Hagyományok vs. napjaink trendjei az édes borok piacán
Real Companhia Velha portói kóstoló
2016-11-10 | Dámosy Dóra
A világ édes boros vidékei, évszázados hagyományaik ellenére is kénytelenek megfelelni napjaink száraz boros trendjeinek, ha fenntarthatók akarnak maradni. A Real Companhia Velha is évszázados hagyományokra tekint vissza, ugyanakkor a portugál borok és a portói erősített borok mai, modern megközelítéséről szól. A Heinemann Borkereskedéssel kóstoltunk.
A Real Companhia Velha portói birtok 250 éves múltra tekint vissza. Megalapítása idején még királyi monopóliumként, egyedüli társaságként vitték külföldre, elsősorban Nagy-Britanniába a kor portugál borait. Ugyanez a ház ma egy család magántulajdonában áll, és 1970 óta a Douro-völgy egyik legmodernebb birtokaként az erősített borok mellett figyelemreméltó száraz fehér- és vörös borokat is készít.
Történelmi áttekintés
A portugál borok története évezredekre nyúlik vissza. A föníciaiak után a római kori luzitán provincia területén is foglalkoztak szőlőműveléssel, azonban az európai borfogyasztók először az ún. 1703-as Methuen-egyezmény után találkozhattak kereskedelmi mennyiségű portugál borral. A történelmileg francia szövetséges Portugália ekkor kötött egyezséget az angolokkal, és innentől adómentesen szállíthatott bort a brit piacra, míg a francia borokat büntetővám sújtotta.
A portugál szőlőtermesztésre messzemenő hatása volt a megnövekvő igénynek. Egyrészről a hirtelen előállt kereslet az egyre szélesebb körű, majd rövidesen egyre romló minőségű termeléshez vezetett, másrészről azonban annak a tudásnak a megszerzéséhez, hogy hogyan lehet stabil szerkezetű, fogyasztható borokat áthajózni az angol partokhoz.
A kereslet által felduzzasztott borkészítés további minőségromlásának elkerülése érdekében Pombal márki I. Dom Hosé király utasítására a világ egyik első eredetvédelmi rendszerét hívta életre 1756-ban és monopol királyi bortársaság kezébe adta az exportjogokat. Ezzel párhuzamosan kialakult a portói erősített borok elkészítésének folyamata, amelynek során az erjedésben lévő borhoz borpárlatot adtak, ezzel leállítva az erjedést és létrehozva a portói stílust. Az így készített erősített borok összehasonlíthatatlanul stabilabbak és ellenállóbbak voltak az itt készült nem erősített boroknál, és alkalmassá váltak az angol piacra való átszállításra. Bár a történet maga több, mint 300 évvel ezelőtt kezdődött, máig meghatározza a portugál szőlőtermesztés és borkészítés kereteit, ugyanakkor Portugália ma már nemcsak erősített borairól híres.
Már az 1700-as évek során felismerték, hogy a Douro folyó völgyének meredek hegyoldalain testesebb, tartalmasabb, stabilabb szerkezetű borok készülhetnek, mind az északabbra fekvő Vinho Verde vidékén, valamint, hogy a folyó könnyű és gyors szállítási lehetőséget biztosít. Ezért az 1700-as évek során, elsősorban angol hatásra egyre többen kezdtek erősített borok készítésébe ezen a vidéken. Az 1756-os eredetvédelmi szabályozás kijelölte a szőlőtermesztés és a borkészítés határait, és központosította a kereskedelmet és az értékesítést, ezzel megteremtette a portói erősített borok magas minőségének alapját és a több évszázados siker receptjét. A borok elsősorban az angol asztalokra kerültek, és töretlen népszerűségnek örvendtek a szigetországban egészen a közelmúltig.
Meghajlás a divat előtt
A mai borfogyasztói szokások azonban nem igazán kedveznek az erősített, természetes édes boroknak, az egészen a legutóbbi évekig meghatározó brit vásárlók borfogyasztási szokásai is egyre inkább a száraz borok felé fordulnak. A változások ezzel összhangban folyamatosan mentek végbe a magánkézbe kerülő birtokon, szem előtt tartva a hagyományokat, de új irányokat is kijelölve.
Ha a nagyapám látná, hogy mit csinálok, biztosan megölne!"
A Heinemann budapesti kóstolóján a Real Companhia Velha birtok borait az a Pedro da Silva Reis mutatta be, aki a királyi bortársaságot 1960-ban megvásárló Manuel da Silva Reis unokája, és aki maga is a tradíciók és a megújulni tudás, az innováció együttesét tartotta a borvidék legfontosabb értékének. "Az a felfogásunk, hogy a mai dolgok nem jobbak, nem rosszabbak, egyszerűen másmilyenek, mint akkoriban. És mi nyitottak vagyunk a változásra és a változatosságra" - mondta.
Pedro O. Silva Reis és Pedro Silva Reis
A birtok 540 hektáron gazdálkodik a Duoro-völgyben, és ha kérdezik, hogy hány szőlőfajtával dolgoznak, nyugodtan mondhatnak akár 100 fölötti számot is. Ez a Douro mentén teljesen megszokott. Az ismert nagy fajták (touriga national, touriga franca, tinta roriz) mellett egy-egy elfeledett szőlőfajtából ma fajtabort is készítenek.
Új telepítések is történtek már az 1990-es évek során, számos fajtát kipróbáltak, hogy melyekkel érdemes a helyi viszonyok között, a modern igényeknek megfelelve dolgozni. Az a Jerry Luper készítette például 1996-tól az első chardonnay tételeket a borászatnak, aki az 1976-os Steven Spurrier-féle párizsi francia-újvilági megmérettetésen a Chateau Montelena 1973-as Chardonnay-jával megnyerte a fehérborok versenyét.
A budapesti kóstoló modern oldala:
Quinta de Cidro Rufete 2011
A rufete fajta eddig házasításokban volt jelen, nem ismerték fajtaborként. A szőlő a pinot noir-ra hasonlít, vékony héjú, fakóbb bogyókkal, a bora könnyed, elegáns, friss, nem hasonlít a tipikus Douro vörösborokra. Öt évesen is a bogyós gyümölcsök dominálnak, jól párosítható lazachoz, könnyedebben elkészített vörös húsokhoz.
Quinta di Cidro Chardonnay 2012
A chardonnay jól érzi magát a Douro völgyben, nemzetközi viszonylatban is sikeres ez a tétel. Battonage eljárással készül, klasszikus chardonnay, komplex, hosszú, finom pörkölési aromákkal és a Douro-ra jellemző ásványossággal.
És aztán vannak azok a borok, ahol a hagyomány nem ad teret az újításnak...
Ezek a klasszikus, testes Douro völgyi vörösek, amelyek mindig is a völgy legmeredekebb, legnagyobb kitettségű, legmelegebb lejtőin termettek.
Quinta dos Aciprentes Reserva 2013
60% touriga national és 40% touriga franca házasítása. A touriga national felel a bor karakteréért, aromáiért, míg a touriga franca neutrálisabb, a bor struktúrájában játszik meghatározó szerepet. Minden parcellát három részben szüretelnek, a reserva ebben az esetben minőségi kategóriát jelent, nem érlelési időt. Ez a bor fiatal még, nagy érlelési potenciállal, komoly komplexitással, szép egyensúllyal.
A borház meghatározó tételeiként ezután jönnek az erősített borok...
A portói stílusú borok készítésében 1852 óta nem történt érdemi változás. A portói erősített borok esetében az innováció épp a hagyományok megtartásában és továbbvitelében rejlik."
Royal Oporto LBV 2011
Fiatal késői palackozású tétel intenzív piros gyümölcsös karakterrel és csokoládés, fűszeres ízjegyekkel. Selymes, ugyanakkor intenzív íz és illatjegyek jellemzik, étkezések lezárásaként, vagy magas csokoládétartalmú desszertek mellé fogyasztanánk.
Royal Oporto 10y Tawny Port
Tíz éves tawny, színe sötét borostyán. Illatban és ízben is jól érezhetők még a bogyós gyümölcsös jegyek, de mellettük már megjelennek a mézes, diós, aszalt gyümölcsös ízjegyek és aromák.
Kapcsolódó cikkeink:
Örökéletű borok, amelyek önmagukban desszertek - WSET felsőfok
Milyen pohárból igyunk portóit?
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!