Lányok Sopronból 1. rész

Beszélgetés Birgit és Katrin Pfneiszllel

2008-09-03 | Tóth Adrienn

Ha meglátja valaki Birgitet és Katrint, a Pfneiszl lányokat egy fesztiválon, még hostes-eknek is nézheti őket, hiszen fiatalok és mindig nagyon csinosak. Valószínűleg kevesen gondolnák róluk, hogy ők készítik a bort, maguk ülnek a traktorra, metszenek és a szüret legtöbb munkájában is mindössze a család segít. Akármilyen sok is, ragaszkodnak ahhoz, hogy saját maguk végezzék el a fizikai munkákat. Birgit úgy véli, hogy csak a saját hibáiból tanulva lehet igazán jó borász.

Azt tudjuk, hogy Ausztriában, Burgenlandban már régóta foglalkozik a családotok borkészítéssel és a földművelés más területeivel, mégis hogyan kezdődött a borászat magyarországi története?

Katrin: A családunk ősei Kiskunhalasról származtak, később aztán Sopronban telepedtek le, majd a határ osztrák oldalára kerültek. Az eredetileg „Pfneiszl”-ként írt nevünkből azonban egy osztrák anyakönyvvezető kihagyta a „z” betűt, mivel nem tartotta fontosnak. Így lett a család neve Pfneisl. Amikor azonban megjelentek a magyar borok, úgy gondoltuk, hogy ez a pincészet viselje inkább az eredeti magyar nevet.

2004-ben kerültek piacra az első magyar borok, amelyek a 2002-es évjáratból származtak. A szüleink nagyon büszkék voltak erre, hiszen míg az osztrák pincészet már generációk óta a család tulajdonában volt, addig a magyar bemutatkozás egészen az EU csatlakozásig váratott magára. Ezen a napon dobtuk piacra az „Újra Együtt” elnevezésű borunkat, amely máig a pincészet zászlós bora.

Elmondtad, hogy a szüleitek kezdték el az itteni pincészet kialakítását, most már azonban Ti készítitek a borokat. Mire volt szükség ahhoz, hogy ez megtörténhessen?

K: A szüleim a testvéreikkel dolgoznak, több ágon is minden gyerekből borász lett vagy lesz, a vérünkben van, ebben nőttünk fel. Kiskorunkban, ovi után még a nagymamánk is ment a szőlőbe segíteni, és persze minket is vittek, ott játszottunk, illetve később ott írtuk a leckénket.

Birgit – aki négy évvel idősebb nálam - Klosterneuburgban végzett. Már az iskola alatt, de azóta is, nagyon sok bort kóstol, valószínűleg ez is hozzájárult azon készsége kifejlődéséhez, hogy felismer olyan borokat, amelyekkel két-három évvel korábban találkozott. Most engem tanít erre, úgyhogy gyakran leülünk, és együtt kóstolunk.

Ezek szerint amíg Birgit már jó ideje a borokkal és a borkészítéssel foglalkozik, Te még csak most kezdesz igazán mélyre ásni ezen a területen?

K: Már korábban is segítettem, de 2006 óta dolgozom aktívan a pincészetnél. Előtte hagyományos gimnáziumba jártam, nagyon sokáig nem is voltam biztos abban, hogy vajon a bor e az, amivel foglalkozni szeretnék. Aztán érettségi ajándékként megkaptam a nővéremtől a Sparkelinát (a pincészet habzóbora, amely zenitből készül), s akkor fedeztem fel, hogy a munka egy borászatnál nemcsak a szőlőben vagy a pincében elvégzendő feladatokat jelenti, hanem magába foglalja a címketervezést, a borok összeállítását is. Addig, amíg a bor végül a fogyasztók kezébe kerül, mi egy egész puzzle-t rakunk ki. És ez tetszett meg igazából.

Azért is tanulok most Bécsben az egyetemen, hogy később Birgittel tovább tudjuk vinni a pincészetet. Ugyanis a szüleinknél láttuk, hogy egy pincészetet csak együtt lehet vezetni, mert egyedül túl sok munkát jelent. Jóban vagyunk a nővéremmel, ami fontos, mert szinte majd’ minden percet együtt töltünk és ez így lesz a későbbiekben is.

Mégis mekkora birtokról beszélünk?

K: Magyarországon 27 hektárunk van. Édesapám Ausztriában a két fivérével 75 hektáron gazdálkodik. A magyar oldalt azonban mi irányítjuk, mi döntünk a borok kérdésében, de mi járunk a fesztiválokra is.

Egyébként tényleg sokan nem hiszik el, hogy mi csinálunk mindent. Amikor a borászok meg a vendégek - akik járnak hozzánk - látnak minket traktorozni, akkor ismerik csak el, hogy ezt sohasem gondolták volna. Persze én szeretem az irodai munkát is, a jövőben én is végzem majd ezeket, de azért olyan jól esik a szőlőben a munka. Azt szeretem a legjobban, hogy minden nap valami mást hoz magával, mindig valami mást kell csinálni.

Milyen szőlőfajták találhatók a területeiteken? A borsorotokból úgy tűnik, hogy a vörösborokon van a hangsúly.

Birgit: A területeinket az egyetlen fehérszőlő, a zenit kivételével kizárólag kékszőlő fedi. A zenit szőlőfajtát, amely hungarikum, édesapám sokáig nem is ismerte, de amikor megkóstolt egyszer egy szőlőbogyót, nagyon megtetszett neki, mert gyümölcsös és friss volt. Akkor határozta el, hogy ha fehérbort készít, akkor azt ebből a szőlőfajtából fogja tenni, mert ebben lehetőségeket látott. Először édes bort készítettünk belőle, majd 2006-ban született meg a Sparkelina.

A fő fajta természetesen a kékfrankos, de emellett van merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc és shiraz, illetve még egy meglepetés is, ami hamarosan napvilágra kerül.

És ekkor következett az első fogás: Pisztráng lencsesaláta ágyon - Újra Együtt Kékfrankos 2006.

K: Nagyon sokat foglalkozunk ezzel a hétvégén, ünnepeken. Nem arról van szó, hogy bort választunk az ételhez, hanem a borokhoz választjuk ki az ételt. Otthon, a konyhában mindenki kap valamilyen feladatot, így készül a vacsora.

B: A vasárnapok pláne erről szólnak. Nem csak a saját borainkhoz készítünk ételeket, ha egy különösen jó bort találunk, akkor édesanyánkkal hárman igyekszünk elkészíteni a hozzá leginkább passzoló fogást. Tulajdonképpen az anyukánk a nagy szakácsnő. Nem a könyvekben leírt szabályok alapján párosítunk ételeket és borokat, jobban szeretünk kísérletezni, az igazi élményt az egyéni ötletekben találjuk meg.

Milyen volt a beilleszkedés, hogy fogadtak Titeket a környékbeli borászok?

K: Nagyon kedvesen fogadtak minket Sopronban, soha nem volt eddig probléma, és ez jól esett nekünk. Én egyébként magyarnak érzem magam, tíz éves korom óta élek ebben az országban. Akkor magyar iskolába kezdtem járni, emlékszem, hogy milyen figyelmes volt a tanárnő, külön foglalkozott velem tanítás után. Az életem azóta is szinte kizárólag Magyarországon zajlik. Ma csak munka vagy iskola miatt megyek át Ausztriába, de a barátaim már mind idekötnek.

Hogyan alakult úgy az életed, hogy Magyarországon jártál iskolába?

A határ nagyon közel van hozzánk, öt perc alatt ott van az ember Kópházán. Anyukámék sokszor voltak Magyarországon, mert nagyon megtetszett nekik Sopron. Úgyhogy vettünk egy házat, de csak a hétvégén lehettünk ott.

Nekem már akkor is sok magyar barátom volt, többek között volt egy barátnőm, aki – hogy megtanuljon németül - Ausztriában járt iskolába egy ideig, és amikor úgy érezte, hogy már jól beszél, visszaköltözött Magyarországra. Ekkor vetődött fel bennünk, mi van, ha próbaképp én meg magyarul kezdek el tanulni. Aztán az első év annyira megtetszett, hogy maradtam. De most már Birgit is tanul magyarul, a legtöbb dolgot megérti, de még nem szívesen beszél.

B: Igazából a nyelvtan a legnehezebb, mert mindig elhibázok valamit. Nagyon erősen koncentrálok, amikor beszélek, és így elég lassan jutok a mondat végére. Amikor magyar barátokkal találkozunk, mindig nagyon kell figyelnem, és ez hihetetlenül fárasztó.

Holnap folytatjuk!

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz Téma hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!