Bott Pince: A bor csak eszköz
Tokaji Ősz
2016-10-01 | Bánlaki D. Stella"A bor közösséget teremt, ezen kívül Hegyalja kultúrájának közvetítője – de a vendégeknek észre kell venniük, hogy a vidék nem csak a borról szól" – ezt mondja Bott Judit, a Tokaj-hegyaljai Bott Pince borásza. Majd kibontja az egyik első, a férjével közösen készített borát, annak is utolsó előtti palackját, egy olyan laikus borkedvelőkből álló csoportnak, akiket alig 40 perce ismer. Megismételhetetlen élmény a Tokaji Őszről.
A 13. Tokaj Ősz, az Év Borgasztronómiai rendezvényeként is emlegetett hétvége idén is az átlagnál magasabb színvonalú kikapcsolódást ígért azoknak, akiket érdekel Hegyalja kultúrája és jelene.
A rendezvény Michelin-csillagos gálavacsorájáról itt olvashat>>
A Tokaji Ősz szombat délutánján a résztvevők öt csoportra osztva látogattak különböző pincészeteket. A program részei voltak a Szepsy, a Szent Tamás, a Barta, a Budaházy, a Disznókő, a Gróf Degenfeld, a Dobogó, az Oremus, a Royal Tokaji, a Kikelet, a Béres, a Tállya Wines, a Hétszölő, a Patricius, a Tokaj Nobilis, a Bott és a Demeter Zoltán Pincészet.
A Bott Pince házaspárja, Bott Judit és Bodó József a Csallóközből települtek Magyarországra –Judit, aki az én csoportomat is fogadta, úgy értékelte, ennek köszönhető számunkra talán meglepő nyitottságuk, közvetlenségük. Vagy az a kedves szigor, amellyel sétára kötelezi vendégeit: a Csontos dűlő közepén felújított egykori présházba kizárólag egy kis gyaloglás után szabad belépni. "A mai ember teljesen elszakadt a természettől – aki nálunk kóstolni szeretne, annak ki kell jönnie a szőlőbe, végig kell sétálnia azon a földúton, közben találkoznia kell a szőlővel, a bodzabokrokkal, a kökénnyel." Judit a séta közben rendre elmeséli a Csontos történelmét, és Rudi néni, a korábbi szőlőtulajdonos történetét – mosolyogni ér.
Már csak azért is megéri megtenni ezt az utat, mert közben lehet kóstolgatni az aszúszemeket, mert egy remek Bott-kóstoló van az út végén, és mert a présházat is látni, érinteni kell. A türkizkék gatyába rázott kőépület üzeni: mindig jól jön egy művészettörténész a háznál. Modern, de autentikusan berendezett egyosztatú ház, kandalló, vadvirág csokrok, Dancsecs Ferenc képei mutatják be a borász család és a borvidék mindennapjait. "Amikor megvettük, négy sarkából három rom volt, a teteje hiányzott." Juditék álma, hogy a dűlőn elszórtan álló három-négy szőlészviskót fapados is szállásnak rendezzék be, a présház pedig reggelizőhelyként szolgáljon vendégeik számára.
"Te vagy a borász?" – hangzott a kérdés már a Riedel Tokaji Furmint poharakkal kirakott nagy asztal mellett, és a közepébe csaptunk. Judit egyébként szerényen azt válaszolta: "A jó isten az". A Bott házaspárja a pincében mindent együtt csinálnak, de a szőlőbe a feleség ritkán jut ki a három gyermek miatt, akik közül a legfiatalabb két éves, a legidősebb hét. "Hiányzik is" – mondja, pedig az előző napot végigkapálta, aztán fájdalmában alig bírt lemászni a hegyről.
A csapatunk, bár laikus borkedvelőkből állt, minden megszokott borkóstoló csoportnál érdeklődőbbnek, nyitottabbnak, kíváncsibbnak bizonyult – és a hétvége alatt bármelyik borásztól bármiről bátran kérdezhettek. Adott csoportot – az üvegdugós zárás láttán – például az üvegdugó kontra parafadugó kérdés érdekelte. Judit közvetlen hangvételben, nagyon nyitottsággal osztotta meg az elmúlt öt évben szerzett tapasztalatait. Később a helyben élő állatok kerültek szóba, Judit ekkor saját bejáratú seregélyriasztóikról, a ragadozó madarakról mesélt részletesen, vagy az ott élő borzokról.
Bott Judit és Bodó József
Mesélt három fiú gyermekükről, arról, hogy érleltebb sajthoz Csontost, halhoz a Telekit bontja. Beszélt még arról, hogy hamarosan papír is igazolja a Bott borok bio voltát, narancsolajról és algakivonatról, különböző talajokról és azok megtapasztalásáról – melyiket kell meghagyni aszúnak és melyiket kell leszedni száraz bornak –, meg arról, hogy csak sok év után tanulták meg, hogy ha nem tesznek félre maguknak néhány palackkal egy-egy borukból, akkor pillanatok alatt elkapkodják a törzsvásárlóik.
A borból indulunk ki, de az csak eszköz. A bor közösséget teremt, ezen kívül Hegyalja kultúrájának közvetítője – de a vendégeknek észre kell venniük, hogy a vidék nem csak a borról szól." Példaként a Reggeli a tölgy alatt című rendezvényüket említette, amelyen a különböző termelők portékájukkal jelennek meg egy közös étkezésre. De szavai összecsengtek a Mindszent Havi Mulatság mottójával is, amelynek a Bott Pince szintén része.
Bott Judit szerint ő és férje másként kezelik a közösség fogalmát, számukra a Magyarországon megszokottnál fontosabb az összetartozás, összetartás, s ennek oka csallóközi származásuk. A Bott Pince üzenetét még a Bott-borokat ismerő csapattag is talán csak akkor értette meg, amikor Judit kinyitotta életük egyik első közös borának utolsó előtti palackját, s egy félmosollyal elejtette: ezért még otthon kapni fog a férjtől, de a szervezőknek egy régi, különleges tételt ígért, és állja a szavát.
Botték 2005 körül még csak egy-két hektáron gazdálkodtak, és minden borukat félliteres palackba zárták – hogy minél több emberhez eljusson. A tétel címkéje egy képeslap volt Rudi néninek címezve, a terület egykori tulajdonosának – akit a történet alapján már mintha mi is személyesen ismernénk, alakja egyértelműen kirajzolódott. "Üdvözlet Tokajból, jól érezzük magunkat..." írták a lapra, és a bor mesélt tovább...
Határi Furmint 2015
Tiszta szőlővirág, szőlőlé illat. A kortyban körte, érett citrusok, majd lendületes, kerek savak tisztítják le a nyelvet. Hosszú a korty, a végén az aromák fokozatosan csendesednek el. Visszafogott aromatika, elegáns kompozíció, rendkívüli tisztaság.
Csontos Furmint 2015
Visszafogott aromatika, mérsékelt, elegáns furmintjegyek illatban és ízben is. A kortyban az érett körtét és almát jelentős ásványosság kíséri, enyhén sós ásványosság. Citrusos, kerek savak, közepesen hosszú a korty, és ahogy az előző, fokozatosan tűnik el a nyelvről.
Csontos Furmint 2014
A tiszta, elegens, visszafogott (körtés, érett citrusos) furmint illat itt már fejlettebb, fülledtebb változatban jelentkezik. Mint eső előtt a nyári levegő. A kortyban lédús őszibarack, érett citrusok, szinte harapható ásványosság, ropogósabb savak.
Csontos Furmint 2005
Illatában érett birs, alma, körte, őszibarack, és még sok-sok gyümölcs, meg némi füst. A kortyban is a gyümölcsösség dominál, mellette szőlővirág, füst és sok vanília. Mérsékelt édesség, csodálatosan lendületes savak, frissesség. Friss, könnyed összhatás, kifogástalan egyensúly és elegancia. Bárcsak lenne még... sosem lenne elég.
Bott Aszú 2013
Cukor 240 gramm, alapja a Csontos Furmint
Aranysárga szín, koncentrált illat, aszalt kajszi és gyógynövények, hársméz. A kortyban szintén nagyon magas fokú koncentráció, virágpor, túlérett körte és más gyümölcsök, aszalt és kandírozott trópusi gyümölcsök is. Kitölti a szájat és hosszan ott marad.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!