Az elfeledett borvidék: Torna-Abaúj-Gömöri Borvidék
Dr. Bihari Zoltán írása
2020-08-03 | Bihari Zoltán
Volt valaha egy borvidék, melynek ma már nyomait is alig találhatjuk. A valamikori Torna-Abaúj-Gömöri Borvidék Abaúj-Torna és Gömör vármegyék területén helyezkedett el.
A borvidék természetföldrajzilag a Felvidék déli részén volt megtalálható. Az első világháború utáni határmódosítások kettévágták a borvidéket. A déli részek Magyarország, míg az északi részek Szlovákia területére kerültek. A hajdani Gömör vármegye Tornaljai járásának déli része, és az Abaúj-Torna vármegye Tornai járásának déli része tartozik ma Magyarországhoz. A terület Borsod-Abaúj-Zemplén megye legészakibb részén található. Területe négy folyó mellett fekszik, melyek közül kettő – a Bódva és a Hernád – a Sajóba ömlik, a Sajó pedig közvetlenül a Tiszába.
Valójában a terület – északi fekvésénél is fogva – soha nem volt a hazai bortermelésünk élvonalában. Ez nem jelenti persze azt, hogy ne lenne számtalan érdekesség, amit a valamikori borvidékről érdemes tudni.
A magyar borvidékeink első felsorolása Oláh Miklóshoz köthető (Oláh 1536), aki 12 bortermő tájunkat említve, Abaújt is nevesíti. 1875-ben Keleti Károly elkészítette hazánk szőlő- és borkultúrájának részletes statisztikáját. Torna-abauji borvidék néven a mi területünket is megnevezi, miszerint ide tartoznak Gömör bortermő részei is. Ezen munka alapján készítette el a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Magyar Királyi Ministerium a borvidékek első hivatalos beosztását 1880-ban (Anonym 1880), valamint Magyarország borászati térképét és borászati törzskönyvét 1884-ben (Miklós 1884).
Torna-Abaúj-Gömöri Borvidék (3) Magyarország borászati térképén 1884-ben (Internet 6).
Az 1893-ban született XXIII. törvénycikket tartjuk az első bortörvényünknek. Ennek 83432. számú végrehajtási utasítása ismét besorolta a borvidékeket, ahol Miskolcz-abaúji borvidék néven szerepel területünk.
Mikor kezdődött?
Mióta létezik mai értelemben vett szőlőművelés Gömör-Torna vidékén? Vannak persze feltevések, hogy már esetleg a honfoglalás előtt is volt itt szőlőművelés, de a tatárjárásnál korábbi írásos emlék országosan is elvétve fordul elő, így a területünkön sincs semmilyen forrás, ami kora árpád-kori szőlőművelésre utalna. Ma úgy tartjuk, hogy a szőlőtermelés kezdetei a tatárjárás utáni időszakra tehetők.
A 13.századi szőlőtermelés első ráutaló forrása, hogy Putnok 1282-ben vásár- és vámjogot kapott a királytól, amelyben 1 hordó bor után 1 pondus vámtételt kellett fizetnie a kereskedőnek (Bodnár 2001). Egy 1283-ban kelt királyi adománylevélben aztán a mai Bódvalenke határában említenek meglévő szőlőterületet (Dénes 1983). Ekkor azonban Szőlősardó határában már kiterjedt szőlők terültek el, ezek adták a Galyaság méltán híres borának jelentős részét (Internet 1.).
A 14-16. században a jó értékesítési lehetőségek is ösztönözték a szőlőművelést. A szőlőterületek tehát már jobbára e korszakra kialakultak. A Tokaj környékihez fogható szőlőtermesztés nem volt, de a szántóföldje mellett szinte mindenki birtokolt szőlőt is, és akadt néhány csak szőlőművelő jobbágy is (Szuhay 1982). A 16. század végén Nyugat-Európában hatalmas visszaesés volt a bortermelésben, ez azonban hazánkban éppen segítette a konjunktúrát. ÉK-Magyarországon ekkor vett hatalmas lendületet az addig alig ismert Tokaj-hegyaljai bortermesztés, de sok szőlőt ültettek ekkoriban az abaúji, borsodi és zempléni hegyoldalakra is.
A 16. században sorban olvashatunk a szőlősardói, ragályi, teresztenyei, putnoki szőlőhegyekről. E korból, 1694-ből való egy fontos kultúrtörténeti emlékünk a „Az Szőlős Ardai szöllős hegyre való artikulus”, mely az egyik legkorábbi borvidéki szabályozás hazánkban (Herman 1894). A Torna-völgyben húzódik a szőlőművelés északi határa. A déli fekvésű domboldalak (málok) telepítő hatását mutatja a déli fekvésű községek nagy száma. Szőlőt műveltek a Torna-víz mentén fekvő falvak mind, sok volt a szőlő Szin, Szinpetri és Bódvaszilas határában is (Kovács 1996).
Bél Mátyás 1735-ben írta meg Torna vármegye jellemzését. Ebben számos település szőlőművelésére van utalás:
„Becskeháza …. Nem megvetendő bort terem azonban, s ha kellően kiforrva isszák, nem is rossz ízű.” „szőlőskertje megfelel a hely mivoltának.”
„Égerszög … Szép szőlők teremnek itt.” „nem számítva a kevés szőlőt”
„Hidvégardó … nincs híjával a szőlőknek sem, s ezek az éghajlat és a talaj természetéhez képest nem is megvetendőek.” (Bél 1735).
„Jósvafő … vannak itt szőlők is”
„Kápolna … Megtermi azonban a szőlőt, amely nem annyira a szőlőskertek kiterjedése vagy termése, hanem inkább a szép látvány miatt méltó a figyelemre” „… nem sok, de szép szőlője is van”
„Komjáti … szőlőknek azonban, amelyeket a hegyek lejtőin szerte birtokolt egykor, felhagytak a művelésével.” „ a hegyoldalakra telepítve szőlők is voltak, amelyek azonban a vészterhes idők viszontagságainak következtében művelés nélkül maradván, elpusztultak.”
„Szilas … Azon a részen, amelyik napnyugat felé terjed, a hegyek lejtőire telepített szőlő is megterem”
„Szögliget … A szőlők, amelyek a hegyek elsőbb részeit ékesítik, rendkívül gyönyörűek, részint a szorgalmatosabb művelés következtében, …” „Vannak hírneves, mindenfelé a hegyoldalakra telepített szőlői”
„Szín … Kiváló fajtájú szőlőknek örvend azonban, amelyek napkelet és dél felé néznek”
„Vannak szemet gyönyörködtető szőlői a napkelet és dél felé néző hegyeken”
„Perkupa … Terem szőlőt is, amelynek gyümölcse azonban fanyar.” „egy kevés szőlője is van.”
„Petri … Vannak a hegyeken szőlői”
„Szőlősardó … Nevét a szőlőskertekről kapta, amelyeknek örvend.” „szép szőlőkkel rendelkezik.”
„Teresztenye … kicsiny szőlőket is lehet látni”
„Varbóc … Vannak továbbá szőlői is a napkelet és dél felől fekvő, vele szomszédos dombocskákon. „A falut magyarok lakják, akik szőlőműveléssel is foglalkoznak.” (Bél 1735).
Bél Mátyás (1749) Gömör Vármegye leírásában is megemlékezik Putnok kiváló fekvésű és gazdag termésű szőlőiről, de Gömörszőlős, Kelemér, Ragály, Trizs és Zubogy településeken is megemlíti a szőlő-területeket.
A fénykor
A 18. század közepén már majd’ minden falu határában szőlő- és gyümölcsöshegyek vannak. Ott, ahol nem találnak alkalmas helyet, a szomszéd falu határában irtanak közösen, vagy bérelnek földet. Noha a földesúr dézsmát szedett a must, vagy bor után, de a szőlőt nem idegeníthette el, sőt, ösztönözte is a parasztot újabb irtásokra (Szuhay 1982).
Putnokon az 1771-ben végzett szőlőhegyi összeírás során az összeíróbiztosok „két szőlőhegyen vették számba az úrbéres szőlőket. Az Öreghegy elnevezésű promontóriumon 23, a Lepénke nevűn 41 helybeli lakos és 2 extraneus birtokolt, azaz a mezőváros minden második lakója egyben szőlőművelő is volt.” (Oszkocsil 2014). Putnok 19. századi monográfusának szavait idézve joggal állítható, hogy az itteni szőlőgazdálkodás igen fontos szerepet töltött be a lakosság életében. „Legvirágzóbb Putnokon a szőlőgazdászat. Minden törzsökös lakosnak van egy-két darab szőlője, s a ki itt megtelepül, első törekvése, hogy szőlőt vásároljon.” (Balogh 1894).
„Bort nem a legjobbat ugyan, de kitsinységéhez képest nem keveset szűrnek az egész Tornai hosszú völgyben Jablontzától Tornáig, és az egész déli részen Jósvafőn, Varbótzon, Szőlős Ardón, Színen, Szögligeten, Szilason, Komjáthin, Lenkén. Bor legtöbb és legjobb Putnokon termesztetik, jó asztali bor a Ragályi is, a Keleméri, Zubogyi…” írta Magda 1819-ben.
A borok minőségére vonatkozóan néha meglepően pozitív vélemények is elhangoztak. Fényes (1837) így írt: „Varbócz, … Szőlőhegye tágas, ’s az ide való bor a’ leghíresebb magyarországi asztali borokkal vetekedhetik.” Ezt még fokozza Édes 1839-ben: „az oldalon gyönyörű szőlők zöldelnek, mellyeknek borai a' legjobb honi-termésekkel vetélkednek 's a' hegyaljaival vagy egyenlő, vagy még drágább áron is elkelnek (kivált a' varbóczi). Szintén Fényes (1842) Varbócról írja: „Kevésbé ismeretes, ámbár legnemesb borai közül való Magyarországnak a varbóczi fejér bor…”. Varbóc aszú boráról is nevezetes volt. Némely gazdának 100 hordónál több bora termett (Herman 1894).
Filoxéra
A Gömör-Tornai szőlőtermelést a filoxéra vész a 19.század végén derékba törte. A területünk tőszomszédságában, Szendrőn mutatták ki először a filoxéra jelenlétét 1880 nyarán (SÁL 1880). Innen a terjedő kártevő hamar meghódította a szőlőterületeket, és 1890-re gyakorlatilag mindenütt pusztított (Balassa 1975). Az elpusztult szőlőterületek jelentős része az újratelepítés során már nem került felújításra. A borvidékről sokan kivándoroltak külföldre a munkanélküliség miatt. Az amerikai alanyokra alapozott telepítések során a valaha volt szőlőfajta-összetétel megváltozott. Gróf Andrássy Dénes Tarcalról hozatott új oltványszőlőt -hárslevelű oltványokat-, melyekből még az 1980-as években is volt a vidéken. Az újratelepített szőlőkben az 1910-es évek végén is még szép szüretek estek (Paládi-Kovács 1969).
A 20. század elejére jórészt elpusztultak a hajdani szőlősök. A pusztítás teljes volt. A károk mérséklése érdekében gróf Serényi Béla földesúr, későbbi földművelésügyi miniszter, 1905-ben létrehozta a Kertgazdasági Tanszéket Putnokon, amely szőlőalanyokat, és szőlőoltványokat is előállított. A grófi és egyházi szőlőket újratelepítették, de a lakosság körében már jóval kevesebben végeztek újratelepítést. Serényi 1907-1908 telén szőlősgazda tanfolyamot szervezett, hogy a helyi szőlősgazdákkal megismertesse a filoxéravész miatt szükségessé vált új szőlőtermesztési munkamódszereket. Serényi próbálkozása, bár sok eredményt hozott, a szőlőtermesztés régi fényét nem tudta visszaadni (Bodnár 2001). Putnokon a második világháborúig zajlott oltvány-előállítás.
Az első világháború idején a kevés visszatelepített szőlőt sem tudták megfelelően megművelni, nem volt elég munkáskéz a szőlőkhöz, így hanyatlott a borkultúra mindenütt. A kisgazdák szőleit 1926-ban a peronoszpóra tette tönkre.
A 20. század közepén a földosztáskor a nagy grófi és egyházi szőlőket felparcellázták és szétosztották. A kollektivizálás azonban az itteni szőlőket nem érintette, mert az iparszerű mezőgazdálkodás számára jelentéktelen területtel bírtak és csak kézzel voltak művelhetők, így a nagybirtokok feldarabolása után a szőlők szinte kivétel nélkül magánkézben maradtak (Répási 1983).
Varbóc, Szögliget, Szin vidékének szőlőkultúrája az 1950–60-as évek után tűnt el végleg (Paládi-Kovács 1969). Komolyabb rekultiváció a tornai völgyben állami segédlettel történt, az 1970-es évek elején. Bevezették a hagyományokkal szakító kordonos művelésmódot.
Az iparosítás közvetlenül ugyan nem érintette a szőlőhegyet, közvetve azonban annál inkább. A nehéziparban és bányászatban dolgozók többsége bár művelt szőlőt, azt nem főfoglalkozásban űzte, és tudásuk is különbözött a tradicionális szőlő-művelőkétől. A szőlőhegyen egyre kevesebb régi szőlősgazda volt jelen. A megművelt szőlők folyamatosan zsugorodtak, egyre inkább csak a településekhez legközelebbi völgyoldalakra korlátozódtak, mert a fiatalok nem éreztek ambíciót a családi szőlők ápolására (Oszkocsil 2014).
A jelen
A 21.századot már alig élte meg néhány szőlőparcella. A még kitartó öregek kedvét a szőlőműveléstől aztán végkép elvette a határban mozgó vad számának ugrásszerű növekedése, valamint sok helyen a vandalizmus és a tolvajlás. Ma már a szőlőt szinte lehetetlen megvédeni a vadkártól vagy a helybenlakók fosztogatásától. Mára oda jutott a valaha virágzó szőlő- és borkultúra, hogy csak a felhagyott, bebokrosodott domboldalak, és a régi dűlőnevek emlékeztetnek a valaha itt termelt borra! Akik még gondozzák, fenntartják pincéiket, gyakorta máshol (Eger, Tokaj) megvásárolt szőlőt dolgoznak fel, ebből készítenek saját bort. A valaha neves borvidéken ma már senki nem él borászatból. Palackos bort előállító termelő nincs. Vannak azonban lelkes emberek, mint azt mutatja, hogy az Európai Borlovagok Magyarországi Rendjének három régiója, a Borsodi-, a Felvidéki és a Gömöri Régió is működik a területen. Ők azonban – elsősorban a Tokaji és az Egri borvidékre támaszkodva – a borkultúra, a kulturált borfogyasztási szemlélet és gyakorlat kialakításán és terjesztésén fáradoznak, a szőlőműveléssel esetleg csak hobbiszinten foglalkoznak.
Régi borház Szinpetriben
Szőlőültetvény Szögligeten
IRODALOM
Anonym 1880. A Magyar Korona országai borvidékeinek beosztása. Magyar Királyi Államnyomda, Budapest, 60 pp.
Balassa I. 1975. Filoxéra Gömör-Tornán . In: Szabadfalvi J. (ed.), Yearbook of Hermann Ottó Museum, Miskolc, 13–14: 305–335.
Balogh Béla 1894. Putnok mezőváros múltja s újabb kora 1881-ig. Gömöri Ev. Ref. Egyházmegye Lelkészi Értekezlete, Rimaszombat, 254 pp.
Bél M. 1735. Torna vármegye leírása. (fordította Tóth Péter). 110 pp.
Bél M., Tóth P. 1992. Gömör vármegye leírása, 1749. KLTE (Gömör néprajza) 1-102 p Fordította: Tóth Péter. In: Ujváry Zoltán (szerk.)
Bodnár T. 2001. Putnok középkori története 1526-ig. in: Bodnár M. (szerk.) 2001: Putnok monográfiája. Putnok Város Önkormányzata, Putnok, 107-127.
Dénes Gy. 1983. A Bódvaszilasi-medence 700 éves története. Borsodi Kismonográfiák, 16: 159 pp.
Édes J. 1839. Utazás a' Magyarhon' szebb vidékein. In: Rémiás (szerk.) 2002. Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében. 257-265.
Fényes E. 1837. Magyarországnak, ’s a’ hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. 3. kötet. Pest, Trattner-Károlyi Nyomda, 456 pp.
Fényes E. 1842. Magyarország statistikája. Pest, 146 pp.
Herman A. 1894. Régi szőlőhegy-szabályzat. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1: 167-174. (Szőlős Ardai szőllős hegyre való artikulus. Annó dni 1694. költ Szendrőben.)
Internet 1: www.szolosardo.hu/szolosardo.html
Keleti K. 1875. Nemzetközi statisztika. Szőlőszet. Első rész: Magyarország szőlőszeti statistikája. 1860-1873. Kiadja az országos kir. statist. hivatal. Budapest, Athenaeum ny. 402 pp.
Magda P. 1819. Magyar országnak és a határ örző katonaság vidékinek leg újabb statistikai és geográphiai leírása. Trattner, Pest, 586 pp.
Miklós Gy. (szerk.) 1884. Borászati törzskönyv az 1884. évre. Budapest, Weiszmann testv. Nyom.
Oláh M. 1536. Hungária. (ford. Németh B.) In: Szigethy G. 2003. Gondolkodó magyarok. Neumann Kht., Budapest,
Oszkocsil Z. 2014. A putnoki szőlőhegy tájváltozásai. Tájökológiai Lapok 12/2: 313-326.
Paládi-Kovács Attila 1969. MUNKÁK, EMBEREK, HIEDELMEK A BÓDVA MENTÉN. In Báti A. (szerk.) ÉLETMÓD ÉS TRADÍCIÓ 11. MTA, Budapest, 259 pp.
Répási I. 1983: Putnok hét évszázada. Putnok Nagyközség Közös Tanácsa, Putnok, 41–42.
Szuhay P. 1982. A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában. Borsodi kismonográfiák 14, Miskolc, 161 pp.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!