Eredetvédelem: A minőség és a közösség fejlesztésének lehetőségei
Jó példák a múltban, kihívások a jelenben
2020-08-18 | Pach János
Az állami intézkedések mindig nagy jelentőséggel bírtak a magyar bor kritikus pillanataiban. A történeti távlatokban feltárt összefüggések jól szemléltetik az eredetvédelem fejlesztésének fő faktorait.
Bár a magyar bor egyedisége miatt vált világhírűvé, a filoxéra előtti első hazai szőlészeti statisztikák (1873) alapján volumene is tekintélyt érdemlő volt: 358 ezer hektáron évi 10–14 millió hektoliter bort termeltünk, ezzel a franciák nyomában jártunk, noha a borkezelésben voltak restanciáink. A káprázatos számokat a 19. század végi filoxéra rövid idő alatt letarolta, a kötött talajok bortermelését nagyrészt fölszámolta (120 ezer hektár), ami borhiányhoz, borhamisításhoz vezetett.
Az állam több intézkedést tett a kritikus állapotok megszüntetésére: létrehozta a borok helyes kezelésének szemléltetésére az Országos Központi Mintapincét (1883); országos vincellérképzést indított; erősítette a termelők és értékesítők kapcsolatát; a hamisítókkal szemben szigorú bortörvényt alkotott (1893); a hegyközségi rendszerrel (1894) erősítette az érintettek szakmai önigazgatását és érdekérvényesítését; előtérbe helyezte az oktatást-kutatást. Ez idő tájt váltak világhírűvé Teleki Zsigmond és Mathiász János alanynemesítései, ekkor alapították a mai szőlészeti és borászati kutatóintézetek ősét, az Ampelológiai Intézetet (1898) is. A filoxéra előtti méreteink a szőlőfelújítási törvénynek (1896) köszönhetően az első világháborúra normalizálódtak (361 ezer hektár), illetve e törvény szabályozta először a borvidékeink számát (18), fő fajtáit és művelési módjait is.
(...)
A rendszerváltás a szőlőben is átrendeződte a tulajdonviszonyokat: az európai uniós csatlakozásunkig 93 ezer hektárra fogyatkozott az állomány, miközben közel annyit termeltünk (4 millió hektoliter), mint a szocializmusban, ami a keleti piacok eleresztésével ismét túlkínálatot, árzuhanást hozott. Bár az olcsóbb bor fellendítette a belföldi keresletet, s ez részben pótolta a kieső külpiacokat, az alacsony felvásárlási árak a termelésátlagok növeléséhez vezettek. Ráadásul a piacnyitás rászabadította a hazai fogyasztókra a hiánycikknek számító külföldi prémium bort, meg a silány minőségűt is, konkurenciát teremtve a magyarnak. A rendszerváltástól az EU-csatlakozásig datálható átmeneti kornak pozitívumai is voltak, főként a törvényesség helyreállítása. A hegyközségekről szóló törvény (1994) visszaállította Magyarországot a színvonalas, piacképes szőlő- és bortermelés útjára, biztosította az ágazat szereplői számára az önigazgatáson alapuló szervezeteik létrehozását, a korszerű eredet- és minőségvédelmet.
(...)
A földrajzi árujelzők is dilemma elé állítják a termelőket: eredetvédett boraikat szigorúbb (oltalom alatt álló eredetmegjelölés: OEM) vagy lazább (oltalom alatt álló földrajzi jelzős: OFJ) szabályok alapján készítsék-e. Jelenleg a magyar borászati termékek esetében 32 OEM és 6 OFJ termékleírás hatályos. A gyakorlat szerint az OFJ-t azon termelők választják, akik valamiért nem felelnek meg a szigorú előírásoknak, az OEM-et pedig a kisebb közösségek részesítik előnyben prémium boraik elkészítésekor.
Napjainkban azonban számos precedens mutat rá arra, hogy szükségessé vált e kategóriák finomhangolása.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!