A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Újabb évjárat a Duenniumból

Vylyan csúcsbor 2006-ból

2010-05-14 | Tóth Adrienn


A Duennium címkéjén ginko levél található. A magyarul csak páfrányfenyőnek nevezett fa tulajdonképpen egy élő őskövület, amelyről egy időben azt hitték, kipusztult. Ma már tudjuk, hogy ennek a hosszú életű növénynek létezik akár 1000 éves példánya is, épp ezért több kultúrában a túlélést, az örök életet szimbolizálja. A Vylyan pincészet ezt a kivételes fát választotta csúcsbora szimbólumául. E borhoz olyan alapborokat válogatnak, amely bár nem örök, de a lehető leghosszabb életet garantálja.


Másfél év hordós és két év palackos érlelést követően a Vylyan hamarosan piacra lép a 2006-os évjáratának utolsó, még pincében lévő borával, a Duenniummal. Az előjegyzési időszak már meg is kezdődött, s ennek kapcsán kérdeztük Ipacs Szabó Istvánt, a pincészet főborászát.

A 2006-os a Duennium ötödik évjárata, az első még 1997-ből származik. Eredetileg úgy terveztük, három évjáratot készítünk el egymás után az ezredforduló tiszteletére. A koncepció a kezdettől fogva az volt, hogy egy nagytestű, komoly, hosszan érlelhető vörösbort alkossunk e név alatt.

Honnan származik az elnevezés?


Annak idején a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola professzorától kértünk tanácsot, hogyan nevezi majd el a pápa az évezredfordulót, s tőle azt a választ kaptuk, hogy a Duennium névre kereszteli majd el ezt az eseményt. Pár nap elteltével kiderült, hogy más lesz a hivatalos elnevezés, de mi addigra már megbarátkoztunk ezzel a névvel. A Millennium elmúltával úgy döntöttünk, hogy a ’97-es, ’98-as, ’99-es évjáratok után tovább folytatjuk a Duennium hagyományát és kizárólag a legkiválóbb évjáratokban készítjük el ezt a házasítást.

Változott valamit a bor összetétele ez alatt az egy évtized alatt? Hogyan alakult a Bordeaux-inak nevezett szőlőfajták aránya?

Érdekes, hogy míg a 2003-as Duenniumban a cabernet franc és sauvignon vitte a prímet, addig a 2006-osban a merlot került a főszerepbe. Ebben az évjáratban ez a szőlőfajta ugyanis olyan mélységben és komolyságban nyilvánult meg, hogy az már szinte túl is mutat egy merlot-n, ami hagyományosan inkább arra szolgál, hogy szelídítse a cabernet-ket. Ez a merlot kifejezetten kemény, határozott és karakteres volt, és úgy gondoltuk, sokkal jobb alapot szolgáltat majd ehhez a borhoz, mintha ezt a tételt fajtatisztán hoztuk volna ki. Mondhatjuk tehát, hogy a szőlőfajták lassan letisztulnak, de a pontos arányok fölött még mindig az adott évjárat mondja ki a döntő szót. 2006-ban például csökkent a cabernet sauvignon jelenléte.

\"\"

Úgy tűnik, egyre több villányi termelőnél érezhető a cabernet sauvignon visszaszorulása a cabernet franc javára. Miben látod ennek az okát?

Az idei villányi borversenyen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy épp egy cabernet sauvignon – cabernet franc bizottságban bíráltam. Megbizonyosodhattam arról, amit már korábban is sejtettem, hogy nemcsak nálunk, hanem az egész borvidéken a legszebb borok a franc-ból készülnek. A franc-ok egyszerűen élénkebbek, gyümölcsösebbek, zamatgazdagabbak voltak, mellettük a legtöbb sauvignon kicsit tompának, kövérnek tűnt. Persze ez nem azt jelenti, hogy száműznünk kellene a cabernet sauvignon fajtát, hiszen a fogyasztók szeretik és igénylik, de valószínűnek tartom, hogy például a Mandoláshoz mérhető
csúcsbort a cabernet franc-ból biztosan készítünk még a jövőben.

Hogy zajlik ez a folyamat, hogyan alakul ki a házasítás végső formája?

A szüretkor már látjuk, melyik tétel mit ígér. Miután lezajlik az erjedés és megkezdődik a borok hordós érlelése, többször is végigkóstoljuk a borokat, igyekezve minél több szempontból összehasonlítani őket. Ebben a munkában nem csak én veszek részt, hanem a Debreczeni Mónika a birtok igazgatója és a Franciaországból érkező szaktanácsadónk, Jean-Pierre Confuron is.

2006-ban újdonságnak számított, hogy nem csak a tételek, hanem a hordók között is válogattunk, a Duenniumba többségében az új hordókban érlelt borok kerültek. Ennek köszönhető, hogy például cédrus jegyet is felfedezhetünk a bor illatában, ami nem általános a Vylyan borok között. Amit egyébként ebben a borban még fontos értéknek tekintek, az a magas savtartalom, ez teszi ugyanis lehetővé, hogy ne érződjék túl soknak a tannin és az alkohol, hogy szép egyensúlyos legyen a bor.

Korábban elmondtad, hogy hosszú életűnek szánjátok ezeket a borokat, mégis milyen időtávban gondolkozhattok?

Az ilyen kérdésekben mindig óvatos vagyok. Ugyan rendszeresen kóstoljuk régebbi borainkat és azok többsége - bár már érett jegyeket hordoz - még mindig szép formában van, azért előfordulnak különbségek az egyes évjáratok között. Egyébként én személy szerint a fiatalabb borokat kedvelem, mert ezeknél jobban láthatók a különbségek, míg az idősebb borok egyre jobban összeolvadnak. Egy meglepőnek tűnő példával élve úgy is fogalmazhatnék, hogy négy-öt nyolcvanéves néni arca között kevesebb a különbség, mint hatvan évvel korábban volt. A 2006-os Duennium fogyasztása most is élményt jelent, de természetesen a hosszú palackos érlelés is jót tesz neki.

Itt a nyár és elindult a fesztiválszezon, hol találkozhatnak majd Veletek a borfogyasztók?


Már nagyon készülünk az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Ördögkatlan Fesztiválra, ahol a bor mellett a kultúráé a főszerep. Az események ez alkalommal is Kisharsány, Nagyharsány, Palkonya és a Szoborpark mellett, a Vylyan teraszon zajlanak. Az augusztus eleji rendezvény előtt, most hétvégén ott leszünk az Etyeki Pincefesztiválon és Szegeden is.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!