A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Több mint 600 bor lesz kóstolható

Interjú Zilai Zoltánnal

2012-06-22 | Tóth Adrienn


Jövő hétvégén Budapesten, a Boscolóban rendezik meg a VinAgora Borgálát, ahol a hasonló nevű nemzetközi borversenyre benevezett 630 bor közül szabadon kóstolhatnak a helyszínre érkezők. A verseny főszervezőjével, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, Zilai Zoltánnal a múlt héten lezajló borverseny tanulságairól és a Borgála újdonságairól beszélgettünk.


Rekordot döntött idén a nevezések száma. Mit gondolsz, miért?

Úgy vélem, legalább két-három tényező befolyásolta pozitív irányba a minták beküldésének növekedését. Az elsőnek azt a sokéves munkát tartom, amit a korábbi versenyek megvalósításába fektettünk. Lényeges ebből a szempontból a nyilvánosság mind szélesebb körű bevonása, a szakszerű lebonyolítás, a hitelesség. Szerintem egyrészt ezeknek köszönhető, hogy mind a fogyasztók, mind a termelők körében növekvő népszerűségnek örvend a VinAgora.

Másrészt – bár ez a statisztikák szempontjából kívülről nem látható – a külföldi indulók tekintetében jelentős átalakulás ment végbe. A korábbi évekre ugyanis az volt a jellemző, hogy a hazai importőröket kerestük meg, idén azonban e helyett közvetlenül a határainkon túli pincészetekre koncentráltunk, így jellemzően ők küldtek be mintákat.

Az internet világában ugyanis olyan mértékben növekedett a nemzetközi kommunikációnk hatékonysága, amely korábban ezen eszköz nélkül elképzelhetetlen lett volna. A pincészeteket a verseny lebonyolításáról, a hozzá kapcsolódó védnökségekről, a fogyasztókat és kereskedőket pedig a verseny eredményéről tájékoztatjuk egyre növekvő aktivitással. Egy külföldi borászat számára a VinAgorára való nevezés célja ma már nem feltétlenül a magyar piacon való szerephez jutás: egy itt megszerzett érem ugyanúgy segítheti érvényesülését más országokban is.

Több mint 600 bor lesz kóstolható

A harmadik tényező, amely hozzájárult a minták számának emelkedéséhez, a SPAR támogatása volt. Ők ugyanis átvállalták a második minták nevezési díját azoktól a termelőktől, akik legalább egy, kétezer fölötti tételszámú borral neveztek a versenyre. Emellett azt is motivációs erejűnek tartom, hogy a SPAR Válogatás összeállításakor idén a VinAgorán legalább nyolcvan pontot elért borokat tekintik majd kiindulási pontnak. Úgy vélem, egy ehhez hasonló, a piacra jutást közvetlenül segítő kezdeményezés nagy jelentőségű.

Hogyan kommentálnád az eredményeket? Milyen trendek figyelhetőek meg a díjazott borokat vizsgálva?

A fehérborok az átlagosnál jobban szerepeltek. Úgy gondolom, hogy 2010 nehézségei után ehhez nagyban hozzájárul a 2011-es évjárat. A statisztikák alapján azonban ezen kívül más, az eddigi eredményeknek ellentmondó trendek nem figyelhetőek meg.

Egy borverseny szervezője azonban – gondolom – nem csak a statisztikákat elemzi, de a zsűritagokkal beszélgetve, az értékelést is figyelve meglát bizonyos összefüggéseket.

A személyes véleményem szerint a nemzetközi trendeknek megfelelően egyértelműen nő a bírák körében a fehérborok iránti érdeklődés. A gyümölcsösség szerepe sem becsülhető le, ezen a versenyen is a könnyen érthető, jól fogyasztható borok szerepeltek erősebben, az olyan tételek, amelyek megértése túl sok energiát emészt fel, kevésbé szokott népszerű lenni.

Több mint 600 bor lesz kóstolható

A vörösborok kapcsán úgy látom, az utóbbi öt évben egyre erősödő negatív előítélet övezi a magasabb alkoholtartalmat. Véleményem szerint hibás a borokat egyetlen paraméter alapján elítélni, kóstoláskor fontosabb az, hogy mennyire harmonikus a bor, hiszen bizonyos évjáratok, fajták és borminőségek eleve magasabb alkoholszinttel járnak. Tekintettel erre, a mostanában mind jobban érezhető elfogultságra, úgy döntöttünk, a korábbi gyakorlattól eltérően nem közöljük a bírákkal a borok alkoholtartalmát.

Tapasztaltál a borok értékelése szempontjából más változást is az elmúlt időszakban?

Úgy látom, valami hasonló zajlik most a koncentráció tekintetében. A túlkoncentrált, túlmacerált borokat egyre inkább hátrányos értékelik a bírák. A szituáció tehát hasonló, de szerintem ezt a tulajdonságot sem lehet önmagában kezelni. Ezzel persze nem mondom, hogy a túlzott, nem finom tanninszerkezetű vagy kesernyésbe hajló töménységű borokat ne kellene alacsony pontszámmal értékelni.

Sok kritika éri a borversenyeket. Miért gondolod, hogy fontos a létük?

Tény, hogy a borvilágban kialakuló trendeket sokszor erősen átjárják bizonyos üzleti érdekek. Borvidékek eltérő éghajlati adottságuk okán például az ominózus alkoholkérdés egyik vagy éppen másik oldalán foglalhatnak helyet. Ezért fontos nekünk mint borkereskedelemmel nem foglalkozó, így üzleti kérdések által nem befolyásolt bírálóknak, hogy szakmai alapon alakítsuk ki a véleményünket, a borokban végül is a harmóniát, a finomságot keresve.

Említettük a fehér- és vörösborokat. Az idei év tükrében hogy látod az édes tételek megítélését?

Sokszor szembesülünk azzal, hogy a magasabb cukortartalmú borok könnyebben kapnak érmet. Egyfelől, úgy gondolom, ez érthető, hiszen a zsűri tisztában van ezen borok készítésének nehézségeivel, a velük járó magasabb kockázattal, amit el is ismer a pontszám kialakításakor.

Mi pont ezen jelenség miatt azonban törekszünk arra, hogy az idén működő hét bírálóbizottság közül egy bizottsághoz kerüljenek ezek a borkülönlegességek. Így érhető el ugyanis, hogy ne önmagukban értékeljék őket, hanem többi társukhoz hasonlítva.

Egy bor nem lehet pusztán attól értékes, hogy magas a cukortartalma, emellett számtalan egyéb tényezőre is oda kell figyelni. Ha a botritisz mellett más penész jelenlétét vesszük észre, ha nem megfelelő a sav és a cukor aránya, ha felmerül az illósság, vagy ha rossz az érlelési technológia, nem kaphat jó kritikát egy ilyen bor.

A VinAgora borversenyt követően a jövő hét végén kerül sor a VinAgora Borgálára. Mit kell tudni ezzel kapcsolatban az idei újdonságokról?

Úgy tervezzük, hogy a helyszínre magunkkal viszünk számítógépeket. Így vendégeinknek lehetőségük lesz arra, hogy a kóstolóteremben kiválasszanak egy konkrét bort, majd azt a számítógép előtt ugyanazon program segítségével értékeljék, mint amit a versenyen is használtunk. A kinyomtatott eredménnyel aztán vissza lehet térni a borhoz, és így összehasonlíthatóvá válik a saját és a hivatalos eredmény.

Több mint 600 bor lesz kóstolható

Június 30-ra ezen túl két előadással is készülünk; az első a bor és a gasztronómia kapcsolata iránt érdeklődőknek tartogathat újdonságokat, hiszen itt a borról és a szarvasgombáról lesz szó.

A második előadás még különlegesebb lesz. Az Egyesült Államokban mind jobban hódító trend ugyanis a borok vaksötétben történő értékelése. Ennek jelentősége egyrészt abban áll, hogy a bor látványa adta befolyásoló tényezők teljes mértékben kiszűrhetőek, másrészt, ami talán még fontosabb, hogy a szem teljes kikapcsolásával érzékelésünk, koncentrációnk javulhat, hiszen ilyenkor szaglásunk, ízlelésünk, egyáltalán az idegrendszerünk fokozottabban működik.

Két száraz fehér-, két vörös- és két édes bort kóstolunk majd meg olyan borászokkal, mint Légli Ottó, Tiffán Ede és Szepsy István. A kóstoló célja nem az lesz, hogy párbajokban nyertest hirdessünk: fontosabbnak tartjuk az egyes borok stílusának értelmezését, a borversenyen vagy épp a nemzetközi borvilágban elért sikereik okának elemzését.

Az előadások mellett pedig folyamatosan kóstolhatóak lesznek majd a versenyre nevezett borok is.

Az összes benevezett bort meg lehet majd kóstolni. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, hogy a magyar borok közel 80%-a 80 vagy annál több pontot kapott a 100-as bírálati rendszerben. Úgy látjuk, folyamatosan nő a minőség, egyre kevesebb a gyenge bor.

Ezért is tartom különösen jó lehetőségnek a Borgálán való részvételt, akár a saját szervezésű Borfesztivállal szemben, mert ide csak válogatott borok érkeznek, hiszen nevezéskor minden borász a legjobb tételeit választja ki. Ez egy laza, kötetlen rendezvény, ahol mi magunk odamehetünk bármelyik borhoz, és tölthetünk belőle. Teljes a szabadság, és csak a borokra kell koncentrálni.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!