A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Az alpesi borok, avagy Svájc, mint bortermelő ország

2021-06-21 | Vinoport


Az alpesi borok, avagy Svájc, mint bortermelő ország

Sokaknak Svájcról a jólét, gazdagság jut eszébe elsősorban, nem a bortermelés. Pedig igen komoly munka folyik az ország borászataiban.


 

fotó: traveltriangle.com

 

Az alpesi ország viszonylagosan ismeretlen bortermelésének oka, hogy a borok csupán 1-2%-a kerül a határokon kívülre. Sőt, a közelmúltig a helyi termelők jelentős védelemben részesültek, mivel a fehérborok behozatalát szigorúan korlátozták. A kereslet pedig nagyobb, mint a kínálat, hiszen a hegyek országában nem könnyű a szőlőművelés. Éppen ezért a gazdák a lehető legnagyobb hozamokra törekedtek – kevesebb, mint 15 ezer hektárról éveken át mintegy 200 millió palack került forgalomba! Ezért aztán törvényben kellett szabályozni a minőségi követelményeket, s így a terméshozamokat is.

 

Egy kis bortörténelem

 

Valószínű, hogy ide is a rómaiak hozták magukkal az első szőlővesszőket, az viszont bizonyos, hogy a mai Waadt kantonban a VI. században már folyt szőlőművelés. A szerzetesek, különösen a ciszterciek jeleskedtek a szőlőtermesztés elterjesztésében. A XVII. században a déli vidékekről érkező borimport, a XIX. század végén pedig a lisztharmat és a gyökértetű (filoxéra) pusztítása mért csapást a termelésre. A legnagyobb veszélyt a szőlőterületekre a XIX. század végétől azonban a szőlőművelésre alkalmas tópartok beépítése jelentette: 1960-ra a szőlőterület 33 ezer hektárról 12 és fél ezer hektárra zsugorodott. A megművelhető területek rendkívül drágák, a szőlőterület nagysága beállt 15 ezer hektár körülre.

 

 

Borfajták

 

A svájci borok a környező országok borstílusait tükrözik, a legtöbbjük könnyű, friss és fiatalon fogyasztható. A fehérborok a felhasznált szőlőfajták, az almasav-bontás valamint a teljes érettségben szüretelt gyümölcs miatt általában alacsony savtartalmúak. A tölgyfa ízét még akkor sem igazán lehet érezni e borokban, ha hordós érlelést kaptak. A legfontosabb szőlőfajta a Chasselas (bár a régióktól függően ez több név alatt is futhat)

 

1990-ben Valais kantonban vezették be először a borok minőségi hierarchiáját, három kategóiában: védett eredetű bor (AOC), Landwein/vin de pays – tájbor, asztali bor vagy földrajzi jelölés nélküli bor. Mára a bortermelő kantonok többsége rendelkezik AOC-szabályozással, ami nagyjában megegyezik az EU-szabályokkal. A megtermelt borok kétharmada AOC minősítést kap.

 

A svájci borok túlnyomó része a Rhone felső folyásának partjaira néző, déli tájolású lejtőkről, valamint a Genfi-tó északi partjáról, azaz a francia nyelvű területekről, Valais, Vaud, Genf kantonokból származik.

 

Valais a Rhòne felső völgye, az ültetvények mintegy 100 km hosszan a folyó két partján terülnek el, de a jobb part a fontosabb. A szőlők össz területe itt 5136 hektár. E régióban vannak Európa legmagasabbra telepített ültetvényei, s a borvidék adja a svájci szőlőtermés harmadát. A klíma kedvező, száraz és magas a napsütéses órák száma. A talaj is rendkívül változatos, szinte szőlőskertenként más és más. A fő fehér fajta a Chasselas, amit errefelé inkább fendant-nak neveznek. Bora finom és könnyű. Ezt a Johannisberg fehérszőlő követi (ami nem más, mint a Silvaner itteni neve…). Mellettük olyan autochton szőlőket is megtalálni, mint az Amigne és a Petite Arvine. A „flétris” (címkéjén a „Grain noble confidentiel” szerepel) kései szüret, túlérett, töppedt, sőt botritiszes szőlőből készül, és versenyre kelhet a legjobb sauternes-ekkel is. Svájc talán legszélesebb vörösborválasztékát nyújtja ez a borvidék. A Dòle a helyi vörösbor, amit pinot noirból vagy pinot és gamay házasításával készítenek. Gazdag, gyümölcsös, harmonikus bor. A L’Oeil-de-Perdrix (löj döperdriksz) pedig egy pinot noirból készült rozébor. Világfajtákból (pl. syrah) is készítenek borokat, csakúgy, mint a honos humagne rouge és a cornalin fajtákból.

 

Az alpesi borok, avagy Svájc, mint bortermelő ország

 

Vaud a Genfi-tó nyugati medencéjében található (de északi részének ültetvényei már a Neuchâtel-tó partján vannak) és négy körzetre oszlik. Területe 3851 hektár. A lejtőkön található termőhelyek a tó felé néznek. A leghíresebb ültetvény a Dézaley. Ez Svájc második legfontosabb borvidéke, főleg fehérborok készülnek itt, elsősorban chasselas-ból (63%). A vörösek alapanyaga a gamay és a pinot noir. A vörösbor a termelés negyedét teszi ki. A régióban 26 védett termőhelyet (appellation) és két „grand cru-t” találhatunk: Dézaley (dézálé) és Calamin (kálámen). Itt készülnek a legjobb, testes chasselas borok, semleges aromával és közepes vagy alacsony savszinttel. A calamin inkább pikánsan minerális, míg dézaley inkább acélos, chablis-szerű, több friss gyümölcsöt is érzünk benne mind illatában, mind pedig ízében. Lavaux régió „Lavaux teraszos szőlőültetvényei” néven 2007 óta világörökségi védelmet élvez. A déli fekvésű domboldal mérsékelt klímája és mészkőtalaja kedvez a szőlészetnek és a borászatnak. A 898 hektárnyi területet elfoglaló mintegy tízezer, kőtámfalú terasz a Lausanne és Montreux között húzódó lankás tóparton épült ki.

 

Genf 1288 hektárjával Svájc harmadik legnagyobb szőlőtermelő vidéke, három körzetre oszlik. Ezek közül a legnagyobb a le Mandement a Rhòne jobb partján fekszik, központja Satigny és Peissy. Itt található az adott területre eső legnagyobb tőkeszám. A fehérszolok sorát itt is a chasselas vezeti, ami finom, néha enyhén gyöngyöző bort eredményez, s bár még most is az összes termelés 40%-át teszi ki, folyamatosan visszaszorulóban van. A helyi termelők a kiegészítő fajtákkal (chardonnay, aligoté, pinot gris, pinot blanc) is egyre szebb eredményeket érnek el. A kékszőlők között a gamay foglalja el az első helyet, szépen strukturált, kitűnő, gyümölcsös, aromás borokat ad. A pinot noir is feltörekvőben, más nemzetközi fajtákkal együtt. Genf vidékén megtalálható még a helyi keresztezéssel létrejött gamaret-t (gamaré) is, aminek bora intenzív és fűszeres. Merlot-t, garanoirt, syrah-t is készítenek, igaz, elenyésző mennyiségben.

 

Tessin az Alpok déli oldalán, Svájc olasz nyelvű, déli területén található. A szőlővel beültetett terület 1036 hektár. Itt egyértelműen érződik már a mediterrán hatás, igen magas a napsütéses órák száma. A borvidéket a Monte Ceneri osztja két részre. Jellemzően kicsiny birtokokból áll össze a régió, a gazdák legtöbbször együtt készítik boraikat, hogy a termést megfelelően lehessen egalizálni. Tessin szőlőterületének közel 85%-a merlot. Ha megfelelőek a körülmények és a szőlészek-borászok betartják a „játékszabályokat”, a fajta itt olyan borokat képes adni, ami – legalábbis a helyi termelők szerint – valós konkurenciát jelent Bordeaux-i társainak. A borok általában szép gránátszínűek, meggy, illetve piros bogyós gyümölcsök illatával, jó struktúrával, pörkölési ízekkel, s némi vanília aromával. Készül belőle rozébor is. Helyi sajátosság, hogy a merlot egy részéből fehérbort készítenek. Néhány termelő kísérletezik a két cabernet-vel és a pinot noirral 500 méter tengerszint fölötti magasságban, mivel ez a merlot-nak már nem ideális hely.

 

Neuchâtel és a három tó vidéke (600 hektár) termésének kétharmadát a Neuchâtel-tó partjának ültetvényei adják. A maradék szőlő a Bienne- és a Morat-tó partjai körül található, főleg chasselas és pinot noir formájában. Utóbbiból készül a híres rozé, az Oeil-de-Perdrix.

 

Svájc keleti részén a müller-thurgau a legnépszerűbb. Furcsa, hogy helyben inkább Riesling-Sylvaner nevet használják, hiszen Dr. Müller éppen Thurgau kantonból származik és a németországi Geisenheimben az ő nevéhez kötik a fajta nemesítését. Helyi specialitás a Räuschling, ami főleg a Zürichi-tó partján terem. Található még itt pinot gris – a német Svájcban Ruländer –, ami gazdag, robusztus borokat ad, míg a Gewürztraminer aromás és fűszeres borairól ismert. A vörösborok pinot noirból készülnek, amit itt Blauburgunder vagy Clevner néven emlegetnek. A borai éppúgy lehetnek könnyűek és gyümölcsösök, mint erőteljesek és tanninosak. A fajtából készülő rosébor neve „Süssdruck”.

 

Bor és gasztronómia

 

A svájci egészen a XX. századig alapvetően szegény és takarékos nép volt. Nehéz körülmények között éltek, nagyon megbecsülték, amijük volt. Ebből és a mezőgazdasági termelésre alkalmas területek viszonylagos hiányából következett, hogy egyszerű, legtöbbször a hegyekben termő vagy elérhető alapanyagokat használtak ételeikhez. A burgonya, a sajt, a jó minőségű hús és a helyi halak jelentették a fő hozzávalókat. A finom halfogásokhoz a könnyed chasselas borok kitűnőek, akárcsak a kedvelt zöldségfélékhez, salátákhoz. Ha sajtokhoz akarunk bort adni, akkor jobban járunk, ha egy kellemes pinot noirt keresünk. Ha komolyabb vörösre vágyunk, akkor inkább a Genfi-tó partjának terméséből szemezgessünk (pl. Didier Joris, Daniel Gantenbein).



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!