Kocsmaboroktól indult
Szecskő Tamást kérdeztük 1. rész
2014-12-13 | Tóth Adrienn
Mára egy ország borszerető közönsége ismeri Szecskő Tamás kristálytiszta, a fajták értékeit gyümölcsösségük által megjelenítő borait. A borász, akinek tételei ma már Michelin-csillagos éttermekben kaphatóak, alig másfél évtized alatt hosszú utat járt be, pedig el sem mozdult szülőföldjéről, a Mátrából.
A borászatba gyerekként csöppentem bele; ez nálunk a családban egy géneken átívelő történet. Helybeli, mátrai vagyok, mind a két szülői ág ide kötődik Nagyrédéhez, Gyöngyöstarjánhoz, Gyöngyöspatához.
Ezek szerint a felmenőid szőlőt műveltek, bort készítettek.
Ahogy az egész országban, úgy a mi szőlőinket is államosították annak idején. Csak háztáji mennyiségben volt egy kis csemege- és borszőlőnk, amelyből mindkét családi ág készített bort. Mai szemmel nézve mikroborászatoknak nevezhetőek. A ’90-es években azután kárpótlás formájában kaptunk vissza földeket, és bár nem teljesen ugyanazokat, amelyek eredetileg a mieink voltak, de nagyságrendileg hasonlókat.
Melyek az első emlékeid, amelyek a borhoz kötődnek?
Gyerekként édesapámnak segítettem a pincemunkákban. Emlékszem rá, hogy kannában kellett hordani a vizet, és hogy egy piros gumitömlővel, szivattyú nélkül fejtettünk. A bor és a seprő illata azóta ott van az orromban.
Mikor dőlt el, hogy borász lesz belőled?
Tulajdonképpen mindig is az szerettem volna lenni. Budafokra akartam jelentkezni, de nem voltam jó kémiából. Ezért végül a gépipari technikumot végeztem el, ami szerencsés, hiszen az ott szerzett tudás a mai napig jól jön. Ha ma például a szőlőben megáll egy gép, nem jelent problémát a helyrehozása: ha kell, szerelek vagy hegesztek.
Bármivel is foglalkoztam azonban korábban, mindig igyekeztem elmélyülni a bor témájában. A katonaságban hülyének néztek, mert a szabadidőmben borászati könyveket olvastam.
Mikor készítetted el az első borodat?
17-18 éves koromban; ha belegondolok, körülbelül negyed évszázada.
Ma a saját pincéd kapcsán ismerünk. Dolgoztál máshol is?
Nem, mindig a családi pince borait készítettem. Persze így is lehetőségem volt egy sokszínű út végigjárására, hiszen onnan indultunk, hogy tömegtermelésű szőlőből kocsmaborokat állítottunk elő. Ebben az időszakban ugyanúgy műveltük a szőlőt, ahogy a kombinátos korszakban. A mustot mindig muszáj volt feljavítani, mert sosem érett be a termés. Szinte minden évben jelentős mennyiségű cukrot használtunk fel.
Mikor fordult a kocka?
Egyszer a nagymamámmal beszélgettem. Azt kérdeztem tőle, hogyan tudtak régen bort készíteni, hiszen akkor sokkal drágább volt a cukor. A válasz úgy hangzott, hogy a régi bakművelés alacsony szőlőmennyiséget eredményezett, a gyümölcs pedig minden évben kellően beérett, nem volt szükség arra, hogy rásegítsenek.
Ekkor esett le a tantusz. Elkezdtem olvasni és kóstolni. A 2000-es évektől egyre több izgalmas bor jelent meg a hazai pincészeteknél, amelyek inspirálóan hatottak az emberre. 2002-ben ezért új szellemben készítettem egy chardonnay-t. Minden helyi borversenyen taroltam vele; amikor elhozta a legjobb fehérbor díját is, én lepődtem meg a legjobban.
Gondolom, azért időre volt szükséged, mire kialakítottad azt a szőlőművelési és borkészítési metódust, amelyet ma is alkalmazol. Melyek voltak a változás irányába megtett első lépések?
A metszés és a válogatás – sokáig ennél többet nem is tettem. Ahogy azt megelőzően, az említett 2002-es évjáratot is tartályban erjesztettem. Nekem a gyümölcsösség tetszett ebben a borban, az, hogy az aromatika a szőlőről szólt. Később kipróbáltam a kis fahordót is, de hosszabb ideig nem tartottam ki mellette. A 2010-es volt az az évjárat, amikor a fehérboroknál teljes mértékben szakítottam a hordós erjesztéssel és érleléssel.
Miért pont ekkor?
Húzós év volt, és kritikusnak tartottam, hogy minden maradék gyümölcsösséget előhozzak a borokból. Ennek eléréséhez persze még fontos volt az is, hogy kíméletesen dolgozzak és sokat ülepítsek. Abban az évben 1200 mm eső esett, kétszer annyi, mint egy átlagos évjáratban.
Mely szőlőfajtákkal foglalkozol, és miért ezekkel?
A szőlőfajták kiválasztása kezdetben nem volt tudatos. Azzal dolgoztunk, amilyen ültetvényeket visszakaptunk a termelőszövetkezettől. Rubintos, chardonnay, zöld veltelini, királyleányka, Irsai Olivér. Utóbbi szőlőfajta egyébként sokáig meg sem jelent a borkínálatomban, inkább eladtam, az utóbbi 1-2 évben azonban készítek belőle bort.
Volt olyan fajta, amelyet te telepítettél?
A szürkebarát például ilyen. Közvetlenül a megvilágosodás után, 2003-ban a nagymamámtól kapott földterületre, az Ördöngős-tetőre telepítettem. Keleti fekvésű, agyagos, meszes itt a talaj. Sosem felejtem el, hogy leültem a közepébe, és úgy éreztem, itt jó lesz a szürkebarátnak, hiszen hűvösebb volt, mintha dél felé nézett volna, a lassabb érés pedig jól jön e szőlőfajta esetében. Azóta a szürkebarátot pinot noir, kékfrankos, cabernet franc és rajnai rizling követte.
Az interjút holnap ITT folytatjuk.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!