Közép-Európa szerény úriembere: a kékfrankos
Komoly potenciál egy őshonos fajtában
2017-04-12 | Sólyom Bence
A magyar borvidékek legnépszerűbb vörösborszőlője amolyan békebeli mementó, hiszen elterjedtsége nagyjából egybeesik az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területi kiterjedésével. Közepes teste és visszafogott tanninja miatt egy darabig lesajnált fajtaként tartották számon, de a változó borízlés a kékfrankost is felemelheti.
Alig van olyan borvidéke Magyarországnak, ahol ne lenne jelen a kékfrankos; a kizárólag fehérboros régiókon kívül mindenhol fellelhető. A kékfrankos a vörösborok között olyan, mint a fehéreknél az olaszrizling: a hivatásos borászok mellett a hobbipincészeteknél, házi borként is ezt kaphatjuk a legtöbbször, ha vörösre vágyunk.
Igazi régiós fajtának tekinthetjük, hiszen amellett, hogy a magyarországi borszőlők körülbelül 10%-a kékfrankos, a szomszédos országokban is kedvelt fajtának mondható. Jelentős mennyiségben foglalkoznak vele Ausztriában és Németországban, Csehországban és Szlovákiában, Horvátországban, és még az olaszoknál is található pár száz hektár kékfrankos szőlő.
A kékfrankos a palackban
Rendkívül sokszínű szőlőfajtáról van szó, amely fajtaborként és házasítások során is kitűnően helytáll. A kékfrankosból akkor is többféle típusú bor készíthető, ha csak a bor egyedüli szereplőjeként gondolnak rá. Vörösborként az igazán könnyed, rendkívül gyümölcsös, amolyan „mindennapok bora” éppúgy lehet a kékfrankos, mint egy prémium tétel, amely komplexitásával a terroir minden szépségét megmutatja nekünk.
Rozék és sillerek egyaránt kedvelt alapja a kékfrankos, hiszen a manapság igencsak divatos, rendkívül illatos és gyümölcsös borok mellett, szikárabb fajták is készíthetők belőle. A szekszárdi és az egri bikavérnek egyaránt kötelező eleme a kékfrankos; a házasításokban azért szeretik a borászok, mert jól alkalmazkodik más szőlőfajtákhoz, ízben és illatban sem törekszik egyeduralomra.
Ha kékfrankos, akkor Sopron?
A legelterjedtebb szőlőfajtánkat hagyományosan soproni specialitásnak tartjuk, de Villányban, Szekszárdon és Egerben is nagyon szép borokat ad. Érdekesség, hogy a közép-európai elterjedtsége mellett – a németországi elnevezéséhez hasonlóan – Lemberger, Blauer Limberger, vagy Blue Limberger néven az USA-ban Washington államban, vagy a New York állambeli Finger Lakes borvidéken is megtalálható.
A kékfrankos valószínűleg annak is köszönheti a népszerűségét, hogy még szélsőséges körülmények között is jól tartja magát. Fagytűrő képessége jónak mondható és bár tápanyagban szegény homoktalajra enyhén szólva sem ajánlott, de azért nem túl igényes a terület fekvésére és a talajviszonyokra. A kékfrankos szívóssága különösen szimpatikus volt a 19. század végén egész Európán végigsöprő filoxéravész után. Valószínűleg pont a nagy vész után jelent meg Sopronban és terjedt el egész Magyarországon, de az eredetéről nagy viták vannak, egyes nézőpontok szerint sokkal régebb óta jelen van a Kárpát-medencében.
Közép-Európa vörösbora a világhír küszöbén?
Egyes termelők és szakértők szerint a jelenlegi bortrendekből kiindulva nagy lehetőség előtt áll a kékfrankos, palackozzák bármelyik országban is a régióban. Az elmúlt években a világfajtákkal szemben, tudatosan szembehelyezkedve a tömegtermeléssel, sokkal nagyobb figyelmet kaptak a helyi kuriózumok, az őshonos fajták. A kékfrankosnak ráadásul megvan az a hatalmas előnye – például a szintén kiváló őshonos kékszőlőnkkel, a kadarkával szemben –, hogy termelésbiztos és szinte bármilyen jellegű bor készíthető belőle. Gyakran állítják párhuzamba a pinot noirral és bár nem tudhatni, hogy milyen karriert fog befutni a kékfrankos, a gondolattal mindenesetre érdemes eljátszani, hogy magyar borászok könnyed, gyümölcsös kékfrankosai hódíthatják meg a világot nemsokára.
Részletek a Kékfrankos Áprilisról >>>
Fotó: Bock Bor
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!