A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Tíz tudnivaló Calabriáról

Lábujjhegyen állva

2013-07-29 | Tóth Adrienn


Az olasz csizma orrában elhelyezkedő Calabria egyike a déli tartományoknak, így nem meglepő, hogy termésének túlnyomó többségéből, 90%-ából vörösbor készül. Ahhoz, hogy gazdasági értelemben elmaradott a vidék, nemcsak az ipari tevékenység alacsony volta járul hozzá, hanem a mezőgazdasági ágazat fejletlensége is. Calabriából kevés bor kerül ki palackozott formában, a legtöbbet a gazdák a helyi szövetkezeteknek adják el, amelyek gyakran házasítási alapanyagként szállítják azt Észak-Olaszországba. Lássunk most tíz tudnivalót a helyi borkultúra kapcsán!


1. Calabriában szőlőt először az itt élő, ismeretlen származású törzsek termesztettek, majd őket a görögök követték. A helyi bortörténelem érdekes figurája crotoni Milo, a görög atléta, aki e táj szülötteként arról is híres volt, hogy a legenda szerint napi tíz liter bort fogyasztott szülőhazája terméséből.

2. A mediterrán klíma eltéréseit ezen a vidéken is a domborzat adja. Míg a partvidéken az év legtöbb időszakában forróság uralkodik, addig a szárazföld belseje télen kifejezetten hideg is lehet. A legtöbb borvidék keleten és nyugaton, a tenger partján helyezkedik el.

3. Mennyiségét tekintve errefelé meghatározó kék szőlőnek számít a gaglioppo, amely elsősorban ehhez a tartományhoz kötődik, és modern, DNS-kutatások szerint Olaszországból is származik. A szőlő jól bírja a csapadékban szegény, forró klímát, de érzékeny a gombás betegségekre. Jellemzői a nagy test és a jelentős alkohol- és tannintartalom, így ha önállóan kerül letöltésre, általában komolyabb palackérlelésre van szükség, mire kiugró komponensei lekerekednek.

4. A tartomány nem rendelkezik az olasz eredetvédelmi rendszer legmagasabb kategóriájába, a DOCG-be tartozó borral, de van tizenkét DOC-je. Ezek közül a legismertebb a ciró, amely a keleti részen található Crotone vidéken készül. Az e nevet viselő borok többsége vörös, kis mennyiségben azonban rozé és fehér ciró is készül, utóbbi esetében minimum 90%-ban kötelező a greco bianco használata, a trebbiano aránya maximum 10%-ot érhet el.

5. Az ezeknél sokkal jelentősebbnek számító vörösbor 95%-át a gaglioppo szőlő adja, maximum 5% greco bianco és trebbiano felhasználásával. A classico, azaz a történelmi borvidék határán belülről származó bort leíró kifejezés kizárólag a vörösborok címkéjén olvasható. A történelmi források szerint az ókorban a győztes olimpikonokat ciróval kínálták.

6. Míg a kék szőlők közül a gaglioppo a legjelentősebb, a fehérek közül a greco bianco viszi el a pálmát. Utóbbi szőlőnek van fehér és kék változata is greco binaco és greco nero néven. Ma Olaszországban számít elterjedtnek, de eredetét inkább Görögországhoz kapcsolják. A greco bianco egy későn érő szőlőfajta, amely szőlőként és borként egyaránt aranyba hajló színnel rendelkezik. A szakirodalom szerint a bor aromatikája fiatalon barackra emlékeztet, idővel pedig egy herbális vonalat fejleszt ki magában.

7. A greco bianco azonban nemcsak a ciró alapját adja, ezen a néven önállóan is megjelenhet a címkéken. Greco di bianco DOC olvasható a tartomány édes borainak palackján is. Ezen borok alkoholtartalma minimum 17%. A bort szárításos technológiával készítik, azaz a leszedett fürtöket a vízveszteség érdekében aszalják, majd ezt követően kerül csak sor a préselésre és az erjesztésre.

8. A greco nero fehér társánál elterjedtebbnek számít, Itáliában körülbelül 3200 hektárnyit művelnek belőle. Legnagyobb arányban azonban Calabriában foglalkoznak vele, ahol legtöbbször a gaglioppóval házasítják.

9. A bivogi az egyik legfrissebb calabriai DOC, amely általában rozét vagy vörösborokat jelent. E borhoz gaglioppo, greco nero, nocera, castiglione és calabrese szőlőfajták használhatóak fel. Ha, amire kis esély van, mégis fehér lenne a bivogi, abban már biztosak lehetünk, hogy száraz borral lesz dolgunk.

10. Bár Calabriában az utóbbi időben egyre többen telepítenek olyan nemzetközi fajtákat, mint a cabernet sauvignon, a chardonnay és a sauvignon blanc, az imént említett helyi fajták mellett a magliocco kék szőlő jelentősége is egyre növekszik egyedi karakterének köszönhetően. Calabria ugyancsak otthont ad 13 IGT bornak, amelyek közül az egyik a Calabria névre hallgat. A tartomány bármely pontján készített palack viselheti ezt a nevet, ha a többi előírásnak megfelel.

A kép az www.italia.it oldalról származik.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!