Libanoni cédrus a szőlőtőkék mellett
Folly Juditot kérdeztük 1. rész
2013-09-27 | Tóth Adrienn
A borászat tekintetében az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetését a Balaton, azon belül is Badacsony jelenti. Ha belegondolunk, 10-15 évvel ezelőtt kevés volt az olyan pincészet, amelynek neve országosan ismertté vált volna, ma azonban egy érdeklődő borkedvelő már hosszan sorolhatja a borászatokat. Mai cikkünk egy olyan pincészetről szól, amelynek nem csak szőlőültetvényei, de cédrusait, fenyőit is érdemes végigjárni. Folly Judittal beszélgetünk.
A közelmúlt boros felfedezéseihez sorolható a pincészet, amelyet egy testvérpárral, Folly Judittal és Rékával azonosíthatunk. Hosszabb boros múltra tekinthetünk vissza az esetetekben, vagy új ez a történet?
Folly nevet viselő dédnagypapánk egy nagybirtokos, a Csigó családba házasodott be, és ő kezdett ezen a területen a növények telepítésébe. Az arborétum őse 1905-ben jött létre, kialakítására jellemző, hogy azokon a területeken, amelyek a birtokon belül túl meredekek voltak a szőlőműveléshez, különleges fenyőfák találtak otthonra. Az induláskor még abszolút a szőlő volt a domináns. Három évvel ezt követően azonban sajnos meghalt a dédnagypapánk; orvos volt, és az egyik betegétől elkapta a tbc-t.
A család folyamatosan igyekezett megőrizni az általa elültetett értékeket, az államosítás időszakában azonban a terület 90%-át elvették tőlünk. A nagyapám ennek ellenére ugyanúgy karbantartotta, sőt bővítette itt a fenyőállományt, mintha még mindig a család tulajdonában állt volna a föld.
Nagypapát ebben az időszakban tapolcai bankigazgatói állásából rúgták ki, mert nem rejtette véka alá a véleményét. Négy gyermeke volt, közülük a harmadik a sorban az édesapánk. A kialakult szituáció arra kényszerítette, hogy gazdálkodásba kezdjen. Az 1878-ból származó pince fölé ekkor épített egy házat, amely egy dolgozó- és egy hálószobából állt. Ide száműzte őt a rendszer, ambícióit azonban nem adta fel, és ennek sokat köszönhet az arborétum.
A ház körül termő szőlőtőkék és gyümölcsfák adta bevételekből élt, ezeket ugyanis nem foglalta le az állami gazdaság, mert túl meredekek voltak ahhoz, hogy gépekkel lehessen művelni ezeket a területeket. A megélhetéshez szükséges bevétel megteremtésén túl azonban továbbra is fontosnak tartotta a fenyőfákat, ahol alkalmas terület adódott – akár a szőlősorok között – fenyőket ültetett.
A rendszerváltás után a helyzetet az tette bonyolulttá, hogy a terület szigorúan védett besorolás alatt volt, s így azt kárpótlás keretében nem vásárolhattuk vissza. Arra azonban volt lehetőség, hogy hasonló besorolású magánterületeket vásároljon édesapám, melyekért földcserével mégiscsak visszakerült tulajdonunkba az arborétum anno államosított része is.
Igazából édesapánknak – aki ugyan agrármérnök volt, de nem botanikus és nem is borász – köszönhető, hogy a nagyközönség felé is nyitott, működő arborétummá vált ez a hely, amely belépőjegy megváltásáért látogatható. Ő már a gyerekkora óta itt segített, dolgozott, az ő közreműködésének köszönhető, hogy ma betonút vezet ide, emellett sétautakat, kerítést hozott létre. Még a ’70-es években alapított egy faiskolát is, amely a mai napig üzemel.
Miért különleges az itteni fenyőállomány?
A cédrusok minden alfaja megtalálható nálunk: a himalájai atlasz, a libanoni és a ciprusi cédrus. Ezentúl olyan növényfajok is életben maradtak a különleges fekvésnek és mikroklímának köszönhetően, amelyek máshol nem viselnék el az időjárás viszonytagságait és a hideget. Ezen a területen azonban a Balaton párolgásának köszönhetően védettek vagyunk a szélsőséges időjárástól és a fagytól. A mediterrán típusú klíma bizonyítékai az itt élő kabócák.
A fekvésünk azért is egyedülálló, mert tudomásunk szerint Magyarországon nincs más, hegyoldalban meghúzódó arborétum. Ha valaki ellátogat hozzánk, nemcsak a növényzetben gyönyörködhet, de magasról láthat rá a magyar tengerre is.
Korábban már beszéltünk arról, hogy volt időszak, amikor a család bevételeinek jelentős része a szőlőtermelésből származott. Milyen jelentőségre tett szert ez a mezőgazdasági ágazat a fenyők mellett?
Mindegyik generáció művelte a szőlőt, és mindig készítettünk belőle bort. Édesapánk folyóborként értékesítette a hordóban erjesztett és érlelt tételeket. A ’90-es években, amikor a korábbinál több energiát fektetett a borokba, helyi megmérettetéseken szép eredményeket is elért velük.
Édesapánk három évvel ezelőtt hunyt el, ekkor nekünk kellett átvenni a birtokot, innentől mi ketten feleltünk a szőlőért, a fenyőkért, a faiskoláért. Ebben az élethelyzetben gyorsan kellett beletanulnunk mindenbe, de ehhez kaptunk segítséget.
A munkamegosztás úgy zajlott, hogy mivel nővérekként ketten örököltük meg az arborétumot, nekünk is kellett elvégeznünk az adódó munkákat. Közülünk Réka vállalta el az arborétum irányítását, nekem maradt a bor. Amiben persze része volt annak, hogy a borkészítés, a borkultúra inkább engem érdekelt.
Korábban említetted a külső segítséget, hogy alakult ez a bor kapcsán?
Amikor belevágtam, már biztosan láttam, egyre több időt kell a borba belefektetni, egyre több tudásra van szükségem. Sokan ismerték az édesapánkat, akik most igyekeznek fogni a kezem, így tehát kapok támogatást a feladatomhoz. Azt tapasztalom, hogy a borászoké egy támogató közösség. Egy ilyen közegben pedig sokkal könnyebb és élvezetesebb dolgozni, mint a versenyszférában.
Egymás segítése pedig nem pusztán a szőlészet és a borkészítés kapcsán tapasztalható, de az is fontos, hogy a talán már a fiatal badacsonyi borászok is egyre inkább összetartanak, és nem csupán versenytársként tekintenek egymásra. Ezt fontosnak tartom, hiszen mindenki valami mást tud adni a borkedvelőknek, a borvidék erősítése csak összefogással valósulhat meg.
Cikkünket holnap ITT folytatjuk.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!