Kékfrankos-mesterkurzus
Mit látnak a borászok a kékfrankosban?
2012-04-25 | Tóth Adrienn
A Terra Hungarica Kékfrankos Napját egy ültetett szeminárium indította, amelyen a kóstolásra kerülő tizenegy borról és magáról a szőlőfajtáról a helyszínen az alkotók beszéltek. A különböző hazai borvidékekről, sőt a határainkon túlról érkező előadók véleménye megegyezett abban, hogy a fajta hazai elterjedtségéhez elsősorban megbízhatósága járult hozzá, és abban is egyetértettek, hogy a Kárpát-medencei kékszőlő-fajták között kiemelt figyelmet érdemel. A következőkben az előadás számunkra legérdekesebb tanulságait foglaljuk össze.
Pók Tamásnak a szőlőfajtáról tartott bevezetőjéből kiderült, a minket körülvevő országokon túl a kékszőlő-fajta jelen van még Németországban és Oroszországban is. Pontos eredete nem ismert, több feltételezés is él a tekintetben, hogy mely külső forrásból érkezett hozzánk, míg más elképzelések szerint a kékfrankost pont a honfoglaló magyarok hozták magukkal a régióba.
Hazánkban a legnagyobb területen termesztett kékszőlő-fajta, fontos szerepe van minden, vörösborok tekintetében jelentős borvidékünkön, így Sopronban, Egerben, Villányban, Szekszárdon és a Kunságban. Bogyójának és fürtjének mérete az egyes klónoknak megfelelően kifejezetten változékony, alakjára mégis jellemző a vállasság.
Erős növekedésű, bőtermő tőkéje bizonyos bortípusok esetében előnynek számít, ám a magas minőségre törekvő borászoknak munkát ad a termésmennyiség kontrollálása. A legtöbb évjáratban megbízható, hiszen még hűvösebb időjárás esetén is megfelelő gyümölcsöt adhat. Érzékenységet egyedül a lisztharmatra mutat, induló fertőzésnél az elsők között esik a gomba áldozatául.
A Posta Borház 2007-es Kékfrankosával érkezett a kóstolóra. A szekszárdi borvidékről Posta Gergő elmondta, egységes löszös vályogtalajának és általánosságban meleg, száraz klímájának köszönhetően a terroirkülönbségeket elsősorban az egyes dűlők, fekvések adta mikroklimatikus különbségek hozzák létre.
A kékfrankos kapcsán kiemelésre került, hogy míg Szekszárdon régebben a déli fekvésű dűlőket preferálták a borászok, addig Postáék az esetükben gyakran előforduló savveszteség miatt inkább a hegytetőt részesítik előnyben. Itt ugyanis az állandó légmozgás egyrészt kevésbé engedi felmelegedni a szőlőt, másrészt megóvja az ültetvényt a veszélyes lisztharmattól.
Bott Frigyes a dél-szlovákiai Muzsláról érkezett, ahol, míg régen a kék szőlők voltak többségben, mára ez az arány megfordulni látszik, és a fehérborok kerekednek felül. A kékfrankos a borász számára a vörösborok mezőnyében megbízhatósága folytán a biztos alapot jelenti, bár rajta kívül foglalkoznak még kadarkával és pinot noirral is.
A sok nehézséget hozó 2010-es év tanulságait Bott Frigyes fontosnak tartotta kiemelni a kékfrankos vonatkozásában. Egy ilyen szélsőséges, hűvös, csapadékos évre volt ugyanis szükség ahhoz, hogy kiderüljön, melyik fajtára lehet számítani a legnehezebb körülmények között is.
A Fertő tó osztrák oldaláról érkező Meinklang – amely pincészet egyébként a Nagy-Somlói borvidéken is készít borokat – egy 2010-es Blaufrankischt mutatott be. Az osztrák borászat a helyi kék szőlőkről szólva a kékfrankoson túl zweigelttel és st. laurenttel foglalkozik még. Az egyes fajtákat a szerintük hozzájuk legjobban illő talajra telepítették el, így a kékfrankos egy nehezebb, kötöttebb terroirra került. A pincészet a természethű borkészítésnek megfelelően spontán erjeszt, különlegesség, hogy Weningerékhez hasonlóan betontojással kísérleteznek az acéltartály és a hordó mellett.
Szentesi József 2009-es Kékfrankosa az Etyek–Budai borvidék egyik legmelegebb csücskéből, a Velencei-tó partjáról érkezett. A hagyományos magyar szőlőfajták újbóli elterjesztésében jelentős szerepet vállaló borász ez alkalommal is a megfelelő szőlőtőkékről, azaz a minőségi borkészítésre legalkalmasabb kékfrankosklón jelentőségéről beszélt.
Az általa csak KGST-klónnak nevezett, hazánkban elterjedt magyar típust annak idején bő termése, nagy fürtje miatt részesítették előnyben. Abban az időben vált népszerűvé az országban, amikor nem volt baj, ha rossz volt a bor, a lényeg az volt, sok legyen belőle. A rendszerváltás óta persze sokaknak megváltozott a szemléletmódja, így ma már lenne igény kisebb bogyójú, vastagabb héjú, tartalmasabb termést adó klónokra.
Ám Szentesi József személyes tapasztalata szerint a jelenlegi szabályozás mind időbeli, mind anyagi előírásaival komolyan megnehezíti az újabb, borminőség szempontjából kedvezőbb klónok hivatalos elismerését. A borász hozzátette, az is probléma, hogy ennek a kérdésnek kevés jelentőséget tulajdonítunk egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi borvilág mindenhol az autentikus, helyi fajtákat keresi.
Karner Gábor azt a képességet emelte ki, hogy a fajta milyen nagy mértékben képes a terroir bemutatására. A 2009-as Vitézföld Kékfrankosa vonatkozásában ennek kapcsán elsősorban a borvidékről beszélt, kiemelve a Mátra egyediségét abból a szempontból, hogy az mind vulkanikus, mind meszes talajtípusokat ötvöz. Szerinte, ha ehhez hozzávesszük még a hegy nyugati oldalának kedvező mikroklímáját, egy olyan terroirt kapunk, ahol logikusan adódik a természetes borkészítés, a szőlő kiegyensúlyozottsága miatt ahhoz ugyanis nem kell hozzátenni semmit.
Franz Weninger egy komplett prezentációt vázolt fel az egybegyűlteknek. Mondanivalója középpontjában az eltérő talajtípusokra telepített kékfrankosok egyéni karaktere és a borokban megjelenő mineralitás eredete állt.
Elsőként összegezte azt a négy talajtípust, amelyen kékfrankos tőkéket gondoznak, áttekintést adva az azokról nyert borok stílusáról. Kb. 10 millió éves, vasgazdag, agyagtartalmú talajon három dűlőben is termesztenek kékfrankost, és ezekben a tőkék kora meghaladja a nyolcvan évet is. Kóstolási élményei szerint az ilyen területről érkező kékfrankosok a Bordeaux Pomerol alrégiójának boraira emlékeztetnek.
Mészkőtalajú ültetvényükről egyelőre nem hoznak forgalomba fajtatiszta kékfrankost, mert szerintük a fiatal, mindössze tízéves ültetvény egyelőre nem ad komoly vörösbort. Persze ettől függetlenül elkészítik a kékfrankost, amely kóstolásai alapján Burgundiát idézi a fiatal borász ínyére. Míg a mészkő körülbelül 16 millió éves, addig a következő talajtípus, a csillámpala már 130 millió is elmúlt. Bár az itteni ültetvény 40 éves kora már elégséges a termőtáj bemutatásához, másik borvidékre irányuló asszociációra ebben az esetben nem volt képes a borász, csillámpalára ugyanis a világ többi részén jellemzően fehér szőlőt ültetnek.
Utolsóként a gneisztalaj következett, amely a Spern Steiner esetében már körülbelül 340 millió évet jelent. A 45 éves tőkék kékfrankosait a klasszikus francia borvidékek közül leginkább az Észak-Rhône völgyéhez hasonlította a Soproni borvidéken is dolgozó borász.
Pók Tamás 2009-es Nagy-Eged Kékfrankosát a Moric Reserve 2009 és Uwe Schiefer Szapary 2009 követték, míg a sort Kaló Imre 2002-es Kékfrankosa zárta, aki nevéhez híven ez alkalommal is más szempontból közelítette meg a témát, mint a többi előadó. A Noszvajon dolgozó borász a bor kultúrájának jelentőségéről, a bornak az emberek mindennapi életében betöltött szerepéről beszélt.
IDE kattintva megtekintheted a Terra Hungarica videóját.
A Terra Hungarica következő éves nagy kóstolójára ősszel kerül majd sor, az eseményről Programajánló rovatunkban időben beharangozást nyújtunk.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!