A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ez a tíz kéknyelű az etalon

A szakma és a közönség is kóstolt

2018-07-10 | Vinoport


Ez a tíz kéknyelű az etalon

Kéknyelű Ízlelő néven először tartották meg a badacsonyi borászok a fajtának szentelt sétálókóstolót: megszülettek az első origó borok a kéknyelűek körében is. Az eseménnyel a kiállító borászok és a házigazda Istvándy Gergely is szeretnének hagyományt teremteni.


Fotó: Papp Attila

 

2018. július 4-én első alkalommal szervezte meg az Istvándy Pincészet szakmai nappal összekötött sétálókóstolóját Kéknyelű Ízlelő címen. A szakmai programon közel 30 borász mutatta be pincészete 1-1 kiemelkedő kéknyelűjét. A borokat közösen, vakon kóstolták végig; az eredményeket pedig Horkay András és Istvándy Gergely vezetésével évjáratonként beszélték meg az összegyűltek. Megvitatták azt is, hogy mely bor, illetve borok képviselik azt a stílust, amelyet a későbbiekben egységesen követnének majd a borászok - azaz, mely tételek állnak legközelebb az origóhoz.

 

A Kéknyelű Ízlelő ötletgazdája és szervezője, istvándy Gergely (istvándy Pincészet) a következő gondolatokat osztotta meg a rendezvénnyel és a szőlőfajtával kapcsolatban:

Ez az esemény egy mérföldkő lett a fajta életében. A kéknyelűből szép borok készülhetnek, különböző stílusban: frissen, reduktívan is nagyon szép és élvezhető, valamint hosszabb érlelés után is lehet még forgalmazni a bort, nem fogunk benne csalódni. Mivel kevés ültetvény van belőle, így mindenképpen az egyediséget kell keresni benne. A fajta különlegessége az érlelésben rejlik, ez pedig más fajtákhoz képest többletet jelent. Ezt kell a gyakorlatba közösen átültetni. Szerencsére a borászokban megvan az erre való nyitottság, így optimista vagyok. Szerintem mindenünk adott ahhoz, hogy a bor presztízsét tovább emeljük és egyre nagyobb sikereket érjünk el a fajtával.” 

 

 

A délelőtti szakmai kóstolást délután egy nyilvános sétálókóstoló követte az Istvándy Birtokon, ahol a közönség is megismerkedhetett a badacsonyi kéknyelűvel. A sok friss tétel mellett többen készültek a korábbi évjáratokat bemutató borsorral, illetve az Első Magyar Borház – Szeremley-birtok jóvoltából 2006-os, illetve 2000-es évjáratos tételt is lehetett kóstolni. A délelőtt megbeszélteket, a kéknyelű jövőképét Laposa Bence (Laposa Birtok), Földi Bálint (Sabar Borház), Istvándy GergelyHorkay András és Ercsey Dániel foglalta össze a nagyközönségnek egy kerekasztal-beszélgetés formájában. 

 

A Top 10-es kéknyelű origó lista:

A lista nem jelent sorrendet!

 

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!