Bortippek mediterrán nyaraláshoz
Öt sziget kincsei
2017-06-05 | Vancsik Ivett
Szeretjük a mediterrán nyár simogató fényeit és alig várjuk, hogy a tenger hűs hullámait élvezhessük. Nyitottak vagyunk a helyi gasztronómiai kalandozásokra és nem pizzát, rántott húst és hamburgert keresünk, ha átlépjük az országhatárt.
Tudjuk, hogy a népszerű nyaralóhelyeken a napernyővel díszített koktélokon és hideg sörön túl érdemes a helyi borokkal is megismerkedni. Most megmutatunk öt olyan földközi-tengeri szigetet, amely kellemes meglepetést tartogat minden borkedvelőnek.
Szicília
Az itt élők szerint a sziget igazából egy önálló kontinens saját történelemmel, nyelvvel és szokásokkal. Szicília Európa egyik legizgalmasabb borrégiója – a sziget napsütésben fürdik, partvidékét az állandó légmozgás hűti; az Etna lejtői, a változatos terroir, a helyi szőlőfajták és az utóbbi három évtizedben végrehajtott modernizáció eredményeként pedig a korábban óriási mennyiségben készülő rusztikus lédig tömegborok helyét egyre inkább átvette a minőségi borkészítés. Bár születnek remek borok a jól ismert nemzetközi szőlőfajtákból is, mégis inkább a helyi versenyzőket – azok közül is a különlegesebbeket - érdemes felfedezni.
Kiváló, minerális-sós aromatikájú száraz fehérborok borokat palackoznak grillo-ból (amely egyébként az erősített bor kategóriába tartozó Marsala egyik alapanyaga is), valamint az Etna dűlőin termesztett caricante szőlőből, amely frissen ropogós savú, citromhéjas zamatú bort ad, érleléssel pedig toastos és a rizlingekre jellemző ízeket idéz. A legismertebb helyi fajta a zibibbo – ez nem más, mint a muskotály, legszebb formáját pedig ízgazdag desszertborként, a Passito di Pantelleria címke alatt mutatja. A szőlőt töppedten szüretelik, így az ízanyagok koncentrálódnak, a végeredmény pedig egy illatos, kajszis-mazsolás aromajegyeket mutató, szép savgerincű bor lesz.
A kékszőlők közül a sokoldalú nero d’avola, a vulkanikus talajt kedvelő nerello mascalese és a parfümös frappato kínál izgalmakat – változatos stílusban készülnek fajtaborként vagy házasítva, a könnyebb, gyümölcsösebb vonaltól egészen a tömörebb szerkezetű, komoly vörösborokig. A nero d’avola az egyik legmagasabb savval bíró olasz kékszőlő; nagyon jól áll neki a hosszasabb hordós érlelés. A frappato önmagában virágos, könnyen iható, puha tanninú borokat ad, míg a nerello mascalese bora elegáns, üde, minerális.
Szicília legismertebb bora a Marsala, amely édes vagy száraz, erősített (likőr)bor. Sajnos könnyen belefuthatunk gyenge minőségű, karamellel vagy mustkoncentrátummal édesített verziókba – a csúcs-Marsalák jellemzően grillo-ból készülnek, a sherry-hez hasonló solera-rendszerben érlelődnek, így érdemes ezeket választani.
Szardínia
Szardínia szőlőskertjei kevés hasonlóságot mutatnak a közeli Toszkána vagy Lazio borvidékeivel. Az ezen régiókra jellemző sangiovese, montepulciano, barbera vagy trebbiano szinte ismeretlenek a szigeten – történelmi okokból vannak azonban francia és spanyol fajták: az itt cannonac néven ismert grenache, carignano (carignan), cabernet sauvignon és bobal. A Cannonau di Sardegna DOC apellációból komoly, koncentrált vörösborok kerülnek ki – ezek a borok legalább egy évet töltenek tölgyfahordóban.
Az „olasz” fajtákat a malvasia és a friss, tiszta fehérborokat adó vermentino képviseli, és természetesen a mediterrán térségben elterjedt muskotályt is megtaláljuk. Helyi különlegesség a nuragus, amelyből üde, elsősorban a helyiek által fogyasztott fehérbor készül.
Szardínia egyik különlegessége a borostyánszínű Vernaccia di Oristano. A bor a fino sherry-hez hasonlóan készül: hordóban, élesztőhártya alatt erjed. A Sardinia Semidano DOC címkét viselő palack az azonos nevű szőlőből készült virágos-gyümölcsös aromatikájú fehér bort rejt; száraz, és szalmaágyon aszalt szőlőből készülő édes változatot egyaránt találunk belőle.
Korzika
Korzika a Földközi-tenger leginkább hegyvidékes szigete. Klímája szárazabb és melegebb, mint Franciaországé. A tenger gondoskodik arról, hogy a napi hőmérséklet-ingadozás ne legyen szélsőséges. Három meghatározó szőlőfajtát találunk Korzikán: a nielluccio-t, a sciacarello-t és a vermentino-t.
A sziget északi partvidékén, Patrimonio borrégióban krétás-agyagos talajon fehér és kékszőlőt egyaránt találunk a szőlőskertekben. Nielluccio-ból rozét és vörösbort is készítenek, míg a fehérborokhoz jellemzően 100%-ban vermentino-t használnak. A vörösborok esetében gyakori a hordós érlelés, bár az új tölgyfahordók használata viszonylag friss trend. A fehérborok jellemzően reduktív technológiával készülnek. A délnyugati, Ajaccio környéki régió főként sciacarello-ból készít közepes testű vörösborokat és rozékat, de használják – elsősorban házasításokban - a Dél-Franciaországra jellemző grenache, carignan és cinsault fajtákat is. A fehérborokban a vermentino mellett a konyakgyártásból ismert ugni blanc-t is találunk.
Desszertbora is van Korzikának, a muskotályból készülő Muscat du Cap Corse.
Málta
Mindösszesen 750 hektáros szőlőtermelésre alkalmas területével Málta soha nem volt kitéve az olcsó tömegtermelés kísértésének. Két helyi szőlőfajtát találunk a szigeten: szamócára emlékeztető ízvilágú csendes és buborékos (félszáraz) rozék, valamint vörösborok készülnek a mindösszesen kb. 100 hektáron művelt gellewza fajtából, és könnyű, virágos, alacsony savtartalmú fehérborok a 250 hektáron telepített ghirgentina-ból. A kis mennyiség miatt ezek a borok csak elvétve kerülnek el a szigetről, így ha itt töltjük pihenésünket, ne hagyjuk ki ezt az élményt! A különlegességeket kedvelők még pezsgőt is találnak: a chardonnay-ból tradicionális eljárással, 12-24 hónapos palackos érleléssel készített Cassar de Malte-ot.
Santorini
A görög Kikládok talán leglátványosabb szigete Santorini. A fehér-kék épületeiről híres sziget turisták tízezreit vonzza minden évben. A szőlőművelés és borkészítés hagyománya az ókorig nyúlik vissza, a középkorban pedig a Velencei Köztársaság befolyása alatt világhírnévre tett szert a Vinsanto-nak köszönhetően, amely nevével utal származási helyére. A késői szüret után kb. két héten keresztül a napon szárított szőlőből készülő kitűnő desszertbor az erjedést követően legalább 24 hónapot tölt fahordóban, mielőtt palackozásra kerül.
A Vinsanto sötét arany-borostyánszínű, aszalt kajszis-mazsolás illattal és aromatikával, édesfűszerekkel és minerális jegyekkel.
A bor legalább 51%-ban assyrtiko szőlőből készül (a fennmaradó részt általában további helyi fajták teszik ki), és édességét a kifejezetten magas savtartalom egyensúlyozza.
A szigetet tápanyagban szegény vulkanikus hamu és mészköves altalaj jellemzi – ennek köszönhetően a filoxéra ismeretlen Santorinin, így a szőlőtőkék akár száz évnél is idősebbek lehetnek. A szőlőt az erős szelek és az erős napsütés miatt jellemzően kordon nélkül, alacsonyan művelik, kosár alakba hajlítva (”koulara”) a vesszőket; az így kialakított fonat és a levelek megvédik a „kosáron” belül növekedő fürtöket. A legismertebb helyi fehér szőlőfajta a már említett assyrtiko, amely száraz és édes változatban egyaránt megtalálható – magas savtartalom, citrusos ízvilág, erőteljes ásványosság és fehérboroktól szokatlan testesség jellemzi; önmagában vagy tengeri fogások mellé is kiváló választás. A „Santorini” címke egyben klasszifikáció is, és legalább 75%-ban assyrtiko-ból készült bort száraz fehérbort jelez.
A mediterrán szigetvilág egészen október végéig kellemes időjárással kényeztet – így még bőven van idő útra kelni és közelebbről is megismerkedni ezekkel az izgalmas és felfedezésre váró borvidékekkel.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Két különleges bor a Jura borvidékről: vin jaune és vin de paille
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!