A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Bevezető Champagne világába 4. rész

Az ünnepek csillogó itala

2007-12-28 | Tóth Adrienn


A cikksorozat apropóját – mint azt már az első részben is leírtuk – az adta, hogy Denis Roland-Billecart Budapestre látogatott november folyamán. Érdekes dolgokat tudtunk meg tőle saját champagne filozófiájáról és pincészetük történelméről. Azért gondoltuk, hogy érdemes lenne először a háttérbe nézni, hogy így értelmezhetőbbé és érdekesebbé váljon az, ami itt következik.


 

Tradíció és korszerűség…

A Champagne ház története 1818-ban kezdődött, amikor az ifjú Nicolas Francois Billecart feleségül vette Elisabeth Salmont. E frigyből született a Billecart-Salmon Champagne Ház
Mareuil-sur-Aÿ-ban.

A család még 200 évvel később is hű maradt a településhez. A leszármazottak hetedik generációja őrzi őseik hagyatékát, filozófiáját, mi szerint a champagne-uknak a harmónia, az egyensúly és az elegancia a legfőbb ismérve.

Az általuk hordozott név mögött, amelyben érződik hitvallásuk és szülőföldjük szeretete, a minőség iránti igény mellett a bor iránti elhivatottság és egy különleges ital készítésének szándéka is érződik – a champagne nem csupán egy ital, jóval több annál. Benne van a család története, a termőföld, és a fitness, ami a legkiválóbb champagne-ok fő jellemzője.

A bor szenvedélye a ház egész francia kertjén érződik, amelyet Charles Roland-Billecart tervezett az 1920-as években. Van benne egy Chasselas rose szőlő ültetvény, amelynek tőkéit az alapító, Nicolas Francois Billecart ültette Mareuil ormán.

Denis Roland-Billecart unokatestvérével, Francois-val 1992-ben vette át a champagne ház vezetését. Denis Roland-Billecart politikai pályára készült, azonban engedve édesapja nyomásásnak folytatta a családi hagyományt. A ’90-es évek elején 700.000 palackot értékesítettek évente. 2006-ra ez a szám 1.700.000 palackra nőtt. A Billecart-Salmon hírnév manapság gyorsabban nő, mint a nedű mennyiség.
A család birtokában 30ha saját terület van, azonban ez szükségleteiket nem fedezi, ezért még további 140ha-ról vásárolnak szőlőt 35 különböző grand cru ültetvényről. Ezek a legkiválóbb területeket jelentik. A Pinot Noir és a Chardonnay Montagne de Reims illetve Cote des Blancs területéről származik. A Pinot Menuier a Marne folyó jobb partjáról származik, Epernay mellől, valamint a Leuvrigny-i régióból.

Az alapanyagul szolgáló bort – részben hagyományos pincékben – igen gondosan kezelik, mivel jó champagne csak kitűnő champagne-i borból készülhet. A champagne készítés technológiájában a champagne ház ragaszkodik ugyan bizonyos tradicionális eljárásokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy elavult módszerekkel dolgoznának. Például nem olyan látványos a számítógép által vezényelt palackforgatás, mint akkor volt, amikor egyenként forgatták a butéliákat.

A Billecart-Salmon Ház filozófiája szerint a harmónia-egyensúly-elegancia hármasa mellett a legfontosabb tényező az idő. A champagne-i bortörvény szerint a champagne-nak minimum 15 hónapot kell palackban érnie, mielőtt piacra kerül. Ez a Billecart ház esetében 3 és fél évre módosul. Tehát meg kell hagyni azt az időritmust, amit a készítési eljárás megkövetel.

A champagne ház 2008-tól tudja növelni az eladásait, mivel új grand cru területekkel kötött felvásárlási szerződést. Addig viszont patt helyzetbe kerültek, mivel nincs több eladható mennyiségük, ezért nem minden áron a volumen a lényeg, hanem a minőségi eladás. Először fordul elő, hogy le kell tiltaniuk vevőket, szállítmányokat, hogy megtartsák az eddigi ügyfeleiket.

Pár szóban a Champagne-okról:

BILLECART-SALMON

Brut Réserve

A Billecart-Salmon Ház legnagyobb mennyiségben forgalomban lévő, tehát legreprezentatívabb Brut Reserve-je. 1945 óta változatlanul három különböző évben szüretelt, három különböző szőlőfajtából készül. Szalmasárga csillogás, finoman gyöngyöző buborékok, frissesség, elegancia, érett körte, szép egyensúly és harmónia jellemzi. Társ lehet akár egy egész napon keresztül. Fogyasztható az ételek széles választékával bármilyen alkalomra, hiszen maga a Champagne képes alkalmat teremteni.

Brut Rosé

Champagne az egyetlen olyan terület, ahol engedélyezik, hogy fehérborhoz vörösbort adjanak, ők pedig ezt egész egyedi módon teszik. Chardonnay-ből és Pinot Noir-ból készül. Meleg, aranyló fényével frissessége és gyümölcsössége bárkit levesz a lábáról. Kitűnő aperitif, de lazachoz vagy akár sushi-hoz is remekül adható.

Blanc de Blancs

Dinamizmus és elegancia, talán ez a két szó jellemzi legjobban ezt a Champagne-t.
A kiváló chardonnay cuvée Côte des Blancs öt grand cru területéről származik (Avize, Chouilly, Cramant, Mesnil-sur-Oger és Oger). Mind ízében, mind pedig illatában a mandula, valamint az ehhez társuló fehér húsú gyümölcsök pompáznak. Tökéletes párt alkothat kaviárral vagy osztrigával.

Nicolas Francois - Egyensúly és gazdagság

Ez a kivételes cuvée 1964-ben készült először a ház egyik alapítójának, Nicolas Francois-nak a tiszteletére. A chardonnay Côte des Blancs illetve a Pinot Noir Montagne de Reims grand cru területekről származik.
Kedves, halvány aranyszín, finoman gyöngyöző buborékok kavalkádja jellemzi, melyet egy különleges körte illat koszorúz meg. Briós és virágos aromák… Kiválóan illik szárnyas és fehér húsokhoz.

Elisabeth - Erő és komplexitás

1988-tól készül a ház másik alapítójának, Elisabeth Salmon emlékére ez a briliáns rosé cuvée. Pinot Noir és Chardonnay házasítása, ráadásul a Pinot Noir egy része Mareuil-sur-Aÿ-ból.
Melegséget árasztó mogyoró, illetve herbális aromák teszik elbűvölővé ezt a kedves hölgyet. Mindezt leheletnyi marcipán koronázza, majd fűszeres utóízzel köszön el. Ideális kucsmagombás tejszínes csirkéhez és más szárnyas finomságokhoz.

Bögi Bálint és Ménesi  Szabolcs

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!