A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Egy sangiovese klónra épülő borstílus

Luca Vitiello válaszolt 1. rész

2015-06-09 | Tóth Adrienn


Egy sangiovese klónra épülő borstílus

A Tenuta Fanti pincészetnek a Toszkánában található Montalcino ad otthont, amely Olaszország egyik legkeresettebb vörösborát, a brunello di montalcinót adja. E bor egyik érdekessége, hogy nem tekint vissza sok évszázados múltra, ahogy sok más hagyományos olasz eredetvédett bor, hiszen még százötven éve sincs, hogy az első tételét elkészítették. A borvidék történetéről, a terroirról és a jellemző stílusokról Luca Vitiello, a Tenuta Fanti kereskedelmi vezetője nyilatkozott a Vinoportnak.


 

Montalcino százötven évvel ezelőtt még egy mindössze 5000 ember által lakott, 600 méter tengerszint feletti magasságon elterülő városka volt. A középkor óta tudjuk, hogy mezőgazdasággal foglalkoztak itt az emberek, a szőlőtermelés mellett olívájuk és gabonájuk volt, valamint marhákat tenyésztettek. Ahogy máshol az országban, itt is megszokottnak számított, hogy a házakat művelés alatt álló földek öleljék körbe.

 

Sokáig ez a vidék a bor szempontjából egy volt a sok közül, egészen addig, amíg Ferrucio Biondi Santi létre nem hozta azt a borkategóriát, amelyet ma brunello di montalcinóként ismerünk. A családnak a várostól délre voltak szőlői, amelyek közül – azokat alaposabban megfigyelve – Ferrucio kiemelt egy olyan klónt, amelyben nagyobb potenciált látott, mint a többiben.

 

Hamar egyértelművé vált a borászcsalád számára, hogy a később sangiovese grossónak nevezett klón a helyi terroirral párosítva különleges végeredményt ad, amelyből – kellően hosszú macerációt és érlelést alkalmazva – kiemelkedő bor készíthető. Az első, 1870-ből származó tételt követően a második világháború végéig mindössze négy évjáratot dokumentáltak, amelyben a Biondi Santi család ezt a bort megalkotta. Ezek voltak az első olyan olasz borok, amelyeket a franciákkal lehetett összehasonlítani.

 

A brunello mára egyike a legismertebb és legkeresettebb olasz bortípusoknak. Mely évtizedekben volt tapasztalható a legintenzívebb növekedés?

 

A ’80-as, ’90-es évek jelentették a boom időszakát. Óriási volt a fejlődés, érdekes azonban, hogy bár sok pincészet kezdett önálló palackozásba ekkoriban, többségük nem vált méretében naggyá. Montalcinóra továbbra is inkább a kisebb pincészetek a jellemzőek, a 2000 fölötti hektárszámon körülbelül 250 borászat osztozik.

 

Egy sangiovese klónra épülő borstílus

 

A 20. század második fele kapcsán azt is érdemes megemlíteni, hogy 1945 óta Montalcinóban értékeljük az évjáratokat, és ez a hagyomány a mai napig tartja magát.

 

Hányast kaptak az utóbbi évek, és melyik volt az utolsó kedvezőtlennek mondható évjárat?

 

2007, 2010 és 2014 öt, 2009, 2011 és 2013 négy csillagot kapott. Az utóbbi időszak legrosszabb eredményét 2002 produkálta egy kettessel.

 

Milyen főbb természeti adottságokkal érdemes tisztában lennünk?

 

Mivel a brunello di montalcino kizárólag sangioveséből készülhet, számunkra a szőlőfajta különböző arcainak kifejezése jelenti a játékteret. Egyfelől az alapanyagul szolgáló ültetvény elhelyezkedése számít meghatározónak, amely északi, déli és nyugati tájolású lehet.

 

A borvidék északi részében fekvő szőlőkre a magasabb sav jellemző, amelyet a klímán túl a sziklás, köves talaj is támogat. Délen a talajösszetétel sokkal vegyesebb, agyagpalásabb, agyagosabb. És persze a tengerszint feletti magasság is alakítja a termést.

 

Fontos faktort jelent a borvidéknek a tengerhez való közelsége, hiszen Montalcinóból autóval 40 perc alatt ott lehetünk a vízparton. Az abból az irányból fújó szél pedig segít kiszárítani a szőlőinket, tisztán tartva a levegőt.

 

 

Bár a montalcinói borok alapvető stílusát továbbra is a sangiovese klón és a termőterület adottságai alakítják ki, ezen túl meghatározhatóak iskolák?

 

Természetesen a különböző feldolgozási és érlelési módszerek is nagyban befolyásolják a bor végső stílusát. Utóbbi szempontból alapvetően két stílust határozhatunk meg. A tradicionalista megközelítés fókuszpontjában a szőlő karakterének megőrzése áll. E borok esetében nem az a cél, hogy minél fiatalabban jól fogyaszthatóak legyenek. A borokat jellemzően nagy fahordóban érlelik, és jelentős sav-, valamint tannintartalommal palackozzák. Ez a vonal követi a Biondi Santi-féle filozófiát.

 

A ’90-es években emellett elindult egy új irány, amely a francia barrique hordókat preferálta a szlavóniai nagyobb hordók helyett. Ennél a vonalnál a pincemunkák kapnak prioritást, és ennek köszönhetően kerekebb, nagyobb, erőteljesebb borok születnek, amelyek hamarabb válnak fogyaszthatóvá. A két kategória között természetesen vannak átmenetek, és én a Fantit ebbe a metszetbe helyezném.

 

A talaj, a klíma és a pincészetek filozófiái egy komplett világot építettek fel a brunello körül: azt is mondhatjuk, hogy ahány pincészet, annyi különböző kombináció létezik. Ettől válik ez a borvidék érdekessé azok számára, akik kíváncsiak a terroir és az ember által létrehozható sokféleségre. Annál inkább megtapasztalható ez nálunk, hogy csak egy szőlőfajtán keresztül kell a képet értelmezni.

 

Mikor jött létre a Fanti pincészet?

 

A Fanti egy családnév, amely Montalcino egyik déli külvárosához, Castelnuovo dell’Abatához kötődik, ahol már kétszáz éve él a família. A várostól délre és keletre volt háromszáz hektár földjük, amelyen az itt szokásos terményekkel, szőlővel, olívával, gabonával foglalkoztak az ősök, és marhát tartottak. A szőlőből mindig is készült helyi fogyasztásra asztali bor.

 

A vörösbor mellett tradicionális édes fehérbort, vin santót is készítettek, amely trebbiano, malvasia és san colombano szőlőfajtákból állt. Minden családnál, akinek volt szőlője, kötelező volt ez a műfaj, hiszen ennek borával illett a vendégeket megkínálni.

 

A ’70-es években Filippo Fanti vette át a családi gazdaság irányítását, és ő döntött úgy, hogy a szőlőtermelésre és borkészítésre, ezen belül pedig a sangiovésére koncentrál majd. Elsőként nyolc hektáron alakított ki új ültetvényeket, amelyekre sokkal több tőke került, mint ami megszokott volt.

 

Egy sangiovese klónra épülő borstílus

 

Idővel Filippo több mint negyven hektáron alakított ki a modern elvárásoknak megfelelő ültetvényeket, és még mindig ő a felelős a szőlőben folyó munkák felügyeletéért. Ma már nem neki kell elvégeznie a metszést és a zöldmunkákat, de nem bírja ki, hogy ne menjen ki naponta a tőkék közé.

 

Fontos számunkra a tudása, hiszen annak köszönhetően, hogy évtizedek óta napi szinten kint van az ültetvényeken, olyan alapossággal ismeri őket, amiből mi még ma is profitálhatunk. Az évjárat karakterének figyelembe vételével még mindig Filippo a legjobb a szüret időpontjának meghatározásában.

 
Milyen borokból áll össze a portfólió?

 

100% sangioveséből két bort készítünk: a rosso di montalcinót és a brunello di montalcinót. Míg az előbbi egy korábbi fogyasztásra szánt könnyedebb tétel, addig afelől kétség sincs, hogy az utóbbi alkotja a borászat kínálatának legfontosabb borát. 1980 óta készítünk brunellót, úgyhogy mára jelentős tapasztalatokat tudhatunk a hátunk mögött.

 

A két klasszikus eredetvédett boron túl a borvidéken létezik egy harmadik kategória is, az úgy nevezett sant’ antimo, amely mind fehér-, mind vörösbor, mind vin santóként elkészíthető, és meglehetősen nagy szabadságot ad, hiszen bármely Toszkánában engedélyezett szőlőfajta felhasználható hozzá. Azt azonban előírják, hogy a szőlőalapanyagnak montalcinói területről kell származnia.

 

Cikkünket ITT folytatjuk.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!