A savgerincre építenek
Gincsai Tamást kérdeztük 2. rész
2013-05-24 | Tóth AdriennA mádi központú Holdvölgy főborászával, Gincsai Tamással készített kétrészes interjúnk első részében a pincészet indulásáról, a szőlőterületek összetételéről és a feldolgozó, valamint az érlelőpince kialakításának szempontjairól beszélgettünk. Ma a borkínálat egyes tételeit vesszük sorra, valamint kitérünk a borászat értékesítési stratégiájára is.
Cikkünk első részéhez kattints IDE!
Hogyan áll össze a portfólió?
Ebben az esetben is a letisztultságra törekedtünk, és ez nemcsak a kínálatunkra igaz, hanem a címkékre, a palackokra, és persze magukra a borokra is. Nem trendekhez akarunk alkalmazkodni, az a cél, hogy egy definiált stílust kövessünk évről évre. A borok természetesen hordozzák az adott évjárat sajátosságait, összességében azonban tiszták, feszesek, dinamikusak.
Hogyan jelenik meg ez az elképzelés konkrétan a borokban?
Úgy fogalmaznék, nálunk a savak játsszák a főszerepet, úgy gondoljuk egy kiemelkedő tokaji bornak a savgerincre kell épülnie.
Milyen eszközökkel éritek el ezt a bizonyos fokú állandóságot?
A szüreti időpont megválasztása kulcsfontosságú. Ahogy a többi esetben, ebben a munkafázisban is minden a minőségnek van alárendelve. Ha úgy látjuk, pluszmunka vagy -költség bevonása által jobb eredmény érhető el, nem merülnek fel kérdések. Úgy gondoljuk, erre szükség van ahhoz, hogy valóban a stílus álljon az előtérben, és ne az évjárat, amelyet természetesen nem akarunk és nem is tudunk kizárni.
Ugyancsak a stílus kialakítását szolgálja például az, hogy minden parcellát és minden fajtát önállóan dolgozunk fel. A házasítások létrehozásakor így borászként nagyobb mozgástér áll a rendelkezésemre.
Milyen borokat készítetek?
A száraz boraink közül elsőként a birtokfurmintunkat említeném, amely a legszebb furminttételek házasításából születik. Önálló, dűlőszelektált furmintot a Király terméséből készítünk, míg a hárslevelűnél ugyanezt a Betsek adja.
A birtok borkínálatában ugyanakkor jelentős szerepet töltenek be az édes borok. Ahogy korábban említettem, a jelentős mennyiségű zéta telepítése is azt segítette, hogy minden évben beinduljon az aszúsodás a birtok szőlőiben, ugyanis az aszún és az édes szamorodnin túl az édes birtokválogatás borunkat sem tudjuk elképzelni botritizálódott szemek nélkül.
A 6 puttonyos aszúnk jelenti a portfólió csúcsát, mert ezáltal jeleníthetjük meg azt a különleges egyensúlyi állapotot, amelyre csak Tokaj képes. 2006 óta minden évben készítünk aszút, a jelenleg piacon lévő 2006-ost tavaly, a 2007-est pedig idén a Pannon Bormustra csúcsbor címmel tüntette ki. Úgy gondolom, minden eddigi évjárat különleges, hozzám mégis a 2010-es áll a legközelebb.
2004-es telepítésekről, 2006-os aszúról beszélsz, eddig mégis ritkán lehetett itthon találkozni a Holdvölgy névvel. Úgy tudom, eddig inkább a külföldi piacok felé orientálódtatok. Mi volt a stratégia?
Valóban, a kiindulópont az volt, hogy ezeket a világszinten is egyedi borokat a nemzetközi piacon értékesítsük. A letisztult borászati stratégiával párhuzamosan átgondolt volt az értékesítési koncepció is, kezdetben fő célcsoportunkat a külföldi Michelin-csillagos éttermek jelentették. Több helyre is eljutottunk, partneréttermeink vannak Londonban és Hongkongban, sőt az angol királyi család hivatalos beszállítói is tőlünk szerzik be a tokaji borokat.
A magyar fogyasztók sok tokaji bor között válogathatnak, ezért elsőként a nemzetközi vizeken akartunk hódítani, és az ottani kapcsolatok, viszonyítási pontok kiépítése után megjelenni itthon. Ennek a többiekhez képest fordítottnak mondható stratégiának a következménye, hogy ma olyan külföldi referenciákat tudunk felmutatni, amely által Magyarországon is könnyebben elfogadhatóvá válik, hogy ezek valóban csúcskategóriájú borok.
Itthon milyen módon kívánjátok megismertetni magatokat?
Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a vevőink személyesen látogassanak el hozzánk, nálunk kóstolják és vásárolják meg a borokat. Ezen kívül néhány presztízs étterembe kívánunk bekerülni, ahol a tervek szerint borvacsorákat is tartunk majd, hogy a nagyközönség közvetlenül is megismerjen minket.
Ha ilyen jelentőséget tulajdonítotok a vendégfogadásnak, hadd kérdezzük meg, készültök-e mostanában valamilyen eseményre?
Most hétvégén, május 25-én kerül megrendezésre a Mádi Újbor Ünnep, amelyhez nyitott pinceként mi is csatlakoztunk. A borászatban várjuk az érdeklődőket, akik megkóstolhatjáka 2008-as Betsek Hárslevelűnket és a 2007-es Édes Szamorodninkat.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!