150 éves borok Tokajból
Időutazás
2016-05-18 | Gárdosi László
Aki a borvidék híres évjáratainak különleges, muzeális borait kóstolja, időutazásban részesül. Ezeknél a boroknál ugyanis megállt az idő, konzerválódtak, a kóstolásnál egyszeri élményként adják vissza a 20-50, esetleg 100 évvel ezelőtt történteket.
Alig van olyan borvidék a világon, ahol annyi idős bort lehet találni, és ahol ezek a borok annyira beszédesek lennének, mint Tokaj-Hegyalján. Az „idős” jelző a legkevésbé illik rájuk, hiszen a tokaji borok sok esetben 20, vagy éppen 40 évvel a szüret után érik el legjobb formájukat, ekkorra teljesednek ki. Idővel olyan ízek jelennek meg bennük, amelyeket korábban csak nyomokban találhattunk a borban, a szín pedig olyan élményszerűen mélyül, hogy talán már az egyszeri borkóstolás élményén is túlmutat; leírásuk társtudományok és művészeti ágak képviselőinek képességeit igényli.
Ezek a borok leggyakrabban aukciókon cserélnek gazdát, a hagyományos kereskedelmi megoldások az ilyen, sokszor nagyon nehezen felbecsülhető értékű borok eladására nem megfelelők. Hazai és nemzetközi, elsősorban a Sotheby vagy a Christies árverésein jelennek meg leggyakrabban a régi idők tokaji borai. A fajtaborok egyike-másika, a szamorodni félretett példányai, az aszúborok bizonyos évjáratai is megtalálhatók a pincék mélyén. Néhány magánpincészet is rendelkezik értékes relikviákkal, ám a muzeális borok többsége Tolcsván, a Muzeális Borok pincéjében pihen. Összesen kb. 280 ezer palack tekinthető korábbi évjáratokból félretett, hosszan érlelt magas értékű bornak. Értékük felbecsülhetetlen.
Az elmúlt száz év tokaji borcímkéiről itt olvashat>>
A bor időszámításának mércéjével nézve, a közelmúlt évjáratai 1972., 1975., 1983. és 1988. rendelkezik a legnagyobb mennyiséggel. Ezeket a borokat már kóstoljuk, elemezzük, mivé is fejlődnek. Az átalakulás a természet csodája, amihez a borász a csodálatát, alkalomadtán elemzőkészségét adja. Ahogy múlnak az évek, egyre inkább összeérik a bor, egyre inkább érezhető a fajta vagy éppen az évjárat sajátossága, egyre meghatározóbb a pince jellege. Itt már nem szokás beavatkozni a bor fejlődésébe. Ez a jelleg érezhető már az 1972-es évjáraton is, de hasonló mondható el az 1968-as, 1964-es, és 1963-as muzeális borok jellegéről és értékéről is.
Az 50-es évek évjáratai csodát adtak a tokaji ember kezébe. Elsősorban emeljük ki az 1956-os muzeális borokat. A világ rendjére vonatkozóan van abban valami megnyugtató, hogy amíg az országban zajlott a forradalom, ugyanazokban a napokban a tokaji bormívelő a szőlőjében szüretelt, megmentve az egyik legjobb évjárat termését az utókornak. Az 1957 és 59 közötti időszak készletei azt példázzák, hogy a jó évek egymás után is jöhetnek, nem kell mindig szünetnek következnie. Az egymás utáni, 1956-59-es évek borai mutatják a legjobban, mennyire különböző ütemben és eltérő módon fejlődhetnek Bacchus remekművei a pincékben. Mára az 50-es évek évjáratai érhették el a minőségi csúcsot. Ez nem azt jelenti, hogy ezek után már csak romlani fognak, hanem azt, hogy a pince adta lehetőségek között már megtörténtek az alapvető átalakulások, a fejlődés nagyobb része befejeződött. Az ilyen korú emberek is szerencsés esetben ekkorra válnak bölcsebbé és érettebbé, nincs ez másként a tokaji boroknál sem.
1943., 1944. háború sújtotta évek voltak, de 1947 szürete ismét figyelemre méltó borokat eredményezett. Mindenki örömére maradtak különleges borok ezekből az évekből is. Ha visszatekintünk szüleink, nagyszüleink évjárataira, már nem csak borokról, hanem bortörténelemről, nem csak évjáratokról, hanem misztikumról is beszélünk; nem elemzünk, csupán költői kérdéseket teszünk fel, és nem várunk választ.
Az 1934-es és 1936-os évek legszebb példányai teljes intenzitással élvezhetőek, még akkor is, ha egy-egy palacknál azt mondjuk, talán nem most mutatja legelőnyösebb arcát. Az 1915-ös aszúesszencia már régen megszűnt csupán italnak, bornak lenni. Hasonló érzés fog el, ha szemrevételezzük az 1920-as évjárat még létező palackjait. Ezeknek a boroknak a puszta látványa is képes kóstolási érzeteket kelteni.
És mit szóljunk dédapáink még létező, 1912-es évjáratú palackjaihoz?! Generációk óta élvezhetjük ezeket a borokat, melyek mit sem veszítettek értékükből. Még az 1895-ös év is hagyott az ínyencekre néhány igazi ritkaságnak számító palackot! Sőt, pincénkben őrzünk egy 1866-os 5 puttonyos aszút is! Igaz, ezen borok üzenete, értéke nagyobb, mint pillanatnyi íz-élvezete. Ezeket már nem kóstoljuk meg, hanem csak esztétikailag élvezzük!
A cikk eredetileg a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kiadványában jelent meg (Szőlő-levél, IV. évfolyam, 3. szám). A szerző az Intézet munkatársa.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Mesterkurzusok “vájt orrúaknak” a Winelovers Grandon
Az aszúk tökéletesek, a vörösök többségének kell még egy kis idő
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!