Találkozzon személyesen Európa csúcs bioborászaival!
Mitiszol?
2016-10-26 | VinoportMiért szeretjük a Mitiszol Fesztivált? Azért, amiért a természethű borokat: közvetlenül, természetes módon mutatja be a termőhelyeket. Vagyis még a külföldi pincészetek esetében is szinte kivétel nélkül személyesen a borászokkal beszélgethetünk a rendezvényen. Lássuk, kiket érdemes keresnünk idén november 12-én a Millenárison!
A Terra Hungarica és a Terroir Club idén 6. alkalommal szervezi meg a Mitiszolt, azaz a természetes italok fesztiválját Budapesten. A szervezet hazai tagjai, azaz az organikus magyar borászatok és a számos egyéb italokat és finomságokat kiállító hazai termelő mellett idén november 12-én kilenc külföldi pincészetet is bemutatnak. Lássuk, kik ők!
Domaine Pierre Frick (Elzász)
A Fricket a természetes borok kedvelőinek biztosan nem kell bemutatnunk. Demeter certifikált biodinamikus gazdálkodás 12 hektárról, ahol a termőtalaj mészkő, itt-ott magas vastartalommal. Termesztett fajtáik: riesling, pinot blanc, pinot gris, pinot noir, gewürtz traminer.
A Frick régióban elsőként vágott bele a biodinamikus gazdálkodásba, majd radikálisan leépítette a kénhasználatot. Elszászban egyedüliként használ koronazárat. A fáradhatatlan kísérletezés és innováció meghozta az eredményét, kompromisszummentes borai a legjobbak közé tartoznak. November 12-én személyesen Pierre Frick kóstoltat majd a Millenárison.
Weingut Eymann (Pfalz, Németország)
Nem véletlen, hogy Palatinate-ot Németország kertjeként emlegetik. A termékeny talajnak és a mérsékelt klímának köszönhetően minden, ami a szívnek kedves, megterem itt: gyümölcsök és zöldségek, még a füge és a kivi is. Leginkább azonban a szőlő alakítja a vidéket, az embereket és a kultúrát. Ezt a kertet talán bio, vagy akár biodinamikus művelésmóddal lehet legtisztábban, közvetlenebbül bemutatni – ezt teszi az Eymann is, amelyet már mintegy tíz éve ismerhetünk a Terroir Club jóvoltából.
A pincészet ezt vallja magáról:
"A szó valódi értelmében családi vállalkozás vagyunk: három generáció egy fedél alatt, ahol senki sem vesz vissza a másik lelkesedéséből. Egy család a kontinenshez szorosan kötődő eseménydús történelemmel, melynek legifjabb generációja is megvalósítja majd boldogságához szükséges terveit." Családnevük a Toreye feudális birtok nevéből származik, még az 1350-es évekből, jelentése: közel a folyóvízhez. Ennek állít emléket csúcsboruk, a Toreye. A Mitiszolon a borokról szintén személyesen a borászt, Rainer Eymannt faggathatjuk majd.
Champagne Fleury (Champagne)
A Fleury szőlőskert a Cote des Bar-on található, a Szajna völgy két oldalán, agyagos, meszes lankákon. Itt is szinte minden olyan, mint egy kertben. Pinot noir és chardonnay ültetvények mindenütt, a legfinomabb munkák, mint a metszés, kötözés, és a szüretelés is kézzel történnek, nagy odafigyeléssel. A Fleury csapata azt vallja, hogy a biodinamika az élet tudományos művészete és a Föld gyengéd gyógyszere.
Ez a fajta művészet, mely a föld szolgálatában áll, az egész élővilág összes láncszemét támogatja, a talaj mikroorganizmusaitól a legmagasabb légkör legapróbb eleméig – írják honlapjukon. A rendezvényen maga Jéan-Sébastien Fleury képviseli majd a birtokot.
Chateau le Puy (Bordeaux)
A Le Puy azon birtokok közé tartozik, amelyek nemcsak a natural wine undergroundnak számító, szubkulturális közegében ismertek, hanem a mainstream borvilágban is jól megalapozott hírnevük van. Ez többek között annak köszönhető, hogy a birtokot tulajdonló, jelenleg a 15. generációba lépő Amoreau család több mint 400 éve halmozza a tudást, amely nyilvánvalóan a borok minőségében is tükröződik. Másrészt, a 20. század elején óriási húzás, mondhatni történelmi döntés volt, hogy a birtok a kezdetektől fogva elutasította a vegyszerek használatát, így az mindig is organikus volt, és csak biodinamikusra kellett átállniuk a későbbiekben (1990). Ma 51 hektáron termelnek, üledékes-agyag és mészkő talajról, merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc, malbec, carménére, és sémillon fajtákat. A Mitiszol Fesztiválon Olga Gueusquinnel, a pincészet külkereskedelemért felelős vezetőjével beszélgethetünk majd.
Sebastian Riffault (Sancerre)
Certifikált organikus, biodinamikus gazdálkodás, 12 hektár, tűzkő, portlandi és kimmeridgian mészkő talajon sauvignon blanc és pinot noir fajták.
Sébastien Riffault borai üdítő színfoltok a mainstream Sancerre-k tengerében, kiforrott stílusukat maga a borász mutatja majd be Budapesten. A belépő birtokbor ugyan még valamennyire emlékeztet az iskolában tanított Sancerre borokra, de ami ezután következik, az merőben rendhagyó, legalábbis a ma ismert sancerre-i stílus viszonylatában. A dűlős tételek évjárattól függően 20%, de akár 40% botritiszes szőlőből készülnek (száraz borokról van szó), amely elképesztő mélységet és komplexitást kölcsönöz a bornak. Mindezt erőteljes mégis finom savszerkezet teszi izgalmassá, feszessé.
A siker sem maradt el. Bár a váltáskor az idősebb generáció, az édesapa által felépített vállalkozás elveszítette összes ügyfelét, mára újakat talált...
Costadila (Prosecco, Olaszország)
A Costadilá pincészet a közeli hegy nevét viseli. A 2006-ban alakult birtok célja, hogy újraértelmezze és felemelje Tarzo területeit, méghozzá a természetes gazdálkodás, művelés által. Céljukat nemcsak szőlőművelés és borkészítés által próbálják elérni, hiszen más gyümölcsöket, zöldségeket és gabonaféléket is termesztenek, és állattartással is foglalkoznak. Természetesen mindent az organikus szemlélettel összhangban. A borokat saját élesztővel erjesztik, proseccójuk újraerjesztéséhez pedig a passito eljárás után megmaradt mustot is felhasználják. Ként egyáltalán nem használnak. Fajtáik a helyben hagyományos prosecco, glera, bianchietta és verdizio. Budapesten Ernesto Cattel borász rázza majd fel nekünk a degorzsálatlan tételeket, mielőtt a poharunkba töltene belőlük.
Alfredo Arribas, Portal del Priorat (Priorat, Spanyolország)
A Terroir Club régóta szerette volna portfóliójában tudni a vagány Priorat borrégiót, és mostanra megtalálták az erre leginkább alkalmas termelőt. Priorat szívében 2011 óta dolgozik Alfredo Arribas; borai rendkívülisége szinte azonnal megmutatkozott, ugyanis rendkívüli módon közvetítik a termőterületet, a terroirt. A pincészet mintegy 40 hektárnyi parcellát fog össze. Ezeken változatos a talaj összetétele, de az alapkőzet jellemzően a pala. Arribas elsősorban a grenache fajtát használja ennek közvetítésére, de termeszt carignan, syrah, cabernet franc, monastrell szőlőket is. Organikus művelésmód, kézi szüret, alapos fürtválogatás magától értetődő az alapanyag esetében.
Massana Noya (Cava, Spanyolország)
A spanyolországi Penedés a caváról híres – akárcsak a Massana Noya. A 9. generációs Massana organikus-biodinamikus pincészet, filozófiájának középpontjában az egyensúly, a harmónia megteremtése áll. Az örök körforgás megtartása érdekében például nagy hangsúlyt fektetnek a hulladékok újrafelhasználására is: minden természetes anyag, amelyet a borkészítés során megmarad, eredeti származási helyére kerül vissza, hogy "bezárja a kört" és a birtokot fenntarthatóvá tegye.
A két spanyol birtokot egy közös asztalon közös kereskedőjük, Stefan Lismonde képviseli majd. Róla egyébként azt is érdemes tudni, hogy a BCN Barcelona Gin is a nevéhez kötődik, amelyet szintén tesztelhetünk november 12-én – és a szervezők szerint nagy vétek kihagyni.
Aci Urbajs (Szlovénia)
Ez a mindössze egyhektáros, a borász nevét viselő birtok a Rifnik hegyen termel rizling, chardonnay, kerner és szürkebarát fajtákat. Északra a gyönyörű Kozjansko dombvidéktől, a Voglajna völgyből meredeken tör elő a kúp alakú Rifnik hegy. A meredek lejtők nem bővelkednek termésben, viszont a bor gazdag cukorban és extraktban. A szüret kitolásával, a szőlő túlérik és megjelenik a nemes rothadás. A késő őszi szüret különleges tulajdonságokat tartogat: viszonylag kis százalékú fanyarság, magas extrakt-, és alkoholtartalom, valamint a ki nem erjedt cukor szépen lekerekíti az ízeket. A gyakran szalmakalapot és népi öltözetet viselő Aci Urbajst nem lesz nehéz felismernünk a fesztiválon.
További információk a kiállítókról>>
További információk a november 12-i Mitiszol Fesztiválról>>
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Még mindig a bordeaux-i fajták nagy borai izgatják a magyar kóstolók fantáziáját
Lérins szigetek: a szerzetesek bora Cannes partjai mellett
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!