Már csak pár napot kell várnunk, hogy megismerjük a 15. Borászok Borászát!
2021-05-31 | VinoportMár készülnek az oklevelek, és már díszdobozba került a sok borász álmát jelentő Borászok Borásza kitűző, hiszen már csak néhány nap és valakinek a reverjét díszíti majd a tizenötödik ékszer, június 4-én megtudjuk, ki lesz a tizenötödik Borászok Borásza.
Az ötven jelölt közül ők öten maradtak, idén már csak nekik van esélyük a végső győzelemre. Egy-egy velük kapcsolatos tulajdonságukon, mondásukon, ars poeticájukon keresztül, kíséreljük meg megismerni őket kicsit közelebbről.
Bárdos Sarolta, aki most meg is osztja velünk, hogy miért lett a pincészetének neve: Tokaj Nobilis. „Kétszeres energia volt kezdetben, hogy elmagyarázzam ezt a döntésemet belföldön, és az én nevemet összekapcsolják a Tokaj Nobilis-szal. Azért lett a cégnek fantázianeve, mert tokaji borászatként szeretném külföldre is eljuttatni a borokat, és a nemzetközi piacon nagyon fontos a könnyű írás- és ejtésmód. A Bárdos Sarolta Koreában, Tajvanon és az USA-ban semmit nem jelent, a Tokaj Nobilis viszont könnyen kiejthető, hordozza a Tokaj elnevezést, ami viszont már mond valamit a nemzetközi borpiacon. Latinból érettségiztem, úgyhogy számomra személyesen is szép hangzású.”
Bodó Judit, aki a több éves munkálatok, rengeteg energia és áldozat útján 2020-ban átadásra került új birtokközpontról mesélt nekünk, amely újra életre keltette a Bodrogkeresztúri Kerámiagyár romos épületegyüttesét. „A Kerámiagyár sokaknak emlék, hajdani munkahelye a helyieknek, így ezt a nosztalgikus hangulatot szerették volna megőrizni, amikor a borongós szombat délelőttre meghívták az itt lakókat, hogy hozzanak egy kerámia tárgyat vagy emléket és tekintsenek vissza együtt az alapító Ullrich családra és a valamikori üzemre, ahova borászat és pince mellett panziót, vendéglátóteret is megálmodott a folyton értéket teremtő és megőrző Bott Pince. Az Ullrich család megnyugvásának és örömének adott hangot, hogy a Kerámiagyár ezentúl dísztárgyak helyett gyönyörű borok születési helye lesz és méltó formában marad fenn az emléke.”
Ipacs Szabó István például így vall arról, hogy miként lett belőle a Kárpát-medence egyik legkiemelkedőbb borásza: „2009-ben kerestek meg, hogy segítsek egy földterületnek az eladásában, de amint megpillantottam az elém táruló tájat, rájöttem végre, hogy szeretnék megteremteni egy olyan helyet, ahol saját magam végezhetek mindent.”
Ha Kiss Gábort szeretnénk bemutatni, akkor elég felidéznünk, mit mondott a Rouge 364 alapboráról: "Idd az év 364 napján, de legalább egy napon válassz mást helyette."
Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Főapátság főborásza, akinek egyik 2018-as évjáratú borát a közel 800 bort bíráló, ötven fős, főként külföldi tagokból álló zsűrije a „legjobb magyar pinot noir” címmel tüntetett ki a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!