Ambrus Lajos: Lugas – more patrio

A borkultúra romantikájáról

2009-01-06 | Tóth Adrienn

Szégyen vagy sem, egyébként sem tartozom a könyvfalók közé, sokkal jobban szeretek néha hónapokon át együtt élni egy-egy könyvvel. A kötethez való újabb és újabb visszatérés mindig egy ismert világba, lassan feltérképezett és megszokott hangulatba repít. Tudom, hogy a legtöbben nem így olvasnak, mégis, ha van könyv, amely alkalmas erre, az Ambrus Lajos: Lugas – more patrio című esszékötete.

A könyvben megtalálható legtöbb esszé a múltunkról szól, legalábbis abból indul ki. Mindegy, hogy történelmünkön vagy irodalmunkon keresztül, de a régmúlt magyar időket elevenítik fel. Néha már az az ember érzése a kötetet olvasva, hogy a hangszín és hangulat akkor sem változik, ha a jelenről vagy a közelmúltról ír Ambrus Lajos. Hogy a szerzőre úgy tekintünk, mint valakire, aki a múltban él vagy úgy, mint aki elfelejtett történeteinken, embereinken keresztül gyökereinket szeretné a jelen részévé tenni, tulajdonképpen lényegtelen.

Miután elolvastam egyet-egyet a 3-4 oldal terjedelmű egységekből este vagy reggel, egy pohár bor társaságában vagy anélkül, letettem a könyvet, és nem is arról volt szó, hogy gondolkozni kezdtem volna az imént megemésztett sorokon, inkább csak merengtem rajtuk, hagyva, hogy visszhangot verjenek a megidézett tájak, emberek, könyvek, ideák.

Amíg sok ezekből, a rövid írásokból alapvetően szőlőről, borról szól, addig a többi sem távolodik el teljesen ettől a világtól. Nem megy messze, hiszen kertekhez, gyümölcsökhöz, erdőkhöz kapcsolódik. Értekezzenek bár rég elfeledett vadászokról, kertészeti szakírókról vagy kerteket tervező és kutató építészekről, olyan dolgokról beszélnek egyszerűen, mégis magával ragadó, amelyek elsődlegesen a földhöz kötődnek.

Akár a fent idézett esszéket, akár a szőlőről, borról szólókat egy romantikus érzés szövi át. Ambrus Lajos úgy közelíti meg ezt a témát, ahogy ma már kevesen teszik… ahogy azonban valószínűleg sokszor szívesen megtennénk. Sorai egy másik világból, korból szólnak, így biztos, hogy semmi értelme a többi e témáról író szerzővel összehasonlítani a művet.

Zárásképpen vagy inkább előzetesként kiemelek pár esszét a kedvenceim közül. Szívesen olvastam az első Örök szüret című értekezést, amelyen belsőséges, szinte baráti hangon ír több magyar író és költő borhoz kötődő viszonyáról, vagy A celli restauráció elnevezésűt, amelyben a celli restiről mesél, vagy Az szép kies kertekről jeligéjűt, amely tulajdonképpen egy kiállításról szól és a magyar kerttörténetbe ad bepillantást.

A borról beszélve a szerző – ki vetné a szemére – természetesen kiemelten kezeli saját vidékét: a Ság-hegyet és a Nagy-Somlói borvidéket, de eljut Egerbe, Erdélybe és Tokajba is. Elsősorban kultúrtörténeti szempontból vizsgálat alá vesz olyan ritkaságokat, mint a sárfehér, a pintes, a csókaszőlő, a plébános és a rózsamáli, de nem megy el szó nélkül, a talán kihagyhatatlan olaszrizling mellett sem.

A Lugas – more patrio című kötet kellemes olvasmány, borongós téli délutánokon vagy sötét estéken, hiszen - még ha nincs is előttünk egy pattogó tüzű kályha vagy egy pohár bor – meleget sugároz, és talán olyan más olvasnivalók felé indít el minket, amelyekre sosem gondoltunk volna.

Ambrus Lajos: Lugas – more patrio
Kortárs Könyvkiadó, Budapest 2008.
244 oldal
2300 Ft

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!