A pokolból a csúcsra
Portré ifjabb Figula Mihályról, a 2019-es Borászok Borászáról
2019-04-30 | Geri Ádám
2019-ben ifjabb Figula Mihály balatonfüredi borászt választották a Borászok Borászának, ezzel tulajdonképpen felért a magyar szakmai csúcsra. A komoly küzdelem árán elért siker letéteményese volt a főszereplő mellett a Köves, Tihany és egy kicsit Esterházy Péter is.
„Amikor Édesapám 2008-ban meghalt, Édesanyám feltette a kérdést, hogy folytassuk-e, vagy eladjuk a pincészetet. Akkor nagyon bántott maga a kérdésfelvetés is, aztán pár hónap múlva már nem vitattam a jogosságát.” Múlt pénteken a Borászok Borásza díj átvételekor ezzel a mondattal kiválóan szemléltette ifjabb Figula Mihály, milyen hosszú út vezetett számára a borászok által talán legjobban vágyott pódiumig. „A rutin hiánya, ami nem a borászati, hanem a cégvezetési területen jelentkezett. Édesapám korábban nagy cégeket irányított, három perc alatt átlátta mindig az adott helyzetet, és megfelelő döntést hozott, tőlem, klasszikus borász lelkületű embertől azonban ez nagyon távol állt” – árulja el pár nappal a díjátadó után a családi tragédia nem várt következményeit az újdonsült győztes.
Pedig tulajdonképpen világ életében arra készült, hogy a Figula borászatban fog dolgozni. Olyannyira, hogy amikor 2001-ben megszerezte a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen a szőlész-borász szakmérnöki diplomát, apja nógatása ellenére sem volt hajlandó elindulni világot látni, helyette rögtön otthon állt munkába. Csak beállt a sorba, mondhatni, hiszen anyai ágon többgenerációs borászok, Misi szülei – mindketten szintén a Kertészetin végeztek – a rendszerváltás után például alig várták, hogy visszatérhessenek a gyökerekhez és családi pincészetet indíthassanak. Erre végül 1993-ban került sor.
Az említett külföldi gyakorlat kérdése mellett egyetlen komolyabb szakmai vita adódott idősebb és ifjabb Figula Mihály között az évek során. „Mindig azt mondta, hogy majd akkor fogunk vörösborokkal foglalkozni, ha a fehérekkel már elértünk egy bizonyos szintre. A maximalizmusából kiindulva azt minőségi szintet soha nem érhettük volna el, ezért addig piszkáltam, amíg 1998-ban elkészítettük az első vörösborunkat, egy merlot-t Tihanyból. Édesapámnak egyetlen kikötése volt: csak akkor kerülhet palackba, ha képes hozni a termőhelyi karaktert” – emlékszik vissza az esetre egy 2016-os interjúban Mihály. Végül az elsők között készítettek a borvidéken vörösbort, ami átment a vizsgán, mert a fehérekhez hasonlóan „saját arca van, a termőhely gazdag ásványossága itt is gyönyörűen megjelenik”. Apa és fia egyébként nagyon egyformán gondolkodtak a borkészítésről, a pincészet mára névjegyének számító dűlőszelektált vonalat is együtt kezdték el még 2001-ben.
A fejlődés ívét idősebb Figula Mihály 2008-ban bekövetkezett tragikus halála törte meg, Misi, az öccse, János és édesanyjuk egyedül maradtak a pincészettel. „Azért beszélek folyamatosan többes számban, mert ez egyértelműen a családunk közös sikere” – erősítette meg tavaly az Év Bortermelője jelölése kapcsán Figula Mihály, hogy az újraépítkezésből tényleg mindenki maximálisan kivette a részét, és kiveszi azóta is. Még János is, aki a grazi zeneakadémián végzett zenészként sokat van úton, mégis ő foglalkozik a borok értékesítésével és marketingjével, sőt, általában ő fogja össze a dolgokat, mert „édesanyja és testvére hajlamosak eltűnni a szőlőben és a pincében”.
Figula Mihály persze a nehéz időkben őt mindenben támogató kollégákról sem feledkezik meg, akik közül – mint a múlt heti díjátadón elmondta – legalább egy „véletlenül” mindig feléjük autózott, és ha már ott járt, megnézte, minden rendben van-e. Ráadásul érkezett egy a családot nem ismerők számára talán váratlan helyről is komoly lelki segítség. „Temetés után Ő kísért haza, megkérdezte, hogy most mi lesz, ölelgetett és simogatta a fejemet. Talán kicsit örökbe is fogadott” – írja egy 2016-os blogbejegyzésében a nem sokkal azelőtt szintén elhunyt Esterházy Péter íróról. „Az egész családunk humán beállítottságú, ezek az emberek valahogy mindig ott voltak a közelünkben, sok művésszel jó a kapcsolatunk. A legfontosabb közülük talán Péter volt, apuval nagyon régóta ismerték egymást, szoros férfibarátság volt az övék. Azt gondolom, egy bizonyos szint fölött a borkészítés is ugyanolyan művészet, mint a zene, vagy az irodalom, ezért ezek az emberek könnyen megtalálják a közös hangot” – hangzik az ars poeticának is tekinthető magyarázat Mihálytól.
A sok segítségnek és a megalkuvást nem tűrő munkának meglett az eredménye, ifjabb Figula Mihály nem sokára a 2000-ben az Év Bortermelőjének választott apja nyomdokaiba lépett. 2012-ben az Év Fiatal Borásza Díjjal, 2015-ben Az Év Gaszto Borásza díjjal, 2016-ban a Megyei Év Vállalkozója Díjjal, 2018-ban a legnagyobb presztizsű borászatnak odaítélt „Prestige Award” díjjal tüntették ki. A nagy áttörést – saját megítélése szerint – a 97 pontos parcellaszelektált Köves hozta el a világ legnagyobb borversenyén, a londoni Decanteren, a hab a tortán pedig az április 26-i Borászok Borásza kitüntetés volt. A megyei díj azt is bizonyítja, cégvezetőként is felnőtt a feladathoz, ráadásul sikerült megtalálnia az egyensúlyt a fenntartható vállalkozás, és – ahogy ő nevezi – a játék között. „2014-ben a Barátszőlő 3 hektárjáról sikerült készíteni 40 hektoliter bort. Ez gazdasági szempontból nem értékelhető, viszont amikor a 2014-est kóstolják a szakemberek, akkor azon fognak csodálkozni, hogy lehetett abból az évjáratból ilyen fehérbort készíteni? Ez a szakmai játék a mi életünk” – mondja.
„Hosszú éveket kell ahhoz eltölteni a piacon, hogy vállalni tudjuk az ilyen kockázatokat. Ehhez kellett egy józan vállalkozásépítés, ami szintén a szüleinktől jött. Mindig csak annyit akartak elérni, amit rizikó nélkül sikerülhetett, nem kellett azzal foglalkozni, mi lesz holnap, ez pedig nagy alkotói szabadságot ad” – magyarázza. A szülei 15 hektárban gondolkodtak, végül 30 hektárnál álltak meg, ennél többet ő sem szeretne, mert úgy véli,
addig nevezhetik joggal Figulának a bort, amíg tevőlegesen ők készítik.
A hagyománytisztelet és újítókedv egyébként is szinte mindig együtt van jelen a mondataiban. „A legjobb megoldás alapelvei megvannak: tökéletes szőlő és természethű gondolkodás a szőlőben és a pincében egyaránt. Minél kevesebb a beavatkozás, annál jobb a végeredmény. A minőség növelése érdekében azonban a működő innovációkra igenis szükség van” – nyilatkozta 2013-ban.
Talán az innováció része az is, hogy a Figula pincészet legnagyobb sikereit a még manapság is kicsit lesajnált olaszrizlinggel aratja. Rendszerváltás után, amikor édesapja elkészítette az első olaszrizlingeket „azt mondták a kollégák, hogy Misi, ezek a borok nagyon finomak, de ki fogja ezeket megvenni?” – idézi fel egy 2015-ös interjúban a fajtával, fajtáért folytatott küzdelmet, majd hozzáteszi: „Szerintem, ebben az országban két fő fehér szőlőfajta van: az egyik az olaszrizling, a másik a furmint.”
Egyébként szinte mindig édesapja vagy anyai nagymamája a viszonyítási pont, nem véletlenül. „Azok tudnak komoly borászatokká válni, amiket több generáción át visznek a családok” – vallja. Jánosnak és neki összesen négy gyerekük van. Közülük a legnagyobb Mihály fia, a 12 éves Fülöp, aki igencsak jól érzi magát a szőlőben. „Szeretném, ha azt látná tőlem, hogy nincs ennél szebb mesterség, mert valóban így is gondolom. Az lenne a jó, ha észrevétlenül megfertőződne, ahogy én is anno. Nem magunkért dolgozunk, a pillanatnyi elvégzett munka nem a mi sikerünk, hanem a jövő záloga.” Ezért is tartja fontosnak a fenntartható gazdálkodást. „Nagyon figyelek arra, hogy amikor ő 30-40-50 éves lesz, ugyanolyan jól érezze magát a Balaton felvidéken, mint ahogy én. Mi gombát szedünk, horgászni járunk. Ha ő nem tudja elvinni majd a gyerekét gombát szedni meg halat fogni, akkor majd azt fogja mondani, hogy azért mert a nagypapáék nem vigyáztak a Balatonra” – mondta a már említett 2015-ös beszélgetésben.
Ezzel kapcsolatban egyébként olyannyira nem derűlátó, hogy 2017-ben négy pontból álló kiáltványt fogalmazott meg a balatoni szőlők védelmében. „Nem mi vagyunk tehetségesebbek, hanem jobbak az adottságok és elkezdtünk élni vele. De komoly, megnyugtató eredményeket még nem sikerült elérnünk. Ez a gyönyörű borvidék folyamatosan sebeket kap. Ha az árat a termelési érték határozná meg, ami alapján ugyanannyi nyereségre kellene tudnunk szert tenni, mint Burgundiában, akkor senki nem akarna nyaralót építeni a szőlő helyén. Ettől azonban nagyon messze vagyunk, pedig a lehetőség meglenne” – válaszolja arra a kérdésre, a Borászok Borásza díj utóbbi három balatoni győztesének (Konyári János – Balatonboglár, Jásdi István és Figula Mihály – Balatonfüred-Csopak) ténye nem arra utal-e, hogy a kiáltványában foglaltak meghallgatásra találtak.
Figula Mihály szívós munkával, kompromisszummentes víziójával 2019-ben minden esetre felért a csúcsra. A recept egyébként saját bevallása szerint nem is olyan bonyolult. A honlapjukon így ír erről: „A mi szakmánk egyszerű, elég, ha tesszük a dolgunkat, az időbeosztásunkat az időjárás határozza meg. Télen a borokkal foglalkozunk, elkezdjük a metszéseket, majd ahogy éled a természet, sodródunk vele. Figyelünk, alkalmazkodunk és lehetőleg nem avatkozunk be a nálunk magasabb rendű dolgokba.” Magunk is meggyőződhetünk ennek igazságáról, a borbarátok mindig szívesen látott vendégek a Figula pincészetnél, mert Mihály szerint a „nyitott pinceajtó a hitelesség legjobb kifejezőeszköze”.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!