Borkommunikáció 21: A bor és az irodalom
Az írja a legjobb borverseket, aki rendszeresen a „detoxban” ébred?
2019-07-14 | Vinoport
A borkommunikáció sorozatban ezúttal a bor és a magyar irodalom találkozásaiból szemezget Pál Dániel Levente költő, író.
Címlapfotó: Roppantó Krisztián
egy pohár irodalom című írásából. A teljes cikk elolvasható a dr. Veszelszki Ágnes által szerkesztett Borkommunikáció – Aszútól a zenitig című, 2018-ban megjelent könyvben, ami a Századvég Kiadó oldalán megvásárolható.
A fő kérdés mindig az, amikor irodalomról és irodalomolvasásról van szó, hogy: „Vajon mire gondolt a költő?” Amellett, hogy a költők maguk – köztük például jelen sorok írója is – különösen imádják ezt a fajta laikus naivitása ellenére kicsit sem szende kérdést, mégis elővehetjük és érvrendszerünk bázispontjává tehetjük, ha a költészet és alkohol, irodalom és alkoholfogyasztás relációját kezdjük feszegetni.
„Igyunk, barátim, szomjas a világ, / Kivált a költő, aki tollat rág. / Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt, / Igyuk meg hát ez átkozott italt” – írja Vörösmarty Mihály Rosz bor című költeményében, amelyben nem rest válogatott jelzőket találni az ihatatlanságuk ellenére mégis megivandó borokra. A költő itt egyfajta értékválságot hangsúlyoz, a vers értékszerkezete egy olyan feldolgozhatatlan ellentmondást jelenít meg, amely kínozza a rossz bort kapott és a rossz bort inni kelletlensége ellenére mégis kénytelen (!) versbéli beszélőt.
>>> A borkommunikáció cikksorozat további részei elolvashatók itt.
Metaforikus összeolvasással mindez a költői sors, a magyar költő fátumának igénytelenségében önpusztító és önpusztításában a minőség hiánya fölött kesergő versbéli megszólalás, amely a poéma retorikájában egy ellentételezéssel – ilyen mesésen jó borokat termő országban ilyen pokolian silány italt kénytelen inni a költő – kap még jobban átsatírozott negatív színezetet: „Csapláros, méregkeverő! / Ne pislogj; jobb bort adj elő. / Cudar biz ez, de ám igyunk, / Hiszen magyar költők vagyunk.”
A versnek van egy talán közismertebb ikerverse is, amely eléggé direkt módon a Jó bor címet viseli: e középhosszú poéma keretszerkezete egy fékevesztett – és valószínűsíthetően magányos – nyakalás. Ám amíg ez bekövetkezik, addig hosszú út vezet: mind a lirizált ivás, mind a gondolatban bejárt csapongóan látomásos út, mind a verssorok száma tekintetében.
A két vers megalkotottságának milyensége önleleplező. A Jó bor zaklatott formája, automatikus ömlése azt a látszatot hivatott kelteni, hogy a jó bort issza a költő, mértéktelenül, közben pedig nem csak gondolkodni felejt el (vö. „Vajon mire gondolt a költő?”), hanem önmagáról, na meg persze a versalkotás szigorú szabályairól is: ha elfogadjuk a kínált illúziót, akkor egyre kásásabban halljuk az egymást követő sorokat, egyre alkoholgőzösebb artikulációval.
A Rosz bor ezzel szemben verstanilag tökéletes. Technikai értelemben ilyen csodaszépen megformált kocsmárosszidás talán nincs még egy a magyar irodalomban! Éppen ezért feltételezem, hogy ez a patikamérlegen kiokoskodott versfelépítmény fikció, a dolgozószoba kényelmében születhetett, és innen már tudjuk is, mire gondolhatott a költő: az élmény másodlagos, de kell (kétszer is aláhúzva) egy ilyen verset írnom – minden metaforikus öntúlmutatásával együtt.
A jó és rossz bor megidézése végigkíséri a magyar irodalmat, számos példa következhetne itt, de mi ugorjunk egy nagyot, és hozzunk be esszénk jelentéstágításába a múlt század végének
legnagyobb borivó lírikusát, Petri Györgyöt. Nála a bor, ha olcsó, akkor elég gyakran éjszakai ücsörgéssel és nyelvfilozófiai távlattal, ha pedig drága, akkor importált dohánnyal és elvágyódással társul – legyen az egy elérhetetlen másik élet vagy egy hasonlóan elérhetetlen másik műnem (vö. regénykényszer). Így ír, ha olcsó bort iszik: „Szokványos nyári éjszakának indult. / Sétáltam kocsmáról kocsmára. […] Még nem olvastam a kocsmákban, / nem, nem,
még nem temetkeztem / könyvbe-újságba, nem fixíroztam az asztal lapját” (Hogy elérjek a napsütötte sávig).
És így, ha drágát: „Hajnali, hosszu sétákon érlelnem magam. / Bor és – főleg! – szivar mellett / (mert a cigaretta a kapkodásnak / kedvez, sok rövidlejáratu tervnek) / lassan fürkészni ki / amit múltamnak / – éppúgy önmagamnak nevezek. Talán hasznos / volna regénybe fogni” (Történet).
Ha a bor felől közelítünk az irodalom felé, igazából egy kérdésfeltevésre le tudjuk egyszerűsíteni gondolati ívünket: mit hiszünk el egy költőnek és egy versnek (versbéli beszélőnek)?
Az elfogyasztott bor vagy alkohol mennyisége hitelesítő erővel áll-e a verssorok mögött, vagy sem?
Az a magyar lírikus írta a legjobb borverseket, aki rendszeresen a „detoxban” ébredt? Vagy e tehetség nem innen sarjad?
Nehéz kérdés. Abban viszont a jelen sorok írója – minden empirikus tapasztalatának újratudatosítása után – egészen biztos, hogy az elfogyasztott bor mennyiségével egyenes arányban csökken a lírai potenciál (közben bármire is gondoljon a költő maga): egyre részegebben valahogy és valamiért – döbbenet! – nem lehet verset írni.
Századvég Kiadó
A Századvég Alapítvány keretein belül működő Századvég Kiadó gondozásában a történettudomány, a politikatudomány, a jogtudomány, a társadalompolitika, a szociológia, a kommunikáció, a külpolitika és a filozófia témaköreiben jelennek meg hazai és külföldi szerzők művei.
„A Századvég Kiadó nagy vállalkozásba kezdett: az egyedülálló és teljesen újszerű Borkommunikáció kötet e széles témakör minél nagyobb szeletét kívánja lefedni, húsz szerző és harmincnál több fotográfus közreműködésével. Az impozáns kiállítású, egyben informatív kötet nem titkolt célja a borkommunikációs alapvetésen túl a minőségi, magyar borok fogyasztásának népszerűsítése.” (Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke)
További információ: www.szazadveg.hu
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!