Mit mutatnak az olasz borok címkéi?
Az olasz borok címkéi
2021-08-02 | Vinoport
Nem csak egy szép grafika, az értő szemnek információk valódi tárháza
fotó: winefrog.com
Csakúgy, mint francia és spanyol társaik, az olasz borok esetében is törvényi előírás szabályozza, hogy milyen alap információk kell, hogy rákerüljenek a címkékre: a készítő neve, megnevezés, évjárat (kivéve VdT borok), alkohol tartalom, űrtartalom és természetesen a minőségi besorolás (DOC, DOCG), ha van ilyen. Aki szereti tudni, hogy milyen szőlőből készült a bor, annak az olasz címkék csalódást okozhatnak, mivel ennek megjelölése nem kötelező a palackon.
A bor neve általában a leghangsúlyosabb a címkén. Ez gyakran fantázia név (Sor Ugo), de földhözragadtabb esetekben utalhat a régióra (Chianti), ahol a bor készül, a szőlőfajtára (Primitivo), ami a bor alapjául szolgált, de akár a borászat neve is visszaköszönhet az elnevezésben (Castello di Fonterutoli). Hosszabb nevek is előfordulnak, például Vernaccia di S. Gimignano, ahol a szőlő és a lokáció együttese adta a bor nevét.
A készítő és/vagy a palackozó neve többnyire a címke alján található. A következő szavak ismerete segíthet, ha be szeretnénk azonosítani a készítő borászatot: “Tenuta” (birtok), “Castello” (kastély), “Cantina” (pincészet), “Fattoria” (tanya), “Produttori” (termelők).
Az üveg hátulján az olasz borok esetében is gyakran találunk egy második címkét, ami a bor érlelési idejéről, készítési módjáról, ízvilágáról tájékoztat, vagy éppen a borhoz fogyasztható ételekre, esetleg az ajánlott fogyasztási hőmérsékletre tesz javaslatot. Így azok is többet tudhatnak meg az adott tételről, akik a hivatalos minősítések mögötti szabályozott készítési módokat nem ismerik. Ezek az információk többnyire olaszul szereplenek, így nemi nyelvtudás elengedhetetlen a megértéshez.
Az olasz borokon a következő minőségi besorolásokkal is találkozhatunk, ahol a felsorolás sorrendje minőségi sorrendet is jelöl, a leggyengébbtől haladva a legjobb felé:
A magasabb kategóriájú olasz DOC vagy DOCG bor címkézéséhez a korábban említettekhez képest kicsit kötötteb módon az alábbi három séma valamelyikét használják:
Helységnév: a palackon feltüntethetik a termelés helyét, amely lehet pl. egy város vagy egy körzet: Roero, Gavi vagy Colli Bolognesi helységneveket tükröznek. Roero és Gavi város, míg Colli Bolognesi körzet.
Szőlőfajta + helységnév (város vagy körzet): Sagrantino di Montefalco, Vernaccia di S. Gimignano és Montepulciano d’Abruzzo.
Történeti elnevezés: Chianti és Valpolicella a régi római és görög nómenklatúrából nyerik nevüket.
fotó: openingabottle.com
Az olasz címkék további fogalmakat is tartalmazhatnak, amelyekkel szintén érdemes tisztában lenni:
Classico: az adott borvidék „eredeti” határai között termelt borra utal. A múlt század közepe táján nagy volt az igény az olcsó olasz borokra (pl. soave, chianti és a valpolicella), így kiterjesztették az eredeti termőhelyek határait, s ez óhatatlanul a minőség romlásához vezetett. E megjelöléssel kívánnak arra utalni, hogy itt mégiscsak a történelmi borvidék határain belül termelt borról van szó…
Riserva: a DOC/DOCG szabályozásban pontosan meghatározzák e fogalom tartalmát, de nem árt a gyanakvás a vásárló részéről: ez nem egy „minőségi” jelző, legtöbbször az érlelés idejére utal. (Márpedig tudjuk: a rossz bor érleléssel sem javul számottevően…) Bizonyos értelemben valamelyest fedik egymást a „Superiore” kategóriával, meghatározhatnak kötelező fahordós érlelést vagy egy, az általánosnál fél fokkal magasabb alkoholtartalmat. Toszkána legismertebb vörösborainál (brunello di Montalcino és vino nobile di Montepulciano) a rendszer viszont teljesen megbízhatóan működik, ugyanis az ebbe a kategóriába tartozó borokat csak a kiemelkedő évjáratokban lehet palackozni, és az átlagosnál egy évvel hosszabb ideig kell hordóban érlelni.
Passito: Olaszország területén hosszú hagyománya van a levegőn szárított, aszalt szőlőből készülő boroknak, hiszen a száraz őszi időszak miatt nem következik be a botritiszesedés, az aszúszemek kialakulása. Persze, a módszert más országokban is használják, mindenütt más a neve. Az eljárás Velence tartományból ered, és jelentősen különbözik a botritiszes borok készítésétől. Mind fehér-, mind kékszőlő esetében alkal- mazható.
A teljesen ép, egészséges fürtöket nem hagyják túlérni a megfelelő savszint és szerkezet biztosítása érdekében. A szüretet követően a szőlőt gyékény, háncs vagy vesszőfonatú rácsokra helyezik és jól szellőző helyen, gyümölcstárolókban (fruttaio) esetleg, főleg délen, napon szárítják. A módszer általános megnevezése: „rasinate” (mazsolásítás…). Ez a folyamat néhány héttől egészen hat hónapig is tarthat, függően az éghajlati viszonyoktól és a készítendő bor stílusától.
A fehér passito borok általában édesek. Toszkánában készül a Vin Santo DOC, amibe a helyiek és a turisták milliói is cantuccit, azaz, édes száraz mandulás süteményt mártogatnak… A Recioto di Soave DOC garganega fajtából készül. Neve a „recie”, azaz fülek szóból ered. A szőlőfajtára jellemző, hogy a főfürt felső részén két kis fürt nő, afféle fülként, meglehetősen édes szemekkel. Korábban csak ebből készült ez a bor. A veronai kuglóf, a pandoro jár hozzá. A moscato Passito di Pantelleria DOC a Szicília melletti kis szigeten készül, egy speciális muskotályfajtából, a zibibbóból. Természetes és erősített édes bor is készül belőle.
A kékszőlőből készült édes vörösborok ettől azonban eltérőek: különböző arányban tartalmazhatnak maradék cukrot, a szárítás mértékének függvényében. Talán a leghíresebb a valpolicella szokásos három kékszőlőjéből (40-80% corvina, 20–40% rondinella és 5–25% molinara) készülő száraz Amarone della Valpolicella DOC, amelynél a bor teljesen szárazra kierjed (amarone = extra keserű). Nagyon érett gyümölcsök jellemzik, mazsolás aromák, alacsony sav és minimum 14% alkohol, amely azonban sokszor meghaladja a 15%-ot is. Általában öt évi érlelés után hozzák forgalomba, bár erre nincs szabály.
Ehhez hasonló bor a Valtellina Sforzato DOCG. Az erjedés azonban a magas alkoholszint vagy éppen a botritisz hatása miatt megállhat, s ekkor édes vörösbor az eredmény, ez a Recioto della Valpolicella DOC, amely főleg a völgyek aljában termett szőlőből készül, mert ott jellemzőbb a botritisz megjelenése. Az édes vörös passitók, és talán pl. a ménesi kadarka a világ ritka, természetes édes vörösborainak számítanak.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!