Japán
2012-03-19 | Tóth AdriennA hagyományosan rizstermeléssel, és az abból készült rizsbor készítésével foglalkozó ország Yamanashi tartományában valószínűleg azért kezdtek szőlőt telepíteni, mert kevés volt a csapadék a rizshez.
Kiindulásképp érdemes ott kezdeni, annak ellenére, hogy a szigetország területe nem túl nagy, meglehetősen sokan, 120 millióan élnek errefelé. Ha még tekintetbe vesszük azt a tényt is, hogy túlnyomó a kevésbé lakható hegyes területek aránya, nem nehéz belátni, hogy mind a limitált lakóterület, mind a mezőgazdasági céllal használt földek vételára kifejezetten magas.
A hagyományosan rizstermeléssel, és az abból készült rizsbor készítésével foglalkozó ország Yamanashi tartományában valószínűleg azért kezdtek szőlőt telepíteni, mert kevés volt a csapadék a rizshez. Az első kereskedelmi pincészetet 1875-ben alapították Yamanashi, a mai napig egyik legfontosabb bortermő régió Katsanuma településén.
Bár összesen több mint 20 000 hektáron termelnek szőlőt a szigetországban, ennek alig 8 százalékából készül bor. A helyi szőlőkultúra legfontosabb gátja a földek korlátozott mennyiségén túl a magas csapadék, amely főleg a gyümölcs érése alatt esik, és növeli a gombás fertőzések kialakulásának veszélyét, illetve a savas és túl termékeny talaj, amely olyan erős növekedésre serkenti a tőkét, hogy annak kevés ereje marad a gyümölcs érlelésére. Tovább nehezíti a kérdést, hogy igen elaprózódott a birtokszerkezet, valamint, hogy a világ más tájaihoz hasonlóan itt is jellemzően az idősebb generáció műveli a szőlőt, akik kevésbé fogékonyak az új, fejlettebb technikák bevezetésére.
A japán bortörvény engedélyezi a borok savval és cukorral való javítását. Az előbbire persze általában semmi szükség, tény viszont, hogy a helyi boripar jelentős mennyiségű cukrot használ fel a borkészítés során.
A legfontosabb helyi fajta a kosyu, amely tulajdonképpen egy európai, vitis vinifera szőlőfajta, ez több száz év alatt jól alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz. Ebből a rózsaszínes héjú szőlőből általában könnyed, illatos, száraz vagy félszáraz fehérbor készül. Nagy kérdés a helyi borászok számára, hogy ezzel a hagyományosan legjapánabb szőlőfajtával egyszerűsége folytán érdemes-e egyáltalán foglalkozniuk. Egy részük el is veti, míg mások seprőn tartással, hordós erjesztéssel vagy érleléssel kísérleteznek, annak érdekében, hogy egy komolyabb fehérbort készítsenek belőle.
Az országban emellett elterjedtek még különböző amerikai fajták, valamint amerikai és európai keresztezések, azaz hibridek. Bár itt sok esetben jelen van egy, az európai borokon felnevelkedett íny számára kellemetlen mellékíz, vitathatatlan érdemük, hogy sokszor könnyebben alkalmazkodnak a szélsőséges időjáráshoz. Konkrét fajtákat tekintve ide sorolható a delaware és a muscat bailey A. Az utóbbi években azonban egyre terjednek az olyan szőlők is, mint a chardonnay, a cabernet sauvignon és franc, a merlot, a rizlingszilváni vagy a rajnai rizling.
A japán boroknak három hivatalos csoportját ismerjük: a kokunaisan kizárólag helyi alapanyagból készül, a kokusanhoz az import mustot itt erjesztik le és palackozzák, míg a yunyu esetében kizárólag az üvegbe töltés zajlik a szigetországban.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Borban a közösség
„Alulról kell felépíteni a rendszereket, felülről csak segíteni tudjuk ezeket”
Az aszúk tökéletesek, a vörösök többségének kell még egy kis idő
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!