A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Kékfrankos

Miért nem félédes?

2008-03-12 | Valah Kriszta


Kékfrankos

Amikor beléptem a pénzkeresők táborába, első munkahelyemen volt alkalmam a magyar borkínálat igen széles skáláját megtekinteni. A Weninger Spernsteiner Kékfrankoshoz azonban rögös út vezetett, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy behatóan tudtam tanulmányozni az üzlet alsó polctartományát is. Emlékszem, egyszer komoly vitába bonyolódtam egy idős bácsival, aki szerint a kékfrankos igenis félédes. Az üzletben tapasztaltam meg, hogy Villány ide, Sopron oda, az emberek nagy része megelégedett az észak-magyarországi vagy duna-tisza-közi helymegjelöléssel. Ezekkel a bornak látszó folyadékokkal, melyek ára 250 magyar forint + üveg körül mozgott.


 

De tekintsünk optimistán a jövő felé! Bizony nekünk magyaroknak van még mit magunkról tanulni! Ha mást nem, legalább azt, hogy a kékfrankos nem félédes bor.

Hogy miért is sorolhatjuk a kékfrankost a hungaricumok közé, annak egyszerű a magyarázata. Habár a fajta eredetéről csak feltételezéseink vannak, gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a legtöbb borvidékünkön megtalálható, s inkább helyi fajtának mondható, hiszen Ausztrián és a német Württembergen kívül máshol nemigen termesztik.

Egyes kutatások szerint a Kaszpi-tenger vidékéről származik ez a szőlőfajta. Sopronban az 1920-as években jelent meg először Kékfrankos néven. A helyi legenda szerint amikor a napóleoni háborúkban Sopront megszállták a franciák, előszeretettel dorbézoltak s áldoztak Dionüszosz oltárán. A soproni szőlősgazdák (helyi német tájszólásban Ponzichterek) a borért cserébe a fizetőképesebb kékszínű frankot fogadták csak el, s innen jött a mondás: "Kékfrankot ide!". Ezek után a borelnevezés könnyen kikövetkeztethető. A történet aranyos, kár, hogy akkortájt Sopronban zömmel még csak fehérborral foglalkoztak.

A szőlőre visszatérve, egy nagyon jó alapanyaggal állunk szemben, hiszen igénytelen (talán pont az az előnye, ami a hátránya is), és csak a szőlősgazdán múlik, hogy jó bort készít-e belőle vagy visszaidézi a Kádár-korszak borecetes "szépségeit". A bort az élénk savak jellemzik, épp ezért jelenthet kihívást a borász számára: vajon tud-e olyan bort készíteni, mely számunkra élvezetes, vagy marad a hidegrázós fintor egy karcos korty után. Egy túlterhelt szőlőtőkéről származó kékfrankos esetében az utóbbi jöhet csak szóba, amelyet azonban - a piaci igényeknek megfelelően - hozzáadott cukor segítségével a még elviselhető tartományba tudnak szorítani a "borkészítők".

Szerencsére azonban tudunk pozitív példákkal is előrukkolni, hiszen a burgenlandi Franz Weninger 90-es évekbeli tevékenységével megmutatta, hogy mit is lehet ebből a fajtából kihozni, s azóta egyre több pincészet remekel komoly kékfrankosokkal.

Záró gondolatként egy-két megjegyzés:

1. FÉLÉDES KÉKFRANKOS NINCS!!! (pont a fajta jellegéből adódóan)
2. Ha netán mégis találkoznál vele, és az nem az egyik borász kései szüretelésű különlegessége, melyet csak féltve s félve mutat meg neked, akkor ismétlem: félédes kékfrankos nincs!
3. A szupermarketben járkálva, az alsó polctartományt nézegetve bizony szembe fogsz találkozni a fenti állítás ellenkezőjével. Ekkor felteszed a kérdést, hogy "de akkor most ez....?". Nos, a válaszom: igen. Az.
4. Egyre több fiatal borász is színre lép, ezért nekik hála, biztosan találni fogsz "pénztárcabarát" borokat is. Fontos azonban, hogy ha csak teheted, borszaküzletben vásárolj!

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz téma hírlevelünkre.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!