A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Bott: Köszönjük, hogy nem nyertünk automata prést!

Bodó Judit válaszolt 1. rész

2015-07-15 | Tóth Adrienn


Bott: Köszönjük, hogy nem nyertünk automata prést!

Nem véletlen, hogy a Bott Pince állandó borhiánnyal küzd, a Bodó Judit és József által készített borok nemhogy a következő évjáratig nem tartanak ki, hanem sok közülük a piacra kerülés után rövidesen elfogy. Azok, akik már találkoztak a házaspárral, kóstolták a boraikat, vagy részt vettek kóstolójukon, ezen aligha csodálkoznak. A többieknek ez a kétrészes cikk sok mindent elárulhat.


 

Hogyan indult a Bott Pince?

2005-ben fogalmazódott meg bennünk a saját pince gondolata, ekkor azonban még nem úgy terveztük, hogy főállásban ezzel fogunk foglalkozni. Vinnai Balázs keresett meg minket, mert befektetési céllal szeretett volna területeket vásárolni Tokajban. Tudta, hogy ő nem fog tudni szőlőműveléssel, borkészítéssel foglalkozni, de a mi borainkat szerette, ezért bizalommal fordult hozzánk.

 

A dűlők kiválasztása is úgy zajlott, hogy amit kinéztünk, azt megvásárolta, mi pedig ezeket a földterületeket most hosszú távon béreljük. Az már csak hab volt a tortán, hogy Balázs édesapjának pont volt egy kiadó pincéje a Szerelmi soron, amit kivehettünk.

 

Nem csak bérelt területekkel indultunk azonban, a tarcali Előhegy a sajátunk volt. Ezt úgy tudtuk megvásárolni, hogy az esküvőnkre a vendégektől nem kértünk ajándékot, hanem készítettünk nekik egy száraz és egy édes bort, ezzel kértük a támogatásukat étkészlet helyett.

 

Hogyan szelektáltatok a területek választásakor?

Mád, Bodrogkeresztúr, Tarcal és Tokaj határában csak kis területek álltak rendelkezésre, arányaikban nagyon magas áron. Ezért Erdőbénye irányába mozdultunk, mert ott csodákat láttunk. Amíg máshol bezártságot éreztünk, mert két vagy négy sor volt csak eladó két ültetvény között, addig Bényén egy másfél hektáros terület volt elérhető, amely mintha csak ránk várt volna.

 

Amikor a Csontosra rátaláltunk, Józsi három napig nem aludt. Járta a dűlőt és megtalálta benne a régi, elhanyagolt teraszokat. És persze ott volt a présház is. Minden olyan ideális volt, hogy a vásárlás mellett döntöttünk. A tulajdonos azonban, akié a Csontos közepe volt, csak akkor akarta nekünk eladni, ha megvesszük a Határiban fekvő területeit is. Ez nem jelentett problémát, hiszen Homonna Attila borai révén már ismertük ezt a termőtájat.

 

 

Összességében azt mondanám, hogy bár az objektív tények is támogatták ezt a lépést, mégsem 100%-ban ez alapján hoztuk meg ezt a döntést, élt bennünk egy másféle bizonyosság. A törzsvásárlóink közül idővel mások is kedvet kaptak a területvásárláshoz, így került hozzánk később a Kulcsár.

 

Nem egy egységes, tudatosan felépített tervezésnek megfelelően, hanem több hullámban, különböző okokból kerültek hozzánk azok a dűlők, amelyekkel ma dolgozunk – mostanra azonban rájöttünk, hogy jó ez így. Örülünk a változatosságnak, hiszen a talajok nagyon különbözőek.

 

A Határiban kaolin van, a Csontost riolitban gazdag permi erdőtalaj borítja, a Teleki löszös, az Előhegyen a lösz agyaggal találkozik, a Kulcsár pedig tiszta riolittufa. Ezt a sokféleséget lehet szeretni és a borok által megmutatni. Azt gondolom, hogy a Tokaji borvidéken a furmint azért vált ilyen kiemelkedővé, mert a lehető legjobb fajta arra a célra, hogy felmutassa a talajban rejlő különbségeket. Tokajban a furmint olyan, mint Wachauban a rajnai rizling – mindkét esetben egymásra talált a borvidék és a szőlőfajta.

Bott: Köszönjük, hogy nem nyertünk automata prést!

Ha már a szőlőnél tartunk, hogyan foglalható össze a szemléletmód, amellyel az ültetvényeken dolgoztok?

Úgy látom, hogy a szőlőtermesztésben egyre inkább a természetes megközelítés, a biogazdálkodás lesz a járható út. A 2014-es volt a harmadik évjáratunk, amikor csak ként, algát, narancsolajat és más efféle naturális készítményt használtunk. Bár az utóbbi két év időjárása sok kihívást hozott, elmondhatjuk, hogy összességében nem voltunk rosszabb helyzetben, mint azok a szomszédok, akik felszívódó növényvédő szereket alkalmaztak.

 

Sajnos 2014-ben egy átlagos évhez képest a szőlő mennyisége mindössze egytizede volt a megszokottnak. Józsival három hónapig nem lehetett beszélni, aztán kimentünk a szőlőbe metszeni, újrakezdeni, és ettől rendben jött a hangulat. A Jóisten más utakon is kompenzált, sosem jött annyi ember hozzánk kóstolni, mint 2014-ben; úgy látszik, ez a borminőség a jó embereket vonzza.

 

Visszatérve azonban a szőlőművelésre, ebből a szempontból fontos kiemelni, hogy egészen 2013-ig Józsi és a két szőlőmunkásunk háti permetezővel dolgozott, tavaly azonban megvettük a piros traktort, és ez nagyon sokat tett azért, hogy minél több dolgot tudjunk saját kontroll alatt tartani, hiszen most már a talajmunkák és a teljes permetezés kivitelezésére képesek vagyunk.

 

A traktor tehát fontos lépés volt. Mennyiben hiányzik egyébként a magasabb felszereltség?

Tokajban tizennégy, a Bott Pincénél tíz évjáraton vagyunk túl. Sosem volt körülöttem technológia. Először azt hittem, ennek anyagi okai vannak, és vártam, hogy egyszer majd drága hűthető-fűthető tartályok vegyenek körül, de ma, tizennégy évjáratnyi borral a hátam mögött már korántsem vagyok biztos abban, hogy szükség lenne komolyabb eszközökre.

Bott: Köszönjük, hogy nem nyertünk automata prést!

Ha a szőlőben nem tudod megtermeszteni a lehető legmagasabb minőséget, ha a természettel együtt nem tudod minden évjáratból kihozni a maximumot, az így létrejövő hiányosságokat technológiával nem fogod tudni pótolni. Persze itt azt is ki kell mondani, hogy ez egy családi pince birtokméretére értendő; ha száz hektárról több mint százezer palack bort készítesz, már szükséged van rá.

 

Ha erről a kérdésről van szó, gyakran eszembe jut, amikor 2011-ben pályáztunk egy automata présre. Forráshiány miatt elutasítottak minket; emlékszem, milyen mérges voltam. Azért lett volna jó megnyerni, mert egyszerűen beprogramozható lett volna: amíg a gép dolgozik, addig én bármi mással foglalkozhatok.

 

Idővel aztán ezt is átértékeltem. Egy 1967-ben gyártott Willmes présünk van, amelyet nem lehet magára hagyni. Ha azonban jobban belegondolok, rájövök, nem is szabad. Hiszen a szőlő minden évjáratban más: van, amikor levesebb, akad, amikor szárazabb, és eltérő lehet a héjvastagság is.

 

Ha kétszázhúsz nap munkát öltél az adott évjárat termésébe, nem hagyhatod magára az utolsó két órára, nem engedheted meg, hogy megbarnuljon vagy keserű aromák kerüljenek a borba. Viccelődve gondoltunk már arra Józsival, hogy írunk nekik egy köszönőlevelet, amiért nem kaptuk meg a pénzt.

 

Folytatjuk.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!