A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A portói bor hazája: Portugália borai

2022-06-07 | Vinoport


A portói bor hazája: Portugália borai

fotó: www.inspirationsalgaure.com

 

A korábbi elszigeteltség megvédte az országot a szinte mindenütt érvényesü­lő nemzetközi szőlőfajták telepítésének eluralkodó divatjától is.  A mintegy ötszáz (!) őshonos szőlőfajta némelyike eredeti, jelleg­zetes borok előállítását teszi lehetővé. Így a hagyomány párosulhat a legmodernebb technikákkal, technológiákkal. Érdemes figyelni ezt az országot, mert mérete, lakossága, fejlettsége miatt sokáig Portugália volt Magyarország számára az összehasonlítási alap.

 

Szőlőfajták garmadáját kezdték eltelepíteni az országban, és 1756-ban itt, a Douro-völgyben jött létre a világ második „földrajzi eredetvédelme”. (Tegyük hozzá gyorsan, hogy Tokajban volt az első 1737-ben. Bár ezt a tényt sok szakirodalom negli­gálja és a Dourot jegyzi elsőként…).  Az irányító szervezet nem csak a  szabályokat állította fel, az árakat határozta meg, de szigorúan ellenőrizte a bor minőségét is. Ettől fogva a fehér- és kékszőlőket önálló szőlőskertekbe kellett telepíteni is.  

 

A XIX. század közepén megjelent a lisztharmat, amit azonban az első riadalom után kezelni lehetett, hiszen az ellenszer, a bordói lé, azaz a rézgálic és a mész keveréke, már ismert volt. A gyökértetű, a filoxéra – 1867-es megjelenését követően – már nagyobb károkat okozott országszerte. Egyedül Colares környéke menekült meg e kártevőtől, mivel ott homokos talajon termesztik a szőlőt. Itt is az amerikai gyökéralanyra oltott nemes rész jelentette és jelenti a megoldást mind a mai napig. 1907-ben jelentős előrelépés történt a bortermelésben. Újrasza­bályozták a portóit termelő területeket és a Douro-völgyet, valamint ekkor határolták be Madeira, a Moscatel de Setúbal, a Carcavelos, a Dão, a Colares és a Vinho Verde termőterületeket.

 

1937-ben alakult meg a Nemzeti Borbizottság (Junta Nacional do Vinho), amely támogatta a borfogyasztást, szabályozta a kínálat alakulását és az árakat, s tárolta a felesleget. Az 1950-es, 60-as években megjelentek a szövetkezeti pincészetek, viszonylag modern borászati üzemekkel. Csak ők vehettek szőlőt a termelőktől, a magán­vállalatok csak a kész bort vásárolhatták fel, ami a minőség romlásához vezetett.

 

Az ország 1986-ban lépett be az EU-ba, ami nagy változásokat hozott: elsősorban a szabályozást, a termelést kellett rendbe tenni, de a strukturális alapokból (és a magántőkéből) jelentős fejlesztésekre is futotta mind a szőlészeti-, mind pedig a borászati ágazatban. A Nemzeti Borbizottság szerepkörét az IVV, azaz az Instituto da Vinha e do Vinho (a Szőlészeti és Borászati Intézet) vette át. Ez már megfelel az EU-s kívánalmaknak is. 2002 óta 33 DOC körzetet tartanak nyilván. A nyitás azt is magával hozta azonban, hogy bizonyos területeken megjelent néhány világfajta, amelyek közül a chardonnay, a cabernet sauvignon és a syrah nem is kis sikert könyvelhet el.

 

Mint az előzőkben már lett említve a helyi szőlőfajtáknak hatalmas jelentűségük van az országban. Fehérszőlők közt ilyen az alvarinho amelyből főleg fajtabor készül a Vinho Verde régióban. Jellegzetes virágos, gyümölcsös bort ad a citromfa, a menta, az őszibarack, a grapefruit, az alma íz- és illatjegyeivel, ropogós savakkal; jó struktúrával és megfelelő alkoholszinttel. Ma már déli vidékeken, a Setúbal-félszigeten és Estremadurában is termesztik. Arinto/Pedernã az egyik legősibb portugál fajta, különösen Bucelas környékén termesztették, mára azonban mindenütt megtalálható, mert kitűnően képes alkalmazkodni a különféle talaj- és klimatikus adottságokhoz. Jó savszerkezetű, strukturált, bársonyos bort ad, visszafogott aromákkal, viszonylag erős mineralitással, némi zöld alma és citrom aromával. Palackos érleléssel válik igazán összetetté és elegánssá.

 

A szinte csak a Dão környékén termesztett fajta encruzado kitűnő bort képes adni, de csak igen nagy odafigyeléssel. Borai elegánsak és igen komplexek, némi ásványossággal, zöld bors, rózsa, ibolya és citrom karakterrel. Idővel mogyoró és mazsola jegyek jelennek meg a borban, hordós érleléssel pedig ez a vaníliával egészül ki. Évtizedekig is eltartható. Fernão pires/maria gomes ez is igen régi fajta és az egyik legnagyobb területen telepítették. Ribatejó-ban és Bairradában a legnépszerűbb.

 

 

Mivel nagy hozamokat képes adni, sokan kritizálják a fajtát egyoldalú, alacsony savtartalmú és oxidációra hajlamos boraiért. De odafigyeléssel ez a fajta is csodákra képes. Ekkor igen aromás bor születhet belőle az érett citrus, némi mimóza, lime és narancsvirág aromával. A muskotály mellett Portugália legillatosabb szőlője a loureiro. Aromái a babért, a citromfát, az akácot, a narancsot, őszibarackot idézik. Fajtaborként és házasításokban is hozza jellegzetességeit. Főleg a Lima folyó völgyében termesztik.

 

Kékszőlőkben is igen gazdag a felhozatal. Aragonês/tinta roriz finom, nagy minőségű fajta, Spanyolországban tempranillo névre hallgat, Alentejóban aragonês a neve. Ebből készül a legendás Barca Velha. Jó években testes, sötét, aromás bor készül belőle, a bogyós gyümölcsök és a bors jegyeivel. Magas lehet a hozama, de egy jó portóinak szinte mindig része. Fajtaborként is igen sikeres, különösen Dão környékén. Magas terméshozamot adó baga amely különösen a Bairrada és a Dão borvidéken elterjedt fajta. Csak akkor ad szép borokat, ha kellően beérik. Ekkor mély színű, szép struktúrájú, meglehetősen tanninos a bora, igen jól fejlődik palackban. Először a bogyós gyümölcsök aromái jönnek elő, majd a szilva, némi dohány, kávé, idővel igen komplexszé válik. A legelterjedtebb kékszőlő Portugáliában a castelão. Jól alkalmazkodik a különböző talajokhoz és klímákhoz. Jól érlelhető, erős, intenzív vörösbort ad. Legjobban talán a Setúbal-félszigeten érzi magát.

 

A touriga franca Douro vidékén a legelterjedtebb kékszőlő. Könnyen művelhető, és általában jó termést ad. Szeder, virágok finom, de intenzív aromáját fedezhetjük fel a borokban, amelyhez szép szín és test párosul. Ez a tinta roriz és a touriga nacional mellett a portói egyik legfőbb alapanyaga. Dão borvidék fő kékszőlője volt a touriga nacional sőt ez alapozta meg az ottani borok hírnevét. Ma már a Douro-völgy egyik legnépszerűbb fajtája és Portugália egyik legfinomabb bort adó szőlője.

 

Mély színű, testes, erős és meglehetősen aromás borokat ad. Szeder, áfonya, rózsa és rozmaring aromákat fedezhetünk fel benne. Trincadeira/tinta amarela az országban az egyik legelterjedtebb kékszőlő, de különösen a forró, száraz és erős napsütésnek kitett területen mutatja szép arcát, azaz Alentejóban. Nem könnyű művelni, mert egyenetlen a termése és hajlamos a penésze­désre. Jó években azonban szép, elegáns és egyensúlyos borokat ad, jó savkészlettel, lágy tanninokkal, szilva- és szederaromával.

 

Portugália területe megegyezik Magyarországéval, tehát relatíve kis ország, nagyjából észak-déli fekvéssel, mintegy 600 km hosszú és max. 200 km széles. Ennek ellenére nagy eltéréseket mutat az éghajlati viszonyokban. A legnagyobb hatást az Atlanti-óceán fejti ki, így az ország legnagyobb területén óceáni az éghajlat, meleg nyarakkal és hűvös, csapadékos telekkel. Ahogyan haladunk a szárazföld belseje felé, egyes termőhelyek területén (Duoro, Dão, Alentejo) az éghajlat kontinentális, vagyis forró és száraz.

 

Nyáron nem ritka a 35 °C sem. Az éves csapadékmennyiségben és átlaghőmérsékletben megmutatkozó nagy eltérések felelnek részben azért, hogy ennyi borstílust megtalálhatunk ebben a kis országban. Az országban a legkülönbözőbb domborzati és talajviszonyok között folyik a szőlőtermelés. A folyóvölgyekben alluviális, hordalékos, itt-ott kavicsos talajt találunk, sík területeken nem ritka a homok sem, míg pl. a Vinho Verde körzetben gránit a meghatározó. Találunk palát is. A hegyek-dombok is nagyban alakítják a mezoklímát, hiszen néhány területen egészen magasra is telepítenek ültetvényeket.

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!