Mészáros Gabriella: egyensúly akkor van, ha a bor férfi és női ízlésnek is megfelel
Par Excellence díjas a Borkollégium igazgatónője
2017-03-08 | Ribáry Manuéla
Sikeres, elismert és határozott nő, önmagát azonban mégis a burgundi pinot noir selymességéhez és eleganciájához hasonlítja. Legalábbis szeretné, ha így gondolnának rá, mint borra.
Mi jut eszébe, ha azt mondom, tavasz?
A rügyfakadás.
És ha azt mondom, hogy siker?
Akkor Maria Callas.
Ha könyv?
Bortankönyv.
És, ha bor?
Tokaji furmint.
Most kapta meg a Par Excellence díjat, az oktatásért. Mit szeret legjobban a tanításban és mi benne a legnagyobb kihívás?
Azt hiszem, eléggé sztereotip választ kell, hogy adjak, mert az oktatásban a kíváncsi, tudásra vágyó hallgatókat szeretem a legjobban, de azt is szeretem, hogy az ember tényleg megpróbál átadni valami olyasmit, amit másoktól önzetlenül kapott. Úgy gondolom, ez felelősség és kötelesség is egyben. A kihívás az, hogy a világ nem egy statikus állapotban levő hely, tehát folyamatosan kell tanulni, figyelni. Ezt – más szakmákhoz képest – bonyolítja az, hogy hiába tanulunk meg egy borvidéket, szőlőfajtát, termelőhelyet, borstílust vagy a termelőnek a stílusát, minden évjárat más. Nincs két egyforma évjárat, tehát nem lehet összehasonlítani egyiket a másikkal, így minden tavasszal egy új kihívásra ébredünk.
Címzetes egyetemi docens az Óbudai Egyetemen. Ott is tanít?
Igen, már hatodik vagy hetedik éve.
Mi a legnagyobb különbség az egyetemi oktatás és a Borkollégium között?
Lényegi különbség nincsen, mert én ott is borkóstolással próbálom a hallgatókat tanítani. Nyilván más az órabeosztás, de a tananyag végül is ugyanaz.
Mit jelent önnek a Par Excellence díj?
Nagyon boldog vagyok, megtiszteltetés számomra, függetlenül attól, hogy a Magyar Sommelier Szövetség alapszabályát az 1990-es évek legelején én írtam. Az első sommelier versenyt a férjemmel, dr. Rohály Gáborral együtt szerveztünk, 1992-93 körül. A rendszert természetesen nem magunktól találtuk ki, hanem kimentünk külföldre, és megnéztük, hogy a többiek hogyan csinálták.
A franciákhoz?
Elsősorban hozzájuk, de az olaszokhoz, németekhez is mentünk és rengeteget tanultunk az osztrákoktól. Innen vettük a mintákat és természetes, hogy szerettük volna minél több ember számára elérhetővé tenni ezt a tudást és tapasztalatot. Teljesen fehér foltba tenyereltünk be az 1990-es évek végén, mert ezen a területen gyakorlatilag semmi nem volt. Nyugodtan mondhatom, hogy ami ma itthon borkultúra címén megvalósul, az valahol mind Rohály Gábor fejéből pattant ki. Nekem pedig az a szerencse jutott, hogy a társa lehettem ebben.
Hogyan indult a kicsi Gabriella? Honnan jött a borászat?
Húha, az régen volt… (mosolyog) Az egész véletlenek sorozata volt. Az eredeti szakmám jogász, és ügyvédként dolgoztam, mielőtt teljesen a bornak adtam a szakmai életemet. Nagyon szerettem főzni és már kilenc-tízéves koromban önállóan sütöttem, főztem. Nekem a konyha, a fűszerek, az alapanyagok mindig nagy örömöt szereztek.
Édesanyja tanította?
Igen, ő is sokat főzött, mert állandó vendégjárás volt nálunk - rokonok, barátok, munkatársak. Ritkán fordult elő, hogy csak a szűk család ült le az asztalhoz, és ez egyszerűen magával hozta, hogy anyám nagyon jól főzött. Mindenki örömmel járt hozzánk, sokaknak megvolt a kedvenc bejáratott fogása is, sőt megvolt, hogy melyik napon mikor, kik jöttek hozzánk és mikor mi került az asztalra. Ehhez hozzátartozik az is, hogy édesapám egyetemen tanított. Ő mérnök ember volt, és mezőgazdasági kisgépekkel foglalkozott, például paradicsom vetőgéppel és szőlőszedőgéppel is. Sokat járt vidékre, és a
legtöbb pincében mindig volt valami kis „pince kincse”, amiből rendszeresen hozott is haza. Mire gimnazista lettem, nálunk már megfordultak olyan borok, melyek nem az üzleti hivatalos forgalom borai voltak, így korán szembesültem vele, hogy a kettő ég és föld. Tehát így már azelőtt, hogy a Balaton-felvidéken Gáborral, a férjemmel, a 350 tőkés saját ültetvényünket elkezdtük volna abajgatni, már tudtam, hogy valami nem stimmel a hazai borkínálattal. Már voltak nagyon jó borok, csak ezek a fogyasztóhoz nem jutottak el. Innen jött, hogy felkerestünk budapesti éttermeket egy-két olyan termelőnek a borával, amit mi nagyon jónak találtunk.
Már gimnazista korában kísérletezett olyannal, hogy egy adott borhoz készített ételt vagy fordítva?
Akkor még nem, de nálunk otthon mindig volt bor és ünnepeinken általában tokaji aszúval koccintottunk, de pezsgő is gyakran előfordult. Tudatosan nem kóstoltam össze ételekkel, de azt éreztem, hogy kell a harmónia az étel és a bor között.
Említette, hogy jogot végezett; hogyan lett nemzetközi borakadémikus?
A kilencvenes évek elején Gábor az Osztrák Borakadémia hallgatója volt, én hordtam ki őt Ausztriába, de akkor nekem még megvolt az ügyvédi irodám. Természetesen foglalkoztam borral, de nem tudtam az egész napomat a borra szánni. Ezzel együtt a kilencvenes évektől kezdve már az oktatásban is részt vettem, és az 1995-ben kiadott Borkalauznak az első kötetétől kezdve épp úgy, mint a Borok könyvének a kiadásában részt vettem. Végül persze döntenem kellett, hogy az ügyvédi irodát viszem tovább vagy a borral foglalkozom teljes állásban. Úgy gondolom, jól döntöttem.
Ön szerint a borász szakma a férfiak játéka?
Nem, egyáltalán nem. Egyensúly akkor van, ha a férfi és a női ízlésnek és értékítéletnek is meg tud felelni egy bor.
Mennyire tudnak érvényesülni a nők ebben a szakmában?
Szerintem most már itthon is és világviszonylatban mindenhol tudnak. Amerikában meglehetősen sok kimondottan elismert borásznő van, akárcsak itthon. Ugye a tokaji hölgyeket nem kell említeni, szerintem az ő borait mindenki ismeri már és nem gondolom, hogy bármikor is, bárkiben felmerülne esetleg az, hogy Berecz Stéphanie, Bott Judit, vagy Bárdos Saci ne tudna ugyanolyan jó borokat készíteni, mint férfi kollégáik.
Kívülről nézve egy picit belterjesnek tűnik a borász szakma, gyakran apáról fiúra, vagy most már anyáról lányra száll. Mennyire helytálló ez a gondolat?
Nálunk kicsit kiegyensúlyozottabb fejlődésen átment országokban egy teljesen természetes dolog, hogy ha egy család valamiben tudott egy jó terméket létrehozni, akkor azt ők viszik végig generációkon keresztül. Sajnos itthon sokkal gyakoribb az, hogy ezek a generációk megszakadtak, a fiataloknak újra kell kezdeniük az építkezést. Ha egy család lerakta valaminek az alapjait 500 vagy 800 évvel ezelőtt, akkor arra büszke, és az egy teljesen normális attitűd, hogy próbálják tovább vinni azt, amit az ősök alkottak. Rengeteg ilyen dinasztia van a világon, Itáliától kezdve Franciaországon át, de nem kell olyan messzire mennünk: Ausztriában éppúgy megtaláljuk azokat a családi pincészeteket, akik több száz éve nagyjából ugyanazon a területen, ugyanolyan minőségben gazdálkodnak.
Melyik a kedvenc borvidéke?
Sok van. Tokaj abszolút a szívem csücske, de ugyanúgy a Balaton-felvidék és Csopak is, olyan jó látni az eredményeket. Nagyon szeretem Egert, Szekszárdot, Villányt, Sopront, és ha az ember eljut Mórra, ott is gyönyörű dolgokat talál. Zala a maga szelídségével megint mást kínál: úgy gondolom, hogy valójában mindig az a borvidék a legszebb, ahol éppen vagyunk. Külföldön, ha eljutunk Toszkánába, Portóba, Bordeaux-ba vagy Elzászba, ugyanúgy lenyűgöző dolgokkal lehet találkozni, mint éppen a Küküllő mentén.
Mi a véleménye arról, hogy Kínában eszméletlen módon beindult a borászat, a bor iránti érdeklődés?
Ha valaki idehaza arra építi az értékesítését, hogy majd a kínai piacon eladja a borait, akkor az nem biztos, hogy jó ötlet, de ez nem egy új keletű történet, ezt már régebb óta mondogatjuk.
Annak idején mi sarkallta a Borkollégium megalapítására?
Az, hogy nem volt más. Először 1990-ben tartottunk borismereti oktatást, akkor még a Gellért szállóban. Ott voltak még osztrák vendégelőadóink is, mert még mi sem tudtunk túlságosan sokat. Amikor kiderült, hogy van erre igény, akkor a saját kereteinken belül próbáltuk ezt megoldani, először a Hét Borbírák Rendje neve és az asztaltársaság égisze alatt. 1995-ben hoztuk létre a Borkollégiumot, azóta működik így az iskola.
Vannak olyan céljai még a Borkollégiumon belül, amit meg szeretne valósítani?
Igen. Mindenképpen szeretném, ha rendszeresen tudnánk sokkal mélyebb ismereteket is adó kurzusokat indítani. Nagyon örülnék annak is, ha egyszer tudnánk diplomakurzust is tartani.
Milyen bort bontott fel utoljára?
Erre egész egyszerűen tudok válaszolni, a Nagy Tokaji Borárverésre készülök, és a borárverésre küldött tételekből bontottam, tegnap délelőtt.
Van olyan bor, amihez önmagát tudná hasonlítani?
Hát valószínűleg csak szeretném, de nem biztos, hogy jó az összehasonlítás. Úgy gondolom, hogy cél lehet egy burgundi pinot noir selymességére, eleganciájára emlékeztetni, de ez természetesen nem feltétlenül sikerülhet.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Az anyaföld gyógyítása a mezőgazdaság által - Idén 100 éves a biodinamikus mozgalom
A Top 100 legjobb bor közé már csak aranyérmesek kerültek
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!