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Ausztrália.

Lovász Sándor, a rendezvény vezetője elmondta, hogy minőségi előrelépés is történt idén, hiszen több főzde nevezett átlagosan kevesebb pálinkával, ami azt jelenti, hogy mindenki kizárólag a legszebb, válogatott tételeit küldte el a versenyre.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre végül a házigazdának számító Gyulán került sor, a X. Kisüsti Pálinkafesztivál keretében. 2009-ben Magyarország Legjobb Pálinkájának a Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzdéjének Gönci Barackpálinkáját választották. Emellett azonban sor került több különdíj átadására is. Magyarország Legjobb Bérfőzetett Pálinkájának Pelle László Feketeszeder Pálinkáját választották. A Közönségdíjas pedig a Zsindelyes Pálinkafőzde Málna Pálinkája lett.

A Legeredményesebb Magyar Kereskedelmi Pálinkafőzdének a tiszaföldvári Szicsek bizonyult, míg a Legeredményesebb Bérfőző Magánszemélynek járó elismerést Pelle László mondhatja magáénak. A Legeredményesebb Bérfőzde a boldogkőváraljai Boldogkő-Fruit lett, míg a Legjobban Szereplő Ország címét – hazánkat nem számítva – Szerbia viselheti.

Az alábbiakban a Champion díjasokat soroljuk fel:

Békési Pálinka Zrt.

Áfonya

Bóni László

Ágyas kajszibarack

Bóni László

Borseprő

Bóni László

Nemesbodza

Braca Kravic

Szőlő

Brill Pálinkaház Kft.

Cserszegi fűszeres törköly

Brill Pálinkaház Kft.

Vilmoskörte

Elek István

Kökény

Fruit Distillery Cooperation, s.r.o.

Alma Gala

Fruit Distillery Cooperation, s.r.o.

Fekete ribiszke

Gombosi Pálinkafőző Kft.

Érlelt alma

Gombosi Pálinkafőző Kft.

Szilva

Gyálai Antal

Meggy

Győri Likőrgyár Zrt.

Bosc Kobak körte

Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.

Fekete berkenye

Lakatos Márton

Erdei vegyespálinka

Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde

Gönci barack

Pelle László

Feketeszeder

Szicsek Kft.

Muskotályos törköly

Várda-Drink Zrt

Naményi Birs

Várda-Drink Zrt

Szomolyai cseresznye

Zwack Unicum Nyrt.

Szamóca

Zsindelyes Pálinkafőzde Kft.

Bio Vadmeggy

Zsindelyes Pálinkafőzde Kft.

Málna

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!