Alapvetően szőlősgazdák vagyunk
Út a világbajnok borok felé
2014-09-04 | Sánta Zoltán
Logroño Rioja fővárosa. Szépen karbantartott város megannyi szállodával, étteremmel. A látogató vagy itt, vagy Haróban szokott megszállni, mert a legtöbb ismert „bodega”, azaz pincészet innen könnyen elérhető. Mivel első napunk szép élményeket hozott, várakozással tekintettünk a még hátralévő programra.
Cikkünk előző részéhez kattints IDE!
Rioja egyik ikonikus figurájával indult látogatásunk második napja: Marcos Eguren mutatott be néhányat a család birtokainak termése közül. Riojában 160 hektáron gazdálkodnak, de már Toro vidékére is kiterjesztették csápjaikat.
A logisztikai központ a Viñedos de Páganos (Laguardia) pincészetnél van, mi azonban a Marcos családi házának számító, borászati múzeumnak beillő ősi falak között kóstolhattunk San Vicente de la Sonsierra gyönyörű városában. Természetesen az Egurenek is elsősorban szőlősgazdák…
Az oltványoknál nem klónokkal dolgoznak, hanem a legjobb tőkéket tömegszelekcióval válogatják ki. Könnyű nekik, hiszen a legöregebb ültetvényük 1927-ből származik. A tempranillo mellett nagy figyelmet fordítanak a tempranillo peludo változatra is, amely Rioja Alavesában őshonos, és alacsony terméshozama miatt csaknem kihalt.
Hat tempranillo került a poharainkba (igaz, az első tételbe került 3% graciano is). Jó ihatóság és érezhető potenciál, kitűnő hordóhasználat, és szinte mindegyik bort elegáns savkészlet jellemezte (hiába, közel van a Kantabria-hegység, picit hűvösebb is van, mint másutt).
Örülök, hogy megkóstolhattam a La Nieta 2007-es évjáratát. Ez egy „grand cru” terület, mindössze 1,75 ha. Elképesztő illat, virág és gyógynövény, kellemes fűszerek (18 hónap francia kis hordóban), telt korty (21 hl/ha!). Biobor, papír nélkül…
A másik meglepetés a Victorino 2007 volt a Toro borvidékről, hiszen e területről általában meglehetősen tanninos, kissé barátságtalan borok szoktak hozzánk eljutni, ez a tétel azonban maga volt a bársonyosság. A tinta de toro (tempranillo, ahogy ott nevezik) a filoxéra előtti korból származik, így saját gyökérzeten virul 750-900 méterrel a tenger szintje felett. Burgundiai tőkesűrűséget senki se keressen itt, hektáronként jó, ha 1200 tőkét számolhatunk. Itt azért már zordabban a körülmények.
Ebéd előtt még beugrottunk Labastidába, a Remelluri pincészethez (pontos neve Granja de Nuestra Señora de Remelluri), övék talán Rioja legmagasabban fekvő dűlője is. A tulajdonos Rodriguez család neve igencsak ismert a spanyol borvilágban. Telmo korábban itt dolgozott a családi pincészetnél, mígnem egyszer szűknek érezte mozgásterét, és más utakat keresett. Mára azonban visszatért a tékozló fiú.
A kóstolt vörösborokon még nem érződött a csodaborász keze, a fehér azonban Spanyolország egyik legjobbja. Kilenc (!) szőlőfajta termése 650-800 méter magasról, cement- és acéltartályos erjedést követően 18 hónapig érett különböző korú és méretű francia tölgyfa hordóban. Illatban egy pillanatig némi sherrys jelleg, amely levegővel azonnal átadja helyét a gyümölcs- és fűszerhalmoknak. Hihetetlen szép struktúra, köszönhetően megint csak a savaknak, szűnni nem akaró lecsengés.
S mindehhez még Telmo testvére Amaia Rodriguez társtulajdonos és ügyvezető végtelenül profi és célratörő, laza kiselőadása. Őt, no és ezt a fehéret szívünkbe zártuk. Kérünk két kartonnal a nem létező pincénkbe!
Gyors ebédet követően már egy másik szent helyen találjuk magunkat: Artadi – mutatja a felirat. A szőlészeti-borászati eljárások nagymértékű javulásával, no és a megfelelő emberi hozzáállással lehetővé vált, hogy mára egyre több borászat készítsen dűlő-, sőt parcellaszelektált bort. Korábban ez egyáltalán nem volt jellemző, még a tankönyvek is a házasítási lehetőségeket hangsúlyozzák.
A Contino, valamint a Juan Carlos López de Lacalle vezette Artadi (és társbirtokai – Rioja Alavesa mellett Navarrában és Alicantéban is szűrnek bort) pont erre hoznak kitűnő példákat. Így aztán ezeken a palackokon ne keressük a szokásos „crianza-reserva-gran reserva” feliratokat: a „joven” mellett csak válogatásokat hoz piacra a borászat.
Riojai látogatásunk talán egyetlen kerített szőlőskertje volt az „El Pisón”. Igazi „grand cru”. Ugyanúgy nem értettem, miért is tud ez a hely annyival többet a környezeténél, mint tavaly Burgundiában a Romanée-Conti esetében. Fogadjuk el tényként: kivételes talaj, jó kitettség, jól megválasztott tőkék, majd mítosz: Spanyolhonban ez volt az első bor, ami 100 pontot kapott Parker úrtól!
A borászat is mintaszerű, de a kóstolóra Laguardia központjában, a de Lacalle család házában került sor. Organikus, részben biodinamikus gazdálkodás 86 hektáron, a borok jó értelemben vett kézműves termékek. Sokunk örömére cavaval indult a sor, amely természetesen 100% viurából (macabeo) készült. Boraik a hírnévnek megfelelő áron kaphatók, 10 és 330 euró között, igaz, a jovent leszámítva mindegyik 91 pont feletti értéket kapott mind a Wine Advocate-től, mind a Peñin Guide-tól.
Vacsora előtt még betértünk a közelben lévő és a közelmúltban alakult LOA borászatba is. A kóstolt tételek kifejezetten jók voltak, még ha a finesz hiányzott is belőlük. Sűrű napot zártunk ismét.
Következő másfél napunk jelentős részét Haróban töltöttük, tehát Rioja Altában, a híres „barrio de l’estación”, azaz a vasúti pályaudvar környékén. Az 1800-as évek végén ide települtek a borászatok, a pincék kijárata sokszor a sínek mellett volt.
„Muga” – állt az előttünk álló épület tornyán. E borászat a legismertebbek között van. Az Egyesült Államokban a legnépszerűbb spanyol borászat, a 2004-es Torre Mugát pedig a Wine Spectator a világ tíz legjobb bora közé választotta, szóval, térdre, imához! Riojai méretekben közepes méretű családi vállalkozás (1,7 millió palack/év, s csupán 15 ezer a hordók száma…), boraik talán átmenetek képeznek a régi és az új stílus között, de a nagyobb borok kicsit újvilági ízlést tükröznek.
Utunk során a legprofibb kóstolóhelyiségben Manuel Muga vezetésével kóstoltuk meg a borokat. Rosado, hordóban erjesztett fehér, majd a vörösek egészen a Torre Mugáig. Nos, a 2004-es minden bizonnyal jobb év lehetett, mint a 2010-es, vagy érettebben kóstolták a WS ítészei. Barátságtalan tanninok, szinte rágni kell. „Még Öcsi” – mondaná Mészáros Gabriella.
A La Rioja Alta borászat már megalakulásakor afféle szövetkezet volt. Ma is több család áll a birtok mögött. Évi kb. 2 millió palack bor készül, és 30 ezer amerikai tölgyből készült hordó pihen a pincékben. Nem babra megy tehát a játék.
A kiválóan megtervezett új borászatban Julio Sáenz borász vezette kis csapatunkat. Lenyűgöző ember. Vérprofi és szerény. Mégis, üzemszaga volt az egésznek, így előre féltem a kóstolástól. A hatalmas acél érlelő tartályok erdőként tornyosultak felettünk, majd egy szinttel feljebb szabályosan egy bowlingpályán éreztük magunkat. A múzeumként is üzemelő régi borászat azonban elragadó.
A legnagyobb meglepetést azonban a borok jelentették. Ebből a környezetből jó értelemben vett régi stílusú borok kerülnek a piacra! Gondolta volna a fene! Mivel a cégnek Rias Baixastól Castilla y Léonig több birtoka is van, a kóstolást egy elképesztően szép albariñóval kezdtük 2010-ből.
Majd jött a Viña Alberdi Reserva 2007-ból (100% tempranillo), a La Rioja Alta hírnevét erősítő Viña Ardanza Reserva 2005-ből (80% tempranillo, 20% garnacha) és a 904-es számot viselő Gran Reserva 2001-ből (90% tempranillo 40 éves tőkékről és 10% graciano). Jelezném, hogy ez utóbbi alkoholja 12,7% volt 6,2 g/l sav mellett. Tökéletes egyensúly!
Ja, és a többi bornak sem volt 13,7%-nál magasabb alkoholszintje, pedig forróságért sem kell a szomszédba menni. S hogy Parker úrnak ez a régi stílus is tetszik, fényesen bizonyítja az erre a Gran Reservára kiosztott 96 pont. A Rioja iránt érdeklődőknek kötelező irodalom a borászat által kiadott közel 300 oldalas album. Mintegy harminc oldalon letudják a bemutatkozást, a többit a borvidéknek szentelik.
Cikkünk következő részéhez kattints IDE!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
100 év küzdelme a szőlő-bor ágazatért
Borban a közösség
A komplexitás és a hosszúság a legfontosabb
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!