A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

„Egy dokumentumfilm a mai tokaji valóság egy szelete”

Interjú a Folyékony arany ötletgazdájával és kreatív producerével

2019-09-18 | Geri Ádám


„Egy dokumentumfilm a mai tokaji valóság egy szelete”

A napokban debütált a Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon a Folyékony arany című, Tokajról szóló film (országszerte szeptember 19-től látható a mozikban). Ditz Edit nemzetközi borakadémikus, a film ötletgazdája és kreatív producere mesélt arról, milyen jelenetek maradtak dobozban és hogy szerinte ma miért nem olyan a borvidék elismertsége, mint régen.


 

Címlapfotó: Csiszér Ágota

 

Boros szakemberként mit láttál meg Tokajban, amiről azt gondoltad, filmre kell vinni?

 

Húsz éve kommunikációval és marketinggel foglalkozom, jelenleg a Grund nevű reklámügynökségünket vezetem, így a borral kapcsolatos dolgokat akarva akaratlanul ilyen szemüvegen keresztül is szoktam nézni. Rengeteget jártam Tokajban, érdekelt a borvidék, az ott élő és dolgozó emberek sorsa, sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne mindezt érdekes és valós történeteken keresztül bemutatni. A borról nehéz úgy beszélni, hogy az ne maradjon nagyon szakmai dimenzióban. A rendezővel, Almási Tamással nem egy reklámfilmet vagy egy ismeretterjesztő filmet akartunk készíteni, hanem egy hazai és nemzetközi moziforgalmazásra készülő dokumentumfilmet, ami az emberi történeteken keresztül sokkal több mindenről szól, mint a bor maga.

 

>>> „Egy ponton azt mondta: figyeljetek, én már nem tudok nektek újat mondani” – interjú a Folyékony arany rendezőjével

 

A film középpontjában a főszereplők és a természet küzdelme áll, és csak mellékszálként boncolgatja, hogy miért nem ott tart ma Tokaj, ahol az adottságai alapján tarthatna. Ez a ti döntésetek volt?

 

A filmnek nagyon sok rétege van, és a szereplők megszólalásaink keresztül erős hangsúlyt kap az elvándorlás témaköre, a szegénység, a csökkenő szőlőterületek, a tőkehiány vagy éppen a nemzetközi siker és elismerés hiánya. Nagyon sok mindent leforgattunk, éppen a szemünk előtt zajlott például a Tokaj Kereskedőház teljes átalakulása, Grand Tokajjá válása. Több szálon indultunk el, amit aztán a végére valóban leszűkítettünk az emberi drámákra, mert azt éreztük, a személyes történetek sokkal kifejezőbbek, mint a politikai csatározások vagy a tokaji borászok széthúzása kapcsán keletkező konfliktusok. Nem a problémákat akartuk kiásni elsősorban, de azért ezek óhatatlanul előkerültek: egy dokumentumfilm a mai tokaji valóság egy szelete, amiben sok minden napvilágra kerül. Megkapó jelent, amikor Szepsy István megkapja a Bor Urai kitüntetést, ami a borvilág Oscar-díjának felel meg, majd másnap hazamegy és ugyanúgy folytatja a munkát. Nem keresik ajánlatokkal, nem tudja megemelni a borai árát, nem bővülnek a nemzetközi lehetőségei, továbbra is csak apró lépésekkel tud haladni előre. Ez más területeken – például a fociban vagy a filmszakmában – nem így van.

 

 

Akkor most újra a borszakértőt kérdezem: miért nem tud Tokaj csillaga ugyanolyan fényesen ragyogni, mint mondjuk 150 évvel ezelőtt?

 

A tokaji 300 évig valóban a világ egyik legkeresettebb bora volt, és bár a rendszerváltás után elindult egy sikeres újjáépítés, nem sikerült ugyanoda visszakerülni – de ez nem csoda, 20 éve telt csak el. Alapvetően megváltozott a világ borpiaca, már nem Európa az egyedüli bortermelő központ, felzárkózott mellé az Újvilág hihetetlenül jó és versenyképes borokkal, felépültek globális bormárkák, megnyíltak a piacok és vele a polcokon a borkínálat is. Szerintem ma nem az az elsődleges cél, hogy a tokaji újra világmárka legyen, annak látom sokkal inkább realitását, hogy mi magyarok újra rátaláljunk. Hogy tisztában legyünk vele, a borvidéken készülnek szép száraz borok is. Hogy ne úgy éljen a fejekben az aszú, mint az idősek édes itala, hanem a fiatalok is felfedezzék benne a szépséget. Hogy újra divatossá tegyük, helye legyen az ünnepi asztalon, a gasztronómiánkban vagy akár egy hosszú nap végén. Én például gyakran megbontok egy üveg aszút és az mindig egy ünnep, mert tényleg a világ egyik legjobb borának tartom.

 

A film segíthet ebben a folyamatban?

 

Ez egy dokumentumfilm, ami műfajánál fogva valószínűleg kisebb nézőszámmal fog futni a mozikban, mint Brad Pitt legújabb filmje. A film iránt egyébként óriási az érdeklődés, a borkóstolóval egybekötött eseményvetítéseink megteltek, ráadásul egy dokumentumfilmnek hosszú, több hónapos  életciklusa lehet a mozikban. Borszakértőként nyilván van nekem egy személyes motivációm, boldog lennék, ha sokan látnák és előremozdítaná az ügyet, de a célunk nem a bormarketing támogatása volt. Producerként egy olyan alkotást akartunk létrehozni, ami méltón képviseli Tokajt a világban, és bemutat három mindenre elszánt embert, akik nem ismernek kompromisszumot és az álmaikért élnek – ez egy olyan üzenet, ami óriási inspiráció lehet mindenkinek, akár borkedvelő, akár nem.

 

„Egy dokumentumfilm a mai tokaji valóság egy szelete”

 

Volt-e Almási Tamással vitátok arról, melyik három borászról szóljon a film? Gondolom, te a téma szempontjából érdekes karaktereket kerested, míg a rendező a „képernyő-kompatibiliseket”.

 

Az elején mindketten mást láttunk a filmben, aztán a munka előrehaladtával egyre inkább megéreztük, minek van realitása, mit lehet a vásznon kihozni a borvidékből. Sokat gondolkodtunk például azon, hogyan lehet egy alapvetően a jelenről szóló filmben érdekesen bemutatni Tokaj történelmi múltját.

Eredetileg egy nemzetközi térben játszódó film forgatókönyvét dolgoztuk ki,

ami Sauternes, Mosel, London, New York, Tokió helyszíneken játszódik, számos külföldi szereplővel. A filmgyártásra kapott büdzsé végül az eredeti töredéke lett, így szűkítettük a teret, de a fókusz maradt. A szereplők kiválasztásakor 30-40 borásszal, borszakértővel készültek próbafelvételek, kerestük az érdekes egyéni történeteket, és azokat a karaktereket, akikben van varázslat. Szepsy Istvánt a sikerei, a munkássága, a régióban betöltött szakmai vezető szerepe kihagyhatatlanná tette, ráadásul mágikus ereje van a vásznon. Mellé kerestünk olyan szereplőket, akik szintén Tokajért élnek, kiegészítik Szepsy történetét, de valamilyen módon kapcsolódnak is hozzá. Alkonyi László egy budapesti értelmiségi, aki beleszeretett Tokajba, és ma csak a borászatnak él. Bacsó András az Oremust, a Vega Sicilia tokaji birtokát menedzseli, ami egy más szempontrendszert hozott a filmbe.  Három ember, három különböző sors, de ugyanazért a célért küzdenek.

 

Azt szokták mondani, a borászok zárkózott emberek. Segített a bizalmuk elnyerésében, hogy te az ő „nyelvüket beszéled”?

 

Egy dokumentumfilmnél alapvetően a rendezőnek kell megtalálnia a szereplőkkel a közös hangot, amely nagy munka és éveken át tartó figyelem. Én az alap filmtervet és irányokat adtam meg, majd leginkább abban segítettem a rendezőnek, hogy megértse az összefüggéseket Tokaj történelme és jelene közt, a helyi viszonyokat, a főbb karaktereket. Éveken át együtt egyengettük a film alaptörténetét. Kevés felvételnél voltam jelen, mert az volt a cél, hogy Almási Tamás és a szereplők között kialakuljon a bizalom, hogy őt közel engedjék magukhoz, mert csak így kerülhetett valóban az ő személyes történetük a vászonra.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!