50 éves a könyv, ami megváltoztatta a borvilágot
Már a nyolcadik kiadásnál jár Hugh Johnson és Jancis Robinson bibliája
2021-01-24 | Geri Ádám
A szerkesztő maximalizmusa és egy sztrájk is kihívások elé állította a kiadót a munkálatok során, egy tokaji pincészet viszont közvetve ennek köszönheti megalakulását. Érdekességek az 1971 januárjában megjelent A bor világatlasza című könyvről.
Címlapfotó: www.octopusbooks.co.uk
„Akkor azt gondoltam, mindent elmondtam, amit el kellett mondanom a borokról” – nyilatkozta 1994-ben a New York Times újságírójának Hugh Johnson borszakíró legismertebb munkája, A bor világatlasza (angolul: The World Atlas of Wine) létrejöttét felidézve. Amilyen jól ért Johnson a borokhoz, olyan pocsék jós: az éppen 50 éve januárban megjelent első kiadást további hét követte (a legutóbbi 2019-ben jelent meg angolul, tavaly fordították le magyarra), de mellette számos más boros könyvet is írt még azóta.
Az azonban kétségtelen, hogy életművében messze ez a legnagyobb hatású, nagy újításnak számított a maga idejében és gyakorlatilag a mai napig – ahogy azt az LA Times egyszer megfogalmazta – ez a borszeretők bibliája. Népszerűségének oka, hogy
valódi atlaszról van szó,
olyan részletes és attraktív térképeket tartalmaz a világ jelentős borvidékeiről, mint korábban egyetlen másik kiadvány sem. Magának az ötletnek a megszületéséről 2006-os önéletrajzi könyvében így ír: „A saját kiadót alapító James Mitchell és John Beazley találtak egy harmadik társat, a térképek és atlaszok kiadásában jártas George Phillipset. Azon tanakodtak, miből lehetne még egyáltalán pénzt csinálni az autós térképeken kívül. James viccesen bedobta az univerzumot, mint témát. Meg is csinálták később a Hold atlaszát, ami hatalmas siker lett, hiszen Amerika épp akkoriban jutott fel a Holdra. Tovább gondolkodtak, amikor valamelyikük megszólalt: kérdezzük meg Johnsont, nem csinálna-e egy atlaszt a borokhoz.”
Mitchell és Beazley az előző munkahelyükről ismerték Johnsont, akinek ekkorra már megjelent az első, nemes egyszerűséggel csak Wine címet viselő könyve. A brit fiatalember az egyetemi évek alatt a Cambridge King’s College egyik diákszervezetének jóvoltából „jegyezte el” magát egy életre a borokkal. „Rossz társaságba, de jó borok közé keveredtem” – mesélte a már említett New York Times interjúban. Első állását a House & Garden szerkesztősében kapta, ahol művészeti gyűjteményekről, házakról publikát – kevesen tudják, de később két off-topic könyvet is írt fákról és kertészkedésről. 1962-ben váltott és lett a Wine & Food szerkesztője valamint a The Sunday Times boros szakértője majd utazó riporter.
1969-ben kereste meg a boratlasz ötletével Mitchell. „Öt teljes másodpercig gondolkodtam. Csak annyit kértem, ne sajnáljuk a pénzt a jó térképekre” – írja önéletrajzában. Állítása szerint egy óra alatt fel is vázolta az egész koncepciót. „A brit katonai térképek minőségét szerettük volna elérni minden országnál. Ez nem ígérkezett egyszerű feladatnak. Volt, ahol 100 éves térképek álltak csak rendelkezésre, máshol komplett régiók adatai hiányoztak. Nem egy térképet magam kezdtem szerkeszteni, persze aztán elküldtük a hivatalos hatóságoknak, akik jónak találták” – emlékezett vissza egy 2013-as interjúban. Sok esetben el is utazott az adott helyre, így jutott el 1970-ben Magyarországra is és kóstolt életében először tokaji aszút. Annyira lenyűgözte annak „gazdagsága és finesze, ami az évekkel csak fokozódik”, hogy a rendszerváltás után egyből visszatért és többedmagával megalapította a Royal Tokaji borászatot, aminek a mai napig az egyik tulajdonosa.
Az önmagukban kihívást jelentő térképek mellé egy nem várt nehézséget is kapott a nyakába a csapat az 1970-es amerikai postássztrájkkal. „Rengeteg megkeresést küldtünk ki szerte a világban, képeket, boroscímkéket próbáltunk gyűjteni a pincészetektől. Amikor üresen maradt részeket látok az egyes lapokon, mindig eszembe jut, mi hiányzik onnan” – árult el egy kulisszatitkot 2019-ben a Decanternek. A baljós előjelek ellenére az atlasz hatalmas siker lett. Johnson maga negyedmillió eladott példányban reménykedett, ehhez képest mostanáig közel 5 millió kötet talált gazdára 14 nyelven. „Azt hiszem, az ábrák precizitása tette különlegessé. Profi térképészeket alkalmaztunk, a végeredményt értékelte a közönség.” Az első kiadásba 143 térkép került, a nyolcadik teljesen átdolgozottba már 230, de így is van olyan, ami 50 éve változatlan formában megy nyomtatásba.
Az első és a legutóbbi kiadás. Fotó: amazon.com / lira.hu
A könyv jó fogadtatáshoz bizonyosan hozzájárult, hogy a második világháború kiheverése után éppen abban az időben indultak útnak külföldre az emberek és kezdtek érdeklődni a borok iránt. Ennek is köszönhető, hogy 1976-ban jött az újabb felkérés. „A konyhaablaknál álltam, amikor Mitchell előhúzta a noteszát és azt mondta: tudod, Hugh, manapság minden, amit a fogyasztóknak tudniuk érdemes a borokról, bele kell férjen egy ekkora füzetbe. Így találta fel a boros zsebkönyvemet” – írja Johnson az önéletrajzában. 1977-re el is készült a Pocket Wine Book, egy évvel azután, hogy megjelent A bor világatlasza második kiadása. Még további kettőt szerkesztett belőle a borszakíró egymaga, mielőtt negyedszázada felkérte szerzőtársnak Jancis Robinsont. Ma már a Master of Wine hölgy végzi a munka dandárját, írja a fejezeteket, a 82. életévét márciusban betöltő Johnson inkább amolyan lektorként működik közre.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!