A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Cserszegi fűszeres

2008-01-31 | Tóth Adrienn



Története:
 

A cserszegi fűszerest 1960-ban a Keszthely melletti Cserszegtomajon a 2010-ben elhunyt Bakonyi Károly keresztezte az Irsai Olivér és a piros tramini szőlőfajtákból. Az állami elismerésre 1982-ig kellett várni. A Cserszegi Fűszerest előállító kísérletnek az volt a célja, hogy egy olyan szőlőfajtát nyerjenek, amely amellett, hogy finom bort ad, két másik kikötésnek is megfelel: egy - jól bírja a téli hideget, kettő – hamar érik. Ezekből már következik is, hogy ezt a szőlőfajtát inkább az ország északi felébe szánták, ahol kevesebb a napfény, hamarabb jön az ősz, és hidegebbek a telek.
 

A fajtának nem volt rögtön átütő sikere, csak imitt-amott telepítgették. Majd jött két kemény tél: az 1984-85-ös és a 1986-87-es. A szőlőnek ugyanis alapesetben szüksége van a téli hidegre, mert ez pihenésre kényszeríti. A túl nagy hideg és túl hosszú fagy azonban kárt tehet a növényekben. Amennyiben pedig tömegesen fordul elő ilyen mértékű fagykár, a szőlész valószínűleg erősen elgondolkozik rajta, hogy érdemes-e oda ugyanazt a szőlőfajtát ültetni, ami egyszer már kifagyott. Ha pedig úgy dönt, hogy nem, akkor talán érdemes egy olyat keresni, amelyik kevésbé valószínű, hogy ezt tenné. Ekkor került a figyelem középpontjába a Bianka fajtával együtt a Cserszegi is.
 

A neszmélyi Hilltop-Neszmély pincészet 1997-ben az évi cserszegi fűszeres borával nyert aranyérmet egy londoni borversenyen, amelyet az egyszerűség kedvéért „the unpronounceable”, azaz a kiejthetetlen szőlőfajtaként aposztrofált, mivel az angolok számára komoly problémát jelentett a szőlőfajta nevének kimondása.
 

Bora:
 

A többi illatos szőlőfajtához hasonlóan jó cukorfokkal érik be, viszont tőlük eltérően nem hajlamos a lágyságra. Illata és íze jellegzetes, a nevének megfelelően fűszeres, a traminire, illetve a muskotályos szőlőfajtákra hasonlít.

 

Sch.G., T.A.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!