Borkommunikáció 18: A borszakírás alapszabályai
Jó tanácsok pincészeteknek és újságíróknak
2019-06-23 | Vinoport
A borkommunikáció sorozat mostani részében az egyik legismertebb hazai boros magazin egykori főszerkesztője, Németh Ágnes mondja el, hogyan kell egy boros szöveget úgy megírni, hogy annak üzenete "átmenjen" az olvasónál, legyen szó sommelier-ről, fogyasztóról vagy kereskedőről.
Fotó: Kulcsár József
avagy néhány alapvetés a borszakírás kapcsán című írásából. A teljes cikk egyben a Borkommunikáció – Aszútól a zenitig című, 2018-ban dr. Veszelszki Ágnes által szerkesztett könyvben jelent meg, ami a Századvég Kiadó oldalán megvásárolható.
Egy magazin vagy egy blog indításakor, de még egy pincészet kiadványának összeállításakor is az első és legfontosabb kérdés az olvasóközönség pontos definiálása, hiszen az olvasók csoportja határozza meg a nyelvezetet, a tartalmat, a feldolgozás módját, mélységét, az illusztrációk jellegét és természetesen a hirdetők összetételét is. Hány évesek, hol élnek, mennyit keresnek, milyen iskolai végzettségűek? És borról szólva a legfontosabb kérdés: borkedvelők vagy szakmabeliek?
Míg az első csoport számára a bor élmény, amelyről szívesen tanul és olvas olyan érdekességeket, amelyeket aztán megcsillogtathat egy hasonszőrű borkedvelőkből álló társaságban, addig a második csoport tagjai számára a bor szenvedély, de főleg megélhetés és munka. A borász olyat szeretne olvasni, amely követendő példa lehet számára; a borkereskedő arra kíváncsi, hogy mivel tud nagyobb eladást generálni; a sommelier pedig azt az információt keresi, amellyel eladhatja a borlap tételeit.
>>> A borkommunikáció cikksorozat további részei elolvashatók itt.
Az olvasóközönség meghatározása fontos lépés induláskor, de nem elegendő. Később is célszerű ellenőrizni, hogy kik a tényleges olvasók, milyen az olvasói csoport összetétele.
Szaknyelven is „nyelvhelyesen”
A boros tematikájú írásoknál visszatérő dilemma a szaknyelv használata, beleértve az egyes bortechnikai folyamatok említését vagy a borhibák megnevezését. A használandó nyelv(változat) meghatározása végett is kulcsfontosságú az olvasóközönség definiálása: egy kizárólag szakmabelieknek szóló kiadványban bátran és magyarázat nélkül emlegethetjük a brettanomycest vagy a fordított ozmózist, a szélesebb borkedvelő közönséget azonban elriasztják és frusztrálják az ismeretlen terminusok. A nagyközönségnek szóló írások esetén
célszerű minimálisra venni az ismeretlen szakkifejezések használatát,
a mégis előfordulókat pedig magyarázni kell akár a cikkben, akár a kiadványban vagy a weboldalon elérhető borlexikonnal, szótárral.
Az újságírásnál általában is követelmény – nemcsak a borszakírás kapcsán –, hogy közérthetően kommunikáljunk. Az olvasók értékelik a megértést segítő szemléletes hasonlatokat, találó megfogalmazásokat. A szakmai írásoknál ez különösen fontos: egy bor különleges készítési módjánál például éppen elég kihívás az olvasónak magát a folyamatot megérteni, ne nehezítsük tovább bonyolult nyelvezettel.
A nyelvhelyesség természetesen elengedhetetlen a borszakírásnál is. Sajátos boros szövegműfaj, egyesek szemében helytelennek tűnő megfogalmazással: a borok rövid leírása. A rövid borértékelésekben kurta, gyors mondatok szerepelnek, általában a három fő jellemzőre épülve: megjelenés, illat és íz. Ezekben az igét is gyakran hiába keressük: „Tiszta halványsárga. Illatában citrusos jegyek leheletnyi vajassággal. Ízben komplex, közepes testű frissítő savakkal, közepesnél hosszabb utóízzel, almás-körtés zamatokkal. Jó egyensúly.”. Miért nem írja a borszakíró, hogy illatában citrusok „érződnek”? A válasz egyszerű: mert teljesen egyértelmű, hogy az illatokat érezzük, és mivel gyakran nem egy, hanem akár ötven vagy még több borleírás követi egymást, minél szűkszavúbb egy bor jellemzése, annál jobb.
Az érzékletes jelzőkkel (citrusos, frissítő) nem célszerű fukarkodni, hiszen ezek alapján kap kedvet az olvasó, ugyanígy a minőséget leíró szavak is elengedhetetlenek (komplex, egyensúly), hiszen ezek formálják az olvasó kedvét döntéssé (meg szeretném kóstolni), a terjedelmi korlátoknak ezért az olyan szavak esnek áldozatul, mint az „érződik” vagy a „jelenik meg”.
Angolszász borleírás „orrba-szájba”
A bortermelésben óvilágként számon tartott térségnek egyértelműen az Egyesült Királyság a közepe, ha borszakírásról beszélünk – ahogy ennek nyomán az Egyesült Államok jelenti az újvilági bortermelő országok borszakírásának közepét. Értelemszerűen az angol nyelvű borszakírás terjedt el a világban, így Magyarországon is, ami nagyban köszönhető az első magyar nyelvű borkatalógust kiadó szerzőpárosnak, Rohály Gábornak és Mészáros Gabriellának, akik maguk is az ugyancsak londoni központú Wine and Spirit Education Trust (WSET) osztrák kihelyezett intézményében végezték tanulmányaikat, és itthon elsőként ezt az angol akkreditált képzést indították el a Borkollégiumban.
Nem könnyű egy idegen nyelv szófordulatait és kifejezéseit egy másik nyelvbe átültetni, és ebben a nehéz munkában az említett szerzőpáros úttörő munkát végzett, azonban bőven van még tennivaló. Fontos, hogy a színes szóhasználat ne essen túlzásokba, ne próbáljunk meg a magyar nyelvtől idegen képeket használni, angolból magyartalan kifejezéseket átvenni. Míg az angol az illatot az „on the nose”, vagyis az ’orrban’ kifejezéssel vezeti be, magyarul visszatetszést kelthet a „briósos, toastos jegyek az orrban” szövegrész, ugyancsak idétlen lehet az „on the palate”, azaz a „szájpadláson” kifejezés használata az íz leírására.
A helyesírás kapcsán is akadnak kényes kérdések, itt van mindjárt a szőlőfajták írása. A magyar nyelv szabályai szerint a cabernet sauvignon köznév, ezért kis kezdőbetűvel írandó, a borok címkéjén azonban szinte mindig nagybetűvel látjuk. A bor nevében helyes a nagybetű, hiszen ott tulajdonnév, a hátcímkén azonban inkább a borász szőlőfajta iránti tisztelete lehetett
a vezérlőelv. A rosé kontra rozé is megér egy misét. Ajánlatos a helyes írásmódot választani, de ha mégis engedünk az elterjedtebb, ám helytelen írásmódnak, akkor legyünk következetesek, és mindenütt ugyanazt az elvet alkalmazzuk.
Kell valami plusz
A hazai borsajtó, különösen a nyomtatott sajtó esetén gyakori csapda egy borvacsora vagy más esemény utólagos, részletes leírása. Amikor az újságíró részt vesz egy különleges borvacsorán, óhatatlanul hálás a meghívásért, ezért hajlamos a hosszabb beszámolóra. Kérdés azonban, hogy mit nyújt ezzel az olvasónak. Amennyiben egy új, szokatlan, de jól működő ételpárosítást ajánl, egy kibontakozóban lévő új trendről számol be, vagy egy egészen különleges világba ad betekintést, akkor természetesen helyénvaló a beszámoló, de az öncélú, terjedelmes leírás önmagában kevés.
Ideális esetben a borszakírót nem azért hívják meg egy eseményre, hogy a belépővel ingyen reklámot vegyenek, hanem azért, hogy jelenlétével egyfajta rangot adjon a rendezvénynek. Az a tisztességes hozzáállás, ha ezt előre tisztázzuk a meghívóval.
Alapvetően minden írás attól lesz jó, ha nem sajnáljuk rá a munkát, és teszünk hozzá valami pluszt. Egy új nézőpontot, egy sajátos rendezési elvet vagy a személyes véleményünket, valamit, amit még előttünk mások nem írtak le, legalábbis nem úgy és nem abban a megvilágításban.
Századvég Kiadó
A Századvég Alapítvány keretein belül működő Századvég Kiadó gondozásában a történettudomány, a politikatudomány, a jogtudomány, a társadalompolitika, a szociológia, a kommunikáció, a külpolitika és a filozófia témaköreiben jelennek meg hazai és külföldi szerzők művei.
„A Századvég Kiadó nagy vállalkozásba kezdett: az egyedülálló és teljesen újszerű Borkommunikáció kötet e széles témakör minél nagyobb szeletét kívánja lefedni, húsz szerző és harmincnál több fotográfus közreműködésével. Az impozáns kiállítású, egyben informatív kötet nem titkolt célja a borkommunikációs alapvetésen túl a minőségi, magyar borok fogyasztásának népszerűsítése.” (Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke)
További információ: www.szazadveg.hu
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!