A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Dobogós helyen

A Zwack család Tokajban

2011-12-29 | Vizi Csenge


Dobogós helyen

Aki a Zwack család tokaji szőlőbirtokára érkezik, az biztosan különleges élményekkel távozik majd, főképp, ha sikerül összeismerkednie Zwack Izabellával és családjával, illetve igazán üde színfolt Domokos Attila birtokigazgató, borász is, aki a szakmaiságával könnyedén levesz bárkit a lábáról. És akkor még a borokról nem is esett szó, pedig azok is nagyon fontos részei a birtok megismerésének.


Ritkán adatik meg az ember fiának és lányának, hogy részt vehet egy olyan komoly szőlőbirtok- és pincelátogatáson, amelyet egy borvacsora koronáz meg Zwack Izabella, Zwack Péter és Domokos Attila társaságában. Egy őszbúcsúztató túrán azonban beleshettünk egy nagyobb szabású borkóstoló kulisszái mögé is.

A túra első szakaszában a mádi Úrágya-dűlő tetejét kellett gyalogszerrel megmásznia a résztvevőknek, ami egyszerre volt tüdőtágító és szemet gyönyörködtető látvány. A csúcson üdítőként mi mást is kaphatott volna a fáradt test, mint a helyi szőlőfajták nedűjéből egy pohár száraz furmintot. A lábak alatt Mád látványa terült el, amelyet a késő őszi színek pompája tett színes képeskönyvvé. Ebben a dűlőben terem a Dobogó és szinte egész Tokaj-Hegyalja egyetlen kék szőlője, a pinot noir. A tőkéken maradt pici fürtökből még csemegézni is volt idő.

A rögtönzött túra után Tokaj belvárosa felé vette az irányt a csapat, ahol – megkeresve a Dobogó Pincészetet – először a magával ragadó mediterrán udvaron mustot kóstoltattak a vendéglátók, majd az épület bejárása következett, amely során a még erjedőben lévő tételek és a hordóban érlelődő, lopózott kortyokból álló kóstoló vette kezdetét. Majd a feldolgozóból a séta a mélyben található, LED-es fényforrással megvilágított, patinás pincébe vezetett. Mintha Aranyország egy pinceágába érkeztek volna meg a mese hősei, úgy ontották sárgás fénycsóváikat az aszús üvegek.

Az épület maga 1869-ben épült, amelyet a Zwack család 2001-ben újított fel. A kis családi pincészet élére Zwack Izabella mellé 2003-ban megérkezett a Garda-tó partjáról, egy olasz pincészettől Domokos Attila. Azóta teljes egyetértésben dédelgetik az 5 hektár saját szőlőterületüket és az abból készült borokat. A művelésmódra a biodinamikus rendszerek alkalmazása jellemző, amivel szeretnék a fogyasztóknak minden évben minél tisztábban, egészségesebben kínálni termékeiket.

Dobogós helyen 

A tételeikből a séta után a vendégek bőven kaptak is ízelítőt mind szavakban, mind kortyokban. A Dobogó Pincészet bemutatásának következő napirendi pontja egy borvacsora volt, amelyhez Izabella brit származású édesanyja és édesapja is csatlakozott. Az asztal körül a család olasz stílusa egyfajta vidám, közvetlen hangulatot teremtett. Az ételeket Harmath Csaba alkotta, a borokat pedig Domokos Attila mutatta be, közben pedig Izabella csak mesélt és mesélt. A vendégek hol tátott szájjal, hol pedig mosolyogva fogadták történeteit.

Az ételek közül a vitello tonnato a 2008-as Betsek Furmint tökéletes társául szegődött, amelyet követett a konfitált szürkeharcsafilé, e mellé az Izabella utca Pinot Noir 2009-es bora érkezett, és tette azt feledhetetlenné. Ez a bor a szőlőfajta e vidékre jellemző egyedisége miatt amúgy is különlegesnek számított, hiszen egyrészt merész vállalkozás egy fehérborokról híres borvidéken vörössel kezdeni, másrészt még csak 2008-ban palackozták le az első, vagyis szűztermést.

A kóstoló során megismert 2009-es pedig már hordozta magában mindazt a karakteres jegyet, amellyel egy pinot noirnak rendelkeznie kell. Az látszik, hogy még az útkeresés, a fejlődés stádiumában van a pincészet e nedűvel, de például a narancsos, vaníliás, koktélparadicsomos harcsafilének tökéletes társa volt e bor.

Dobogós helyen
 

A következő fogás előtt Izabella elmesélte mindazt a történetet, amely a Mylitta bor kapcsán egy regénybe is beillik. Zwack Máriát már Ady Endre is ismerte. A költő Mici nénit a múzsájának tekintette, és ő volt az, aki Mylittának nevezte el a hölgyet egy-egy versében. Izabelláék a kedves rokon előtt tisztelegve döntöttek úgy, hogy töppedt és botritizált szőlőszemekből, kíméletes préselés mellett, részben új és részben régi hordóban való érlelés után piacra dobják a Mylitta bort. Az egzotikus fűszerek és gyümölcsök által egy igazán szerethető bor született a Dobogónál, ami ráadásul egy karakán nő sztorijával rendelkezik, vagyis tökéletes marketinggel.

A desszert után érkeztek csak az igazi nagyágyúk, a valódi édességek. Az apró ínyenc ételek eltörpültek a hatalmasságok mellett: 2004-ből, 2005-ből és 2006-ból érkezett 6 puttonyos aszú a poharakba. Az elsőről érdemes tudni, hogy mikor először kiküldték a Decanter World Wine Awardsra, máris trófea díjat nyert. Hatalmas öröm volt ez a családnak és Attilának is, hiszen a kis, családi méretű vállalkozás egy csúcselismerést szerzett: bebizonyosodott, jó úton járnak. Azóta mindkét másik évjáratuk is megkapta ezt a díjat, vagyis a minőséget, beltartalmat a különböző évjáratok ellenére is sikerült megtartani, sikerre vinni.

Olyannyira sikeresek az aszúik, hogy idén novemberben a Népszabadság TOP100 kiadványban megjelent hazai borok közül a 2006-os 6 puttonyos aszú vitte el a pálmát. A fiatalos stílusban megalkotott, vibráló gyümölcsökkel bíró nedű tökéletesen tükrözi azt a fajta hozzáállást, szimpátiát, amit a temperamentumos Zwack család képvisel. Épp ezért, ha tehetjük, látogassuk meg Tokajban őket, hiszen garantáltan vidáman, feltöltődve jöhetünk el az otthonosan berendezett pincészetből egy kellemes kóstoló és beszélgetés után.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!