A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ahol nincsenek sablonborok

Lenkey Gézával beszélgettünk 1. rész

2013-05-08 | Tóth Adrienn


A legtöbb pincészet borsorát évről évre kóstolva megszokhatjuk, hogy néhány különleges prémium tétel kivételével bizonyos borok újra és újra elkészülnek. A Mádon található Lenkey Pincészetről ez a legkevésbé sem mondható el. Itt minden bor egy önálló kísérlet, mindegyik egy történetet hordoz magában. Lenkey Géza most mutatta be legfrissebb tíz borát egy, a Kadarka Borbárban tartott szakmai kóstolón.


Kezdjük rögtön a sor elején! Honnan jött a Korai Öröm elnevezés?

A bor alapját olyan korai érésű szőlőfajták adják, amelyek nem jellemzőek a borvidékre, található benne cserszegi fűszeres, zengő, Zala gyöngye, zenit és ottonel muskotály. A 2011-es évjáratban, tartva attól, hogy a bor nem rendelkezik majd kellő savgerinccel, egy kis furmintot is házasítottam bele. Utólag úgy látom, felesleges volt az aggodalmam, mindenesetre a furmint a 2011-es Korai Örömöt még tartalmasabbá tette.

A furmint kivételével, amelyet borként házasítottam bele, a többi szőlőfajtát egyszerre szüreteltük szeptember 7-8-án. A bort 2012 nyarán töltöttük palackba, és idén májusban kerül forgalomba. Mivel nem hagyományos tokaji fajták alkotják, nem a borvidék megnevezése szerepel a címkén, hanem a zempléni földrajzi meghatározás.

Miben különbözik ettől az ezt megelőző, 2010-es évjárat?

Ugyanaz a koncepció; a különbség mindössze az, hogy bár ez is most kerül forgalomba, a palackozása már 2011 februárjában lezajlott, így a bor több mint két éve ily módon érlelődik.  A bor nem töltött túl sok időt fahordóban, néhány hónap után úgy éreztem, a fától már megkapta azt, amire szüksége van, viszont ezt követően fontosnak tartottam, hogy hosszan az üvegben pihenjen, mielőtt a fogyasztók elé kerül.

Ez a tétel már nem tartalmaz furmintot, kizárólag a korai érésű fajták építik fel. A szüretre az évjárat adottságaiból adódóan szeptember második felében került sor.

A sorban a következő bor a 2011-es Fecsegő volt.

A bor 80%-ban furmint és 20%-ban hárslevelű, a szőlőt szeptemberben a bodrogkeresztúri Hegyfarok-dűlőben szüreteltük. Az időpont megválasztásában az volt a legfontosabb szempont, hogy a meleg évjárat ellenére se emelkedjen túl magasra az alkohol, hiszen ahogy az előző két bort, ezt is a könnyedebb műfajhoz sorolom. Ezt az elképzelést sikerült megvalósítanunk, a bor alkoholtartalma 12% körül húzódik.

A tétel másik érdekessége, hogy március 15-én az első csavarzáras boromként került forgalomba. A palack kupakján a nemzeti színek jelennek meg, akár az ültetvényeimen az oszlopok tetején.

Említetted a könnyed kategóriát. Miért tartod ezt fontosnak Tokaj vonatkozásában?

Ezek a borok azért készültek, hogy az emberek gondolkodásmódját megváltoztassuk azzal kapcsolatban, hogy Tokajt nem csak tisztelni lehet, de mindennap fogyasztani is. Arra csak utólag jöttem rá, hogy ez a koncepció segít abban is, hogy mind a borvidéket, mind a Lenkey Pincét közelebb hozzuk a fiatal borfogyasztókhoz, akik elsősorban az üdeséget, gyümölcsösséget keresik a borokban.

Ahol nincsenek sablonborok

Még egy borod van, amely ezen elképzelés szerint készül, az Élet Szép. Mi tudható a 2011-es évjáratról?

A korábbi évjáratoknak megfelelően a 2011-es Élet Szép is magnum palackba került. Az alapanyag ugyanúgy a Hegyfarok-dűlőből származik, mint a Fecsegő, a kettő között a különbséget egy hónap adja: az Élet Szép szőlőjét ennyi idővel később szedtük, így már a botritizálódás is elindult rajta.

Száraz lett a bor?

Nem, 8-9 gramm/liter maradék cukrot tartalmaz, így félszáraz borként kerül forgalomba. Tavaly nyáron palackoztuk le, azóta a pincében pihent. Most készült el a címke, a héten viszem belőle az első szállítmányt a partnereimhez, így várhatóan a jövő héten már ott lesz a polcokon.

A következő borral már átlépünk a nehezebb súlycsoportba, innentől még jelentősebb kérdés a karakter története. Mivel indulunk?

A 2009-es Tíz Hordó 100%-ban furmintból készült. Ebből az évjáratból tizenhét hordónyi dűlőszelektált furmint érlelődött a pincében, nyolc hónap után azt a tíz hordót választottam ki közülük, amelyikről úgy gondoltam, eleget volt már a fában. A házasítás ily módon több dűlő ötvözete, került bele a Holdvölgyből, a Vilmányból, a Bombolyból, a Korposdról és a Hegyfarokból.

Mi lesz a sorsa a maradék hét hordónak?

Hét Hordó néven kerül majd forgalomba, ezek a hordók tizennyolc hónapot értek, már ők is palackban pihennek, várhatóan szeptemberben mutatkoznak be a közönségnek.

Nem tartasz attól, hogy az ilyen hosszú palackos érlelés miatt bizonyos fogyasztók gondolhatják azt, a borkereskedéseknél beragadt tételekről van szó?

Fontosnak tartom ennek elkerülését, ezért például e bor esetében is a hátcímkén pirossal szerepel a forgalomba hozatal időpontja, így világosan látható, hogy aktuális tételről van szó. Kritikusnak érzem a hordós mellett a palackos érlelés jelentőségét is, úgy gondolom, az utóbbi esetben másként, úgy is fogalmazhatok, lassabban, biztonságosabban érik a bor.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!