Egy ember, akinek a neve már fogalom

Könyv az aszúk királyáról

2007-12-25 | Vizi Csenge

Pár héttel ezelőtt Tokajban voltunk. Előtte már ittam tokaji aszút, volt sejtésem arról, hogy mi fogad ezen a tájon. Régebben is jártam már errefelé, bár akkor még csak átutazóban. De ezen a pár fagyos, napsütéses téli napon megérintett a csoda. Elvarázsolt a táj, ámulatba ejtettek az emberek, akikkel találkoztunk. Egy beszélgetés alkalmával felmerült egy név, ahová nem tudtunk elmenni. Már kóstoltam régebben egy-két borát, amelyek illatára és ízére nem is nagyon lehet szavakat találni. Mikor nedűit ízleltem, még távolinak tűnt, hogy valaha megismerem. Ma már közelebb érzem magamhoz, pedig személyesen még nem találkoztunk. Királynak tartják. Az aszúk királyának. Ő Szepsy István.

Hogy sikerült eme nemes férfit megismernem? Biztosan sokan nem gondolnák, de egy interjúkötet segített megértenem egy picit ennek az embernek az életéből, közelebb vitt az ő világához. A Kairosz Kiadó gondozásában 2007-ben jelent meg ez a kötet, a Magyarnak lenni sorozat XXI. darabjaként. A riporter Benkei Ildikó volt, akivel az interjúalany, Szepsy István végigjárta a Mád környéki dűlőket, a beszélgetés során a tulajdonos borait kortyolgatták. És mindezt olyan érzékletesen adják vissza a sorok, hogy az olvasó bizony alig várja, hogy kinyithasson egy (jobb esetben Szepsy) tokaji aszút és szép lassan iszogatva haladjon a könyvben, magába szívva gondolatokat, a „főhős” életének apró történeteit, az utat, mely naggyá tette, de nem engedte elveszíteni alázatát, Istenbe, hazába és a munkába vetett hitét.

A könyv egy sétával indít. A híres pincét mutatja be érzékletes szavakkal a riporter, már szinte kirajzolódik előttünk a történet: ha beleszagolunk a levegőbe, érezzük az illatokat, ha körbenézünk, látjuk a hordókat, ahogyan szépen sorakoznak, rajtuk itt-ott krétával egy-egy dűlőfelirat és évszám, sötét honol mindenfelé, de nem a félelmetes fajtából, hanem a behízelgően kedvesből, ahol jó picit megnyugodni, a falon vastagon penész, dohos szag… Majd csurog a pohárba az édes bor. Ez a rész az érzékek játékáról szól.

Szép lassan eljutunk a következő állomásig, Szepsy István otthonába. Itt aztán jöhet a történelem óra, izgalmasabbnál izgalmasabb események fogataga sodor minket tovább a betűk és egy különleges ember világában. Megismerhetjük a Szepsy család történetét, betekintést nyerhetünk a múltba, amelyben a főszereplő már hét évesen egy metszőollóval kezében a szőlőben tevékenykedett, vagy ahogy kis barátaival katonásat játszottak, a sertésperzselőt használva géppuskának. A szülei vallásosak voltak és bár abban az időben lehetetlennek tűnt, a Szepsy apukát szövetkezeti elnökké választották. Nem akarta, bujkált, aztán mégis elvállalta. A fiúnak, Szepsy Istvánnak édesapja értékrendje, ember, munka és szőlő iránti szeretete követendő példa lett. A szőlő, a bor, amelyet már mi is megízlelhetünk, ezt a „szerelmet” sugározza nekünk. Egy alkalommal az apa elbeszélgetett fiával. Ez a történet tökéletesen szemlélteti a borban rejlő csodát:
„... szénát gyűjtöttünk, amikor kérdezte apám, hogy látom-e a szőlőnket ott, a Tokaji-hegyen. Keleti fekvésben, a Nyulas dűlőben, ami mai is megvan, újratelepítettem nyolcvankilenc-kilencvenben. ’Igen – feleltem -, látom’. ’Na és mit látsz?’ ’Sötétebb, egységesebb, jó ránézni, mert úgy kiválik a többi közül, olyan nagyon gondozott’ - mondtam. ’Mit látsz még?’ – faggatott tovább. ’Azt nem látod, hogy ragyog? Az egész mintha bíborködbe burkolózna? Ezért láttad meg, mert vonzotta a szemedet az a ragyogás. És tudod-e, miért ragyog? Mert a szeretetet adja vissza, amit kapott.’
Az út a meleg otthonból, Mádról Nyugat felé tart, az Úrágyától a Szenttamásig megismerhetjük azokat a dűlőket, ahol az elmúlt években hatalmas változások történtek, Szepsy István vezette itt be a leíveléses hosszúmetszést, de szerinte még mindig kevés idő telt el az igazán jó minőségű termés eléréséhez, ahhoz, hogy a „tőkék megnyugodjanak, hogy sejtjeikben is elhiggyék, már nem a mennyiség a fontos.”
Egy rövid pince-kóstoló után az út ismét a szabadba vezet. Hajnalban. A beavató és beavatott várja a Nyulas-dűlőben, a Bodrog felett a Nap első sugarainak megjelenését. Kicsit úgy tűnhet az olvasónak, hogy az utazás végtelen. Végül az eljut az ember a belső egyensúlyra, amikor úgy érzi, hogy jó ott lenni, amikor már szinte lebeg. Ez az „egyensúly hely” Szepsy Istvánnak Magyarország. Sok helyen járt már a világban, de ez az otthona: „Az ember a tudata által képes a lélek síkja felé emelkedni, s ez a lényeg. Hogy ki hol tudja ezt megtenni? Én máshol nem tudnám, csak itthon. Itt, ahol a nyáron a Zempléni-hegyek tövénél kél a nap az Alföld felett…”

Címkék

aszú szepsy istván mád nyulas dűlőben szenttamás úrágya könyv

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!