Pannonhalmi törkölypálinka

Eredetvédett pálinkáink 7. rész

2010-07-17 | Tóth Adrienn

A pannonhalmi az első az eredetvédett törkölypálinkák sorában, pedig juthatna ebből egy akár mindegyik borvidékünkre. Persze ami késik, nem feltétlenül múlik. A pannonhalmi törkölypálinka alapja a nevéből eredően a szőlőtörköly, de ehhez bizonyos mennyiségben seprő is adható. A törköly az, a szőlő préselése után megmaradó rész, amely a kocsány, a magok és a héj mellett meglehetősen sok gyümölcshúst is tartalmazhat, ha jó minőségű borra törekedvén nem préselték ki a lelket is a szőlőből.

A törköly megvan, de mi az a seprő?

Pálinkánk alapanyaga legalább 85%-ban kierjesztett törköly, ehhez kerülhet maximum 15% borseprő, amely a hordó vagy tartály alján lerakodó üledék, ennek alapból jelentős a bortartalma. A seprő kifejezés egyébként borvonatkozásban is rendszeresen előkerül, hiszen a hosszan seprőn tartott borok különleges aromákkal gazdagodhatnak, nem egyszer, kizárólag tartályos érlelés esetén is azt az illúziót keltve, mintha hordóban is időzött volna a bor.

Legyen szó törkölyről vagy seprőről, a pálinka alapja kizárólag a Pannonhalmi borvidékről származó fehérszőlő lehet, tekintettel arra, hogy egyébként is 98%-ban ennek termesztésével foglalkoznak a helyiek. Fehérszőlőből így széles kínálat áll rendelkezésre, a hegyközség ugyanis huszonhárom fajtát engedélyez, közöttük van például az olaszrizling, a tramini, a királyleányka, a szürkebarát, a chardonnay, de a furmint is.

A származási helyről érdemes tudni, hogy az tulajdonképpen egy barna erdőtalajú hármas dombsor, amelynek első tagját Sokoróinak vagy Szemerének, középső részét Ravazd-Ménfőinek avagy Csanaknak, míg harmadik részét Pannonhalminak, régi nevén Szentmártoni dombságnak nevezik. A vonulatok által közbezárt völgyek a Pátka-Tényői és a Szentmártoni vagy Pándzsa-völgy nevet viselik. Délről a Bakony és a Bernát-patak, nyugatról a Marcal-medence, keletről egy löszvidék, északról pedig a Győri-medence határolja.

Ahol a törkölytörténet elkezdődik

Bár a borfőzés története több száz évvel korábbra nyúlik vissza, a törkölypálinka a 19. szárad első felére vált az egyik meghatározó magyar pálinkafajtává. Érdekesség, hogy az eredeti magyar elnevezést, az icsart a német eredetű törköly szorította ki nyelvünkből, és a mai napig is maximum ennek variációit használjuk, mint a törköl vagy a terkely.

A Pannonhalmi törkölypálinka története logikusan a helyi szőlőtermesztés históriájához kapcsolódik. A római korra eső kezdetek után I. István korától már írásos emlékek is igazolják, hogy a vidéken szőlőt termesztettek. A dokumentumok szerint 1237. körül már 173 szőlőtermelő család élt a pannonhalmi falvakban.

$\"\"$

A prések, sajtók sosem voltak olyan „tökéletesek”, hogy minden csepp mustot kipréseljenek a szőlőből, így a törköly mindig is őrzött egy kevés édes levet. Ezt egy darabig a disznókkal etették meg, vagy törkölybort, törkölyecetet készítettek belőle. A pálinkaégetést 1811-ben engedélyezték, így ekkortól indul a pannonhalmi törkölypálinka sztorija.

A lepárlást szerte az országban központi szeszfőzdékben végezték, helyi különlegesség, hogy az 1917-ben alapított pannonhalmi szeszfőző szövetkezetet - amelyben részben a főapátság is tulajdonos volt - 1948-ban felszámolták az egyházi tulajdonviszony miatt. Ezt követően a főzdét a tanács működtette. 1991-ben privatizálták, az ebben az időszakban lakossági bérfőzdeként működő épületet 2007-ben vásárolta meg a Győri Likőrgyár, amely idén április óta már eredetvédett pannonhalmi törkölypálinkát készít.

Milyen a jó törköly?

Mivel a szőlőtörköly a préselés során keletkezik, eleve sérült gyümölcsként tekinthetünk rá, amely kifejezetten érzékeny és gyorsan romló, ezért különösen fontos, hogy megfelelő körülmények között szállítsák, és minél hamarabb kerüljön feldolgozásra. A borkészítés folyamatának megfelelően a törköly elméletben lehet édes, erjedő és kierjedt, a pannonhalmi törkölypálinka esetében azonban kizárólag az édes törköly használható, amelyben még nem indult el az erjedés, tehát az összes eredeti szőlőcukor a rendelkezésre áll. Ez az elvárás párhuzamban is áll azzal a kikötéssel, hogy kizárólag fehérszőlő használható alapanyagként, hiszen a száraz fehérboroknál bevett gyakorlat a must kipréselése, míg a vörösboroknál a mély szín és a gazdag tanninszerkezet miatt gyakran előfordul, hogy a héjon megy végbe a teljes erjesztési folyamat.

Túllépve az eddigi előírásokon, a törköly alapanyagot vizsgálva az tekinthető jó minőségűnek, amely ragacsos, hiszen annak magas a musttartalma, hideg, hiszen az védett az oxidációtól, sok héjat és kevés kocsányt tartalmaz, és kellemes szőlőillata van.

Az erjedő cefre

A törkölyből ezután cefre készül, amely majd lepárlásra kerül. A cefrekészítéskor nincs szükség mindazon lépésekre, amelyek más gyümölcsöknél elengedhetetlenek, a törkölyben lévő cukor ugyanis az élesztők hatására gyorsan erjedésnek indul, mert a törkölyben sok nitrogén-, foszfor és egyéb olyan vegyület van, amelyet az élesztők jól tudnak hasznosítani. Ennek ellenére a cefréhez gyakran adnak szárított élesztőt azért, hogy az erjedési folyamat irányítottá váljon.

$\"\"$

Az általában 3-6 hétig tartó erjedés alatt is nagyon kiszolgáltatott helyzetben van a cefre, mivel a folyamat részeként felszabaduló szén-dioxid a törköly szerkezetét fellazítja, és így könnyen elszaporodhatnak a káros mikroorganizmusok ecetesedést, penészedést okozva, ezért fontos az állandó tömörítés. Bár a levegőtől való elzárással és az alacsony hőmérséklettel is kivédhető a legtöbb támadás, előfordulnak olyan baktériumok is, amelyeknek nincs szüksége levegőre, ezért összességében a minél gyorsabb feldolgozás jelenti a legtöbb garanciát a minőség megóvására.

A lepárlás alkímiája

A törköly lepárlása két lépcsőben történik: a 300-900 literes térfogatú főzőüstbe először törkölyt és annyi borseprőt vagy vizet adagolunk, hogy a folyadék a törkölyt ellepje, nehogy égés induljon meg az üst belsejében. Az üst általában vörösrézből készül, ami azért fontos, mert egyrészt jól vezeti a hőt, másrészt, ellenáll a cefre savainak. Ezeken túl olyan kémiai reakciók lezajlását is segíti a vörösréz, amelyek azáltal javítanak a pálinka minőségén, hogy nem engedik bizonyos kellemetlen anyagoknak, hogy a cefréből a párlatba jussanak, így tisztítják a pálinka illatát és ízét.

A lepárlás során a cefréből melegítés hatására először gőzök szállnak fel, majd ezek válnak cseppfolyóssá, hogy létrejöjjön az ún. alszesz. A lepárláskor először a legillékonyabb és egyben legmagasabb alkoholtartalmú részek távoznak a cefréből, idővel azonban a kicsöpögő párlat alkoholtartalma egyre csökken, így az induláskor akár 75-80% alkoholtartalmú párlatból végül 15-25%-os végeredmény lesz.

A második lépésben már az alszesz kerül lepárlásra a 120-450 literes térfogatú finomító üstben. E folyamat célja a párlat alkoholtartalmának emelkedése, és a kellemetlen aromák eltávolítása, hogy egy érzékszervileg tiszta és élvezetes középpárlatot kapjanak, ami tulajdonképpen maga a pálinka.

A végső akkordok

A lepárlás művelete után a pálinkát pihentetik vagy érlelik, vagy mindkettőt véghez viszik. A két, előbb említett lehetőség között jelentős a különbség. Az első esetben egy tartályba kerül a pálinka, amelyet nem töltenek fel teljesen, hogy a visszafogott oxidációs folyamatnak köszönhetően a törkölypálinka karakteres vonásai letompuljanak, illetve az idő előre haladtával az ital harmonikussá váljon.

Az érlelés ezzel szemben hordóban zajlik, amely tölgy- vagy gesztenyefából készülhet. Az optimális méretűnek a 200-240 literes változatot tekintik, de megengedett egy, akár 1000 literes hordó használata is. Az érlelés esetében a tradíció valószínűleg azért pártolja a kisebb hordót, mert a folyamat céljának azt tekinti, hogy az érleletlenhez képest egy teljesen új törkölypálinka jöjjön létre, ahol a gyümölcsös aromákat egy fűszeres háttér egészíti ki.

Mind a pihentetés, mind az érlelés legalább három hónapig tart, és a pálinka a lepárlás utáni alkoholfokán kerül a hordóba vagy a tartályba, hiszen ebben a szakaszban természetes párolgás figyelhető meg, amely még tovább csökkenti az alkoholtartalmat. A párlatot végül tiszta vízzel hígítják, akár három lépésben is. Egyszerre ugyanis maximum 15%-kal csökkenthetik az alkoholtartalmat, két kör között legalább két napnak kell eltelnie.

A pannonhalmi törkölypálinka tehát több stílusban is készülhet. Az első eredetvédett hazai törkölypálinka elkészítésének szabályai valószínűleg példát mutatnak a következő, hasonló, de más tájegységből származó törkölypálinkáknak. Persze előfordulnak majd eltérések, de e hungarikum írásba foglalása fontos fordulópontja a hazai pálinkatörténelemnek.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!