Re: A szőke nő és a bor

Nyitott pincék, nyitott nők, nyitott borok Szekszárdon

2008-06-04 | Kovács Tímea És Riecke Katalin

Mi történik akkor, amikor két szőke nő kocsiba ül (lehet, hogy már ezt sem kellett volna?), találomra kiválaszt egyet az ország kiváló borvidékei közül és odautazik? Fergetegesen jól érzi magát a nyitott pincék hétvégéjén, jó borokat iszik és sok tapasztalattal tér haza.

A nyitott pincék hétvégéje kiváló alkalom arra, hogy céltudatosan körbejárjunk egy borvidéket, megismerjük az ottani borokat, borászokat. Választásunk pusztán azért esett Szekszárdra, mert annak ellenére, hogy az egyik számunkra legkedvesebb borvidék, ott még nem jártunk. A most már Budapestről könnyen és gyorsan megközelíthető kisváros 36 000 lakosára mintegy 4500 pince jut. Babits Mihály és Garay János szülővárosa most már számos nagy nevet vonultat fel a borászok között is: Takler, Dúzsi, Vida, Heimann, Sebestyén és még sorolhatnánk. Szóval kiváló lehetőségekkel kecsegtet.

Azt a célt tűztük ki, hogy az ott töltött egy nap alatt legalább négy pincét meglátogatunk, mindent megkóstolunk, amit csak lehet, és eldöntjük, milyen nők is vagyunk mi. Hát ebből nem minden sikerült.

A belvárosból útnak indulva Dúzsi Tamás pincéje gyalog is kényelmesen megközelíthető. Úgy döntöttünk tehát, ezzel kezdjük, aztán majd meglátjuk, mit hoz a kellemes, nyárias délután. A pincéhez érve egy lelket sem láttunk az utcán, óvatosan benyitottunk, ahol egy nagyjából negyven-hatvan fős társaságot próbált kiszolgálni a borász és kollégái. Azonnal a segítségünkre siettek, választhattunk a 3, 5 vagy 7 borból álló kóstoló közül. Tekintettel arra, hogy hosszú nap állt előttünk, a középső számra esett a választás. Csatlakozott hozzánk egy fiatal pár is, majd a pince mélyére irányítottak minket, hiszen a kóstolásra tervezett teremben már egy talpalatnyi hely sem volt.

Tamás azonnal csatlakozott hozzánk, mint új vendégekhez, majd közölte, hogy ő nem foglalkozik azzal, hogy mi milyen kóstolót választottunk, ő megmutatja nekünk az összes borát, hiszen ez így van rendjén. Kis társaságunk hamarosan húszfősre duzzadt, halmokban érkezett a sajt és a zsíros kenyér, és Tamás csak mesélt és mesélt. Borról, termelésről, dugóról, palackokról, jóról és rosszról, a városról, a vidékről, de mindenről vidáman és viccesen. Pedig ő maga egy kortyot sem ivott.
170 000 forgalmazott palackkal az egyik legnagyobb pincészet, bora mégis szívvel, lélekkel készül. Figyelembe veszi, hogy mit vár a piac, alkalmazkodik, de minden borában van valami „dúzsis”. 10 bort kóstoltunk, 3 és fél órán át hallgattuk Tamás történeteit, amikor már egyszerűen muszáj volt felállnunk, mert még máshová is akartunk menni.

Szekszárdnak még egy nagy előnye van: sok taxi van, segítő készek, gyorsak és áraik természetesen meg sem közelítik a budapesti árakat. Így hát taxiba ültünk, és azon tűnődtünk, mi legyen a következő célállomás. Végül a Sebestyén pince mellett döntöttünk, amit kis kacskaringós úton közelítettünk meg káprázatos dűlők között. A nyáriasan meleg késő délutánt nem is tölthettük volna kellemesebb helyen. Sebestyén Csaba őszinte mosollyal üdvözölt minket. A kontraszt tökéletes: a hagyományokkal rendelkező, sokat tapasztalt borász után lássuk, mivel tud elkápráztatni az ambíciókkal teli fiatalabb generáció. Itt is több, nagyobb társaság kóstolt éppen, mi az egyikhez csatlakoztunk, de Csaba figyelmesen, külön foglalkozott velünk, hiszen a többiek már előrébb jártak.

Kóstolunk fehéret, vöröset, Indigót, Iczét, Válogatást, Grádust és közben nem értjük, miért ismeri inkább csak a szakma a Sebestyén nevet, és miért fedezi fel csak most a nagyközönség. Hiszen mégha kisebb is a forgalmazott palackok száma, itt is kincs lapul a pincék mélyén. Lassan mindenki a kóstolás végére ér, de senki nem távozik üres kézzel. Sorra kerülnek a kartonok a csomagtartókba és mindenki a következő „boros esemény” időpontját egyezteti. Már csak mi maradunk. A kóstolás innentől kötetlen beszélgetéssé alakul át. Szó esik a fiatal generáció képviselőiről, az export lehetőségekről, a bornapokról és már-már annyira otthonosan érezzük magunkat, hogy el is felejtettük, nincs még szállásunk éjszakára. Szerencsére ez a probléma is hamar megoldódik, lehetőségekben nincs hiány, nem kell aggódnunk egy percig sem. Már csak a házigazda által összeállított tesztet kell kitöltenünk, amivel természetesen Sebestyén bort nyerhetünk. Titkon reméljük, hogy Fortuna nekünk kedvez. Lassan esteledik, és a vendéglátók jóindulatával sem illik visszaélni, így taxit hívunk majd. Csaba megnyugtat minket, hogy csak pár hét, és itt az Etyeki borfesztivál, ahol újra találkozhatunk.

Utunkat a belvárosban hagyott autónk irányába vesszük, hiszen egy-két karton bor a mi csomagtartónkba is kerül. A borkóstolásban megfáradt utazót még várja a megérdemelt vacsora. Megelégedettségünkre elmondhatjuk, hogy nemcsak a konyha jó az Aranykulacsban, hanem a környék összes kiváló bora színre, fajtára, termelőre való tekintet nélkül megtalálható az itallapon. Vino- és gasztroorgazmus lesz a nap konklúziója. Ezek után már nem zavar a Gemenc Hotel szocreál bája. Nem zavar az sem, hogy csak két pincét látogattunk meg a tervezett négyből, mert amint lehet, visszajövünk Szekszárdra és kellemes emlékekkel felvértezve fogunk majd neki következő szekszárdi bortúránknak.

Tanulságos nap volt. Ezentúl sosem tervezünk túl sokat, inkább hagyjuk, hogy az események sodorjanak minket, hiszen már az első pince elhagyásánál fájt a szívünk, de szerencsére Sebestyén Csaba miatt megérte továbbállni. Megfontolt úrinők vagyunk, emellett üzletasszonyok, mégis cserfesek, kislányos arccal. És hogy milyen bort iszunk? Olyat, ami ízlik, és élményt nyújt. Az biztos, hogy mindent megkóstolunk, e nyitottság nélkül sosem ismernénk meg a magyar borok elképesztő világát. Szekszárdi hétvégénk ezért volt tökéletes.

A cikk előzménye: A szőke nő és a bor.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!