A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A fehér portói elhanyagolt kategóriájáról

Daniel Gonçalves Maiával beszélgettünk 2. rész

2014-07-25 | Tóth Adrienn


A fehér portói elhanyagolt kategóriájáról

Egy most forgalomba kerülő, de 1858-ból származó évjáratos tawny portóiról beszélgettünk tegnap az exPort képviseletében Daniel Gonçalves Maiával. A szóban forgó tétel egy régi, Douro-völgyi pincészettől, a Coimbra de Mattostól származik. Az interjút tegnap azzal zártuk, hogy megvizsgáltuk, milyen főbb vonalakban tér el a 155 évvel ezelőtti szőlészet a jelenlegitől, ma pedig a pincemunkák különbségeivel folytatjuk.


 

A cikk első részéhez kattints IDE!

 

Hogyan vethető össze a borkészítés?

 

A XIX. század ezen időszakára sokkal inkább a tapasztalati, mint a tudatos borkészítés volt a jellemző, amely úgy gazdagodhatott, ha a generációk átadták egymásnak a felhalmozott ismereteiket. Ennek köszönhető, hogy bár 1858-ban még nem létezett tudományos borkészítés, a régi hagyományokkal rendelkező, portóit készítő családok komoly felkészültséggel bírtak.

 

Ha a konkrét eszközöket vizsgáljuk, érdemes onnan kiindulni, hogy ebben a korban még nem volt elektromosság, és nem alkalmaztak benzinhajtású motorokat. Mechanikus és emberi erőt használtak: lábbal zúzták a bogyót, és kőtartályokban készítették a portóikat. E metódus pozitív hozadéka volt, hogy mivel nem sérült a mag – hiszen az emberi láb felépítésénél fogva képtelen zúzására –, durva fenolok, csersavak nem kerültek a borba, amelynek hatása a mai napig érezhető a hasonló történelmi korból származó portókat kóstolva.

 

A borok stabilizálása, tisztítása szintén kizárólag természetes anyagok felhasználásával zajlott, olyan módszerek segítségével, amelyeket évszázadok alatt fejlesztettek ki a gazdák. Manapság a legmagasabb kategóriájú portói borok készítői igyekeznek hűek maradni ehhez a technológiához, azonban a folyamatokat természetesen már a tudományos ismeretek birtokában követik figyelemmel.

 

Mi a helyzet az érleléssel?

 

A portóik érlelésére különböző hordókat és palackokat használnak. Előbbiek főleg tölgyfából, alkalmanként gesztenyéből vagy mahagóniból készülnek. Bármilyen alapanyagú és méretű legyen is a hordó, az mindenképpen hatással lesz a benne érlelődő borra.

 

A portói borok esetében még ma is kiemelten fontos az lassú, oxidatív érlelés, amelyre csak hordóban kerülhet sor, és amely kötelező stíluselemként hozzátartozik az e borvidékről származó borokhoz. Persze néhány igen magas kategóriájú portói végső karakterében fontos szerepe van a palackos érlelésnek is, ilyenek a colheiták és az évjáratos tételek.

 

Milyen mennyiséget és milyen áron hoznak forgalomba ezekből a tételekből?

 

Az 1858-as Valriz Very Old Tawny Port limitált mennyiségben, 600 számozott palack formájában jelenik meg a piacon. Következő tételt nem dobunk később sem piacra belőle. Az ajánlott fogyasztói ára 2250-2500 euró (az importáló ország vám- és adókötelezettségei nélkül).

 

A bor egyedi, gyűjtői kiadásban kerül forgalomba, elegáns kristálypalackba töltve. A félliteres kiszerelésű üvegek számozottak, a címke a pincészet hagyományos designjának megfelelő, a logó azonban arany borítású. A palack egy egyszerű fadobozba kerül, amely kialakításában megfelel a XIX. század második felének letisztult designjának. A dobozt belülről fehér szatén borítja, a palackra mindössze egy egyszerű, aranyozott dísztábla kerül. A csomag része a tájékoztató brosúra is, amely a palackban lévő bort és a pincészetet mutatja be.

 

E tétellel egy időben jelenik meg a korábban említett Valriz Very Old White Port is, amely szintén számozott szériában, 800 palackos nagyságrendben kerül a piacra. E bor esetében sem tervezünk további értékesítést. A bor javasolt ára 1750-2000 euró között mozog. E bor csomagolása a másik tételnek megfelelő, azzal a különbséggel, hogy itt az arany helyett ezüst díszítést alkalmaztunk.

 

 

Colheita

A colheita egy évjáratos tawny portói. A különbség az évjáratos tawny és a colheita között az, hogy míg ez előbbi rendszerint a szüretet követő másfél év után palackba kerül, az utóbbit akár több évtizedig is érlelhetik hordóban.

Milyen állapotban van jelenleg a tawny portói? Mi várható egy ilyen korú portóitól?

 

A tawny portói igazán fenséges: kiemelkedő szín- és aromaintenzitás, magas fokú komplexitás jellemzi. Még mindig élénkséget mutat, amellett is, hogy nagyon édes és bársonyos. Egyszerre jellemzi a koncentráció és az elegancia, így tökéletes benne a harmónia. A bor értékét a hosszú lecsengés is bizonyítja.

 

A fehér portói elhanyagolt kategóriájáról

 

A korábban végigvett szőlészeti és borászati vonatkozások miatt úgy fogalmaznék, hogy e bor tiszta kifejeződése az embernek és a természetnek, minden elemében őszinte, és így teljes mértékben a terroirt és az őt előállító kort jeleníti meg. Ezen igazán ritka portói által visszanyúlhatunk a távoli múltba. A bor méltóságteljes és inspiráló, mindazt nyújtja, ami elvárhatunk egy portóitól, amely ilyen kort tudhat magáénak.

 

A fehér portói borkategóriaként kevésbé ismert. Miért alakult ez így?

 

Azokban az évjáratokban, amelyekből a bemutatásra kerülő fehér portóink származik (1900, 1927 és 1960) az ültetvények jellemzően nem egy fajtából álltak, hanem vegyes szőlők voltak. Ez Douróban igaz volt a fehér- és kékszőlő-fajták keveredésére is. Szüretkor a fehér fürtök kiválogatása fáradtságos és időigényes volt, épp ezért kevéssé gazdaságosnak számított.

 

A másik ok, ami miatt a fehér portói mint kategória kevéssé volt elterjedt, a helyi klíma. Ez ugyanis olyan mértékben kedvezett a vörösboroknak, hogy azok más borvidékekkel összehasonlítva is ebben a kategóriában nyújtottak kiemelkedő teljesíményt. Épp ezért a portói borok történetében a sötét színű, intenzív, testes vörösborokat kötötték össze a magas minőséggel. Ugyancsak ezek iránt volt jelentősebb a nemzetközi érdeklődés, és így ezek hajtották a nagyobb hasznot.

 

Az IVDP feljegyzései – amelyek 1756-ig nyúlnak vissza – rendre csak a vörösborok szempontjából kiemelkedő évjáratokat jegyezték fel. Ezt erősíti meg a skót eredetű, legendás borkereskedő, Joseph James Forrester 1842-es feljegyzése is, amely szerint: „Nagy igény mutatkozik a testes borokra, amelyek édesek és sötét színűek.” Mi bízunk abban, hogy ez továbbra is igaz, és hogy e figyelem kiterjeszthető a fehérborainkra is.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!