Ifjabb Szepsy: Most van itt a száraz furmint ideje
2015-07-22 | Bánlaki D. StellaKilencven pluszos értékelés a Decanterben, Regional Trophy aranyérem a Decanter World Wine Awardson, öt- és négymillió forintos eladás egy hazai borárverésen. A mádi Szent Tamás rendületlenül menetel előre a világhír felé, és e pince esetében ez nem csak sallang. A borász szerint az új évjárat igazi áttörést hozhat. Ifjabb Szepsy Istvánnal beszélgettünk.
A mádi Szent Tamás Pince borai felét külföldön adja el, ennek hetven százaléka a Mád alapfurmint, a többi pedig dűlőválogatás. „A külföldiek nagyon szeretik a borok egyszerű csomagolását, és hogy csak az alapinformációk vannak feltüntetve” – mondta a borász a Vinoportnak. Persze a száraz bor jellege is megfelel az aktuális nemzetközi közízlésnek, ami a gyümölcsösséget, illatosságot, mértékletes savakat jelenti. Ifjabb Szepsy István szerint „most egyértelműen a száraz furmintnak van itt az ideje, itthon és külföldön is”.
A Szent Tamás jelenleg az Egyesült Államokban és Ázsiában pörög leginkább, miközben nemzetközi szakkiállításokon alig vesznek részt. Ifjabb Szepsy egyedül a németországi ProWeint tartja kiemelkedő eseménynek, ide már csak azért is évente ellátogat, hogy olyanokkal találkozzon, akikkel máshol vagy máskor nem lenne lehetősége. Szerinte a nemzetközi versenyeredményeknek sincs közvetlen haszna, legfeljebb a bizonytalanoknak adja meg az utolsó lökést. „Egy hezitáló svéd vagy finn importőr talán könnyebben dönt a rangos elismeréseket látva”.
Fontos emberek fontos borokért
Mádon egyre többször fordulnak meg Master of Wine-ok, és most már szervezetten hozzák magukkal a tanítványaikat is. Legutóbb Josef (Pepi) Schuller, az Austrian Wine Academy elnöke, és a holland Frank Smulders vezette itt körbe a Weinakademie Österreich diplomakurzusának hallgatóit. A 19 hallgató 11 különböző országból érkezett, és többek között a mádi, első osztályú termelőhelyeket, illetve a Szent Tamás és a Szepsy Pince történelmi dűlőkről származó borait mutatták meg nekik. Számukra valószínűleg elég érv volt a tanulmányút mellett, hogy Schuller élete öt legjobb bora között emlegeti a Szent Tamás Percze furmintját.
„A Szepsy pince régóta jó kapcsolatot ápol Pepi Schullerrel, mindig segítjük a munkáját, és ő a Tokaj témát mindig Mádon, a Szepsy és a Szent Tamás pincéknél oktatja” – mesélte az ifjabb Szepsy. Szerencsére a Szent Tamás mögött álló befektetői körnek köszönhetően ma már Mád felkészülten várja az igényes közönséget: megnyílt az interaktív kiállítótér, az Aszúház; az Első Mádi Borházban bárki bármikor jó érzéssel felfrissülhet, miközben az önmagát kulináris élményműhelyként definiáló Gusteau étterem autentikus hátteret ad bármelyik magas minőségű helyi bornak. „A Gusteau-nak köszönhetően a több száz eurós boraim otthonosan mozoghatnak, miközben bemutatom őket.” Ezért az étterem ételeit kóstolták a mesterek és a hallgatók is.
Milliókért hordóját
Ezen kívül a fiatalabb és az idősebb Szepsy István is tartanak előadásokat és kurzusokat külföldön. Más országban viszont még nem rendeztek saját árverést, csak gyűjtők vitték be boraikat New York-i és londoni aukciókra.
Eredmények
A Szent Tamás Mád Furmintja nemrég 90+ pontos értékelést kapott a Decanter szaklapban. A Decanter World Wine Awards 2015 borversenyen a pincészet Dongó 2013 dűlőválogatása a nemzetközi szakértői zsűri értékelése alapján Regional trophy aranyérmet nyert. A Mád Késői Szüret pedig a norvégiai Vininor Jubileumi portfólió kóstolóján a best line up of the tasting kategóriában a három legjobb bor között szerepelt (id. Szepsy István Édes Szamorodnija és Egon Müller Kanta bora mellett).
A Tokaji Borlovagrend által szervezett harmadik Nagy Tokaji Borárverésen is a résztvevők fele magyar volt. Itt a legmagasabb áron leütött bor, a Szepsy Pince Úrágya 91 Tokaji Furmint 2014-ese volt, ami ötmillió forintért kelt el. A Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet Nyulászó 1-es hordó Édes Szamorodnijáért pedig négymillió forintig folyt a licit. „Jó lenne még több Tokajról szóló hír külföldön, jó lenne még több külföldi.” Ifjabb Szepsy célja, hogy világszerte bemutathassa a legfontosabb tokaji dűlők egyediségét, karakterét. Hamarosan külföldön is megkezdi a 2013-as évjáratú borai értékesítését, ami szerinte komoly változást, eredményeket hozhat.
„A 2013-as év nagy lehetőség volt, és ezzel a Szepsy és a Szent Tamás pince is tudott élni.” A borász most ehhez, illetve a borok egyediségéhez igazítja az árakat is. A csúcskategóriás tételeket a korábbiakhoz képest 20-30 százalékkal drágábban adja. A legjelentősebb áremelés a később debütáló aszúknál várható.
A képek forrása a pincészet Facebook-oldala.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Megjelent a Winelovers Wine Awards eredményeit listázó digitális kiadvány
Lérins szigetek: a szerzetesek bora Cannes partjai mellett
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!