Az egri vörösbor: bikavér
Lőrincz Györgyöt kérdeztük
2013-03-02 | Tóth Adrienn
Eger és a Szekszárd összefogásának gyümölcse volt az a február 23-án, Budapesten, a Gerbeaud-házban megrendezett kóstoló, amelyen a két borvidék bikavérei csaptak össze. A közös kóstolónak persze nem az egymással vívott harc volt a lényege, inkább együttműködés annak érdekében, hogy a borászok közösen számoljanak le a bortípus kapcsán az emberek fejében élő negatív sztereotípiákkal. A bikavér kérdés rendezéséhez mi két interjúval kívánunk hozzájárulni; az elsőt Lőrincz Györggyel, az egri St. Andrea borászával készítettük.
Amikor elkezdtem önállóan borokat készíteni, az volt a legfontosabb a számomra, hogy a termőhelyre jellemző tételek szülessenek meg a kezeim között. Ezentúl persze lényegesnek tekintettem a borvidék hagyományait is. A közel fekvő Tokaj párhuzamával élve, ahol szinte kötelező műfaj az aszú, nálunk Egerben a bikavér jelentette a rendszerváltás után újra megfogalmazandó alapkérdést.
A bikavér témája tehát a kezdetek óta fontos volt számomra, de persze időre volt szükségem ahhoz, hogy előrelépjek a koncepció tudatosságában. Ehhez egyrészt szükségem volt arra, hogy jobban belekóstoljak a világ borkínálatába, másrészt arra, hogy több évjáratból származó saját borokon keresztül megismerjem azokat az adottságokat, amelyek között dolgoznom kell.
Elmondható tehát, hogy a bikavér régóta fontos számodra?
Egyértelműen. A kezdetektől – ha az évjárat megengedi – két bikavért készítünk. 2002-ből származik az első Merengő Bikavér: abból az évjáratból, amelyben Egerben elfogadásra került a bikavér superior szabályzata.
Alapvetően a bikavéreinknél minden évjáratban a végleteket keressük. Ezek a borok önmagunk viszonylatában értelmezhetőek: azt mutatják meg, hogy mire vagyunk képesek az adott évjáratban. Ha kiemelkedően jónak ítéljük meg a termést, akkor válogatunk az egyes tételek közül egy bikavér superior házasításhoz.
Észrevehető valamilyen tendenciális változás az elmúlt egy évtized St. Andrea-bikavéreiben?
2005-re vált számomra egyértelművé, hogy a bor alapját Kárpát-medencei fajtáknak kell adniuk. Ezen belül számomra a kékfrankos az a szőlőfajta, amelynek a főszerepet szánjuk, ezért fontos, hogy sokat foglalkozzunk a fajtával, igyekezzünk a lehető legjobban megtermelni.
A kékfrankoson túl melyik fajtának osztasz még szerepet a pincészetben?
Saját bikavér-tapasztalataink alapján a merlot a második legmeghatározóbb. Kedvessége, barátságossága jól kiegészíti a kékfrankos markáns karakterét. Persze a válogatáskor arra is tekintettel kell lenni, hogy melyik fajta tud alkalmazkodni a borvidék klímájához, földrajzi adottságaihoz. A pinot noir például korai érésű fajtaként nagyobb biztonságot jelent a számunkra. Ezeken túl a cabernet franc-t és a syrah-t használom még.
Ha van fajta, amitől – a saját termőterületeinken nyújtott ingadozó színvonala miatt – hosszú távon elzárkóznék, az a cabernet sauvignon. Túl sok olyan évjárat akad ugyanis, amelyekben ez a fajta érési nehézségekkel küzd. A kadarkának nyolc változatát vizsgáljuk már több éve. Kísérleteztünk vele, egyelőre sajnos – bármennyire is szeretném – nem látom a fajta szerepét a bikavérben. Ennek azért is jelentősége van, mert egri borászként a portfóliónkat két bortípusra szűkítettem: bikavérre és egri csillagra.
Nem lesz túl szűk a kínálat?
Ezt hallva elsőre úgy tűnhet, de ez nem így van, ehhez elég a több minőségi kategóriára és a dűlőszelekció adta lehetőségekre gondolnunk.
A dűlőszelektált bikavér a hasonló elven nyugvó aszúval együtt még nem olyan régen létező kategória. Mikor készült el az első a St. Andrea Pincészetnél?
A 2007-es volt az az évjárat, amelyből az első Hangács Bikavért palackba zártuk, és ez a bor, ha megengedi az évjárat, azóta sem hiányzik a portfóliónkból.
A dűlőszelektált fajtaborokhoz lassan hozzászokunk, de mi a célja egy hasonló koncepción nyugvó házasításnak?
Ugyanazt szeretnénk ebben az esetben is: a dűlő egyediségét kifejezni a bor által. A Hangács egy ásványos, rusztikus feszességet ad a bornak, amely számomra Piemontét idézi. Persze logikus, hogy az is fontos, hogy ezen a területen rendelkezésre áll megfelelő számú kék szőlő, köztük jelentős mennyiségben a kékfrankos. Számomra a Hangács teljes mértékben eltér a többi bikavérünktől. A másik dűlő egyébként, amelyben a jövőben bikavér kapcsán komoly fantáziát látnék, az a Nagy-Eged-hegy.
A dűlőszelektált bikavérekkel egy valóban különleges dolog születik meg Egerben. Ezt a borvidéket gyakran éri kritika a sokféle felhasznált szőlőfajta miatt, én azonban kifejezetten izgalmasnak találom, hogy a borvidék nagy erejű dűlői ezek együttesén át is képesek megmutatkozni, igazán színessé téve Eger borainak sorát.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!