Az olasz szőlőfajták sokszínűsége
Az olasz szőlőfajták
2021-07-26 | Vinoport
Nem csak az olasz bor színe szivárványosan sokszínű, a szőlő, amiből készül is rendkívül változatos
fotó: daily.sevenfifty.com
Ha Magyarországon az utca emberét megkérnénk, hogy mondjon olasz szőlőfajtát, akkor talán még a kevésbé borértők is meg tudnának nevezni egyet, mégpedig a "hírhedt" tocait. Bár ma már hivatalosan nem használhatják ezt a nevet, ez az a száraz fehérbort adó szőlőfajta, ami jó néhány éve többször feltűnt a magyar sajtóban.
Ekkor volt, hogy még a témáról keveset vagy éppen semmit nem tudó, de a Tokaji nevet féltő, hazafias érzületű magyarok nagy hangon zúgolódtak, mert az olaszok „el akarták lopni” az ország édes borának jól ismert nevét. Pedig erről szó sem volt, hiszen Olaszországban is régmúltba tekint vissza ennek a szőlőnek a története.
Később a 2002 óta UNESCO világörökség részét képező "Tokaj" földrajzi megnevezés védelmet kapott és 2007-ben végleg megtiltották a "Tocai" megnevezését az olasz bornak. A vita arra biztos jó volt, hogy további ismertséget szerezzen az édes borairól híres magyar borvidéknek. Az olaszok, bár azóta is lázadnak a döntés ellen, azért nem bánkódhatnak olyan nagyon, hiszen e mellett rengeteg szőlőfajtájuk van, sőt a világon nekik van a legtöbb (~850 db), amiből igen finom borokat készítenek. Ismeret bővítés céljából, a teljesség igénye nélkül nézzünk néhány ismertebb fajtát fehér és vörösborokból is, biztos lesz olyan, amit bár elsőre nem tudtunk volna felsorolni, de a neve ismerősen cseng majd.
A hozzáértő szakemberek szerint Itáliában még ma is több mint 850 autochton szőlőfajta lelhető fel (míg a világban 4000 fajtát tartanak számon…). Természetesen ennek csak töredéke, mintegy 360-féle bor kerül kereskedelmi forgalomba (a DOC szabályzatokban 400 ilyen szőlőfajta engedélyezett).
Az mindenesetre sokatmondó, hogy az első húsz szőlőfajtába egyedül a merlot került be és képviseli az „idegen” fajtákat. A görögök, az etruszkok által telepített, s ma őshonosnak számító olasz fajták az évezredek alatt szép lassan alkalmazkodtak a helyi körülményekhez. Kivételes szárazságtűrésük és hosszú érési ciklusuk révén igen jól ki tudják használni az olasz terroirokból adódó előnyöket.
Fehérszőlők
(Olaszország fehérborait – leszámítva a néhány valóban szép bort –, kézlegyintéssel intézték el, egészen a közelmúltig. Az utóbbi években azonban változni látszik a világ: a figyelem az illatos, friss, fiatalos borok felé fordult, s mivel az őshonos és a nemzetközi fajták között számos ilyet találhatunk, sok termelő őrzi meg a primér illatokat és aromákat a 12–14 °C-on történő hűtött erjesztéssel).
Arneis - foleg Piemontban található fajta, jó savú, ornamentikában virágos karakterű bort ad. Sokak szerint a legszerethetőbb piemonti fehér fajta.
Catarratto – Szicíliában honos fajta, a marsala egyik alapanyaga, egyébként ez a 2. helyet foglalja el a fehérszőlők között a beültetett területet illetően. Két fő klónját telepítik. A „mezei” a futottak még európai fehérbor tengert növeli és nagy mennyiségben ipari alkoholt és mustkoncentrátumot állítanak elő belőle. A „Lucido” azonban igazán nagy minőséget tud adni, szép savszerkezettel, grapefruit és barack aromákkal.
Cortese – ebből készül a Gavi a piemonti Alessandriában. Utóízében határozott, ám nem kellemetlen fanyarság érezhető.
Falanghina – Campania aromás, nagy jövő előtt álló fajtája.
Fiano – bár másutt is termesztik, főleg az Avellino környékén készült borai ismertek.
Friulano – korábban: Tocai friulano – semmi köze, persze Tokajhoz, de már nem is hívják úgy… Veneto, Friuli és Dél-Tirol (Alto Adige) tartományokban kedves borok készülnek belőle.
Garganega – a világot elárasztó soave tenger és a gambellara fő alapanyaga. A soavéban 70%-ot tesz ki. Nagy, talán túl nagy is a terméshozama…
Greco di tufo – görög eredetű fajta, egész Dél-Itáliában termesztik, de különösen Campaniaban ad ismert borokat. A magyarok számára talán a legértékesebb itáliai fehér fajta. Különleges ásványossága számos termőhelyen megmutatkozik.
Moscato – a muskotály egész Itáliában népszerű és termesztett ősi fajta.
Pinot grigio – nem más, mint a pinot gris, avagy a szürkebarát. Egészen a közelmúltig úgy vélték, hogy a pinot noir mutációja, de DNS vizsgálatok azt bizonyították, hogy a pinot meunier és a tramini spontán keresztezése. Ez az olasz név egyébként mára inkább kereskedelmi siker jele, borstílus, és nem egyszerűen a fajta…
Pinot bianco – leánykori nevén pinot blanc, és Észak-Olaszországban mindenütt termesztik. A legizgalmasabb megjelenési formáját a franciacorta palackjaiba zárva mutatja meg.
Prosecco – a Friuli régióban ebből készítik a hasonló nevű ropogós csendes és habzóbort, pezsgőt mindenféle iskolázásban, s ez az alapja a sokfelé kedvelt „Bellini” koktélnak is. Ízben az almára, néha körtére emlékeztet és egy leheletnyi keserű mandula is felsejlik benne.
Trebbiano – az egész országban termesztett fajta, nem más, mint a franciáknál ugni blanc névre hallgató szőlő, a konyak és az armagnac fő alapanyaga. Korábban gyakori volt, hogy a chiantihoz adtak valamennyit belőle. Nagy a hozama és a természetes savszintje. Aromájában és ízeiben a citrusok és a mandula jelentkeznek. Visszaszorulóban van.
Verdicchio – a Le Marche régió, azaz, talán Itália legforróbb területének érdekes fehérszőlője. Nagy hozamú fajta és szereti a homokos talajt (Verdicchio dei Castelli di Jesi).
Vermentino – Szardínia legnevesebb fehérszőlője, egyesek úgy vélekednek, hogy spanyol eredetű.
Vernaccia – Toszkána tornyos városának San Gimignanónak ismert fehér-bora készül belőle. De nem kell csodálkozni, ha másutt is találkozunk vele, ugyanis a név a latin „vernacular”-ból jön, ami egyaránt jelent, mondjuk anyanyelvet (dialektust) és őshonost, így több szőlőfajtát is törzskönyveztek ezen a néven. Keserű mandula íz, szép savak és szalmasárga szín jellemzi. Le Marche régióban azonban ugyan ezen a néven könnyű, gyöngyöző vörösbor (vernaccia di Serrapetrona) készül.
learn.winecoolerdirect.com
Kékszőlők
Sangiovese – a legnagyobb területen termesztett olasz kékszőlő, de a főbb területe Toszkána és Umbria. Ez a fő összetevője a chiantinak, a vino nobile di Montepulcianónak és egyedüli összetevője a brunellónak. De sok „szupertoszkán” borházasításban is találunk sangiovesét. Sokszor házasítják canaiolóval, cabernet-vel vagy merlot-val. Rengeteg klónja létezik, a legjobbnak talán a sangiovese grossót tartják. Közepes színintenzitású bort ad, magas savval és fiatalon kicsit harapós tanninnal, közepes testtel, amely a termőhely függvényében akár igen telt is lehet. Ízében, illatában a cseresznye és némi gyógyfüvesség érezhető. A nagy sangiovese borokban érleléssel megjelenik a nedves avar illata és kellemesen lágy, harmonikus lesz. Kitűnően érlelhető.
Nebbiolo – Piemont sajátos kékszőlője. Ebből készül az ország két nagyon fontos bora, a barolo és a barbaresco (és persze számos kevésbé kitűnő is). Testes, savas, tanninos borokat ad, színe azonban kissé halovány, illata és íze jelentősen függ az ültetvény helyétől. Ornamentikája széles spektrumú: sokszor eper, némi fűszer (menta, kámfor, ánizs) és földes jegyek (gomba, fehér szarvasgomba, némi kátrány) mutatkoznak benne, de főképp fiatalon a virágillat sem ritka. A legjobb nebbiolókat hosszan kell érlelni, de évtizedekig tárolhatók. Természetesen készülnek könnyebb stílusú borok is e fajtából. Általában fajtaborként kerül palackba, s ha netán házasítják, akkor a barbera és a bonarda lehet a társa.
Barbera – amíg az utolsó húsz évben a sangiovese le nem taszította a trónról, a barbera volt a legnagyobb területen ültetett olasz kékszőlő. Sok helyen termesztik ma is, de a legszebb borokat igazi otthonában, Piemontban adja. Szokatlan kékszőlő, mert csaknem „hiányzik” belőle a tannin, miközben színe mély, savszintje magas, és a bor fiatal korában fűszeres, illatában és ízeiben a piros bogyós gyümölcsökre emlékeztet. Többnyire ezért friss, üdítő. A legszebb formáját fajtaborként hozza, komoly termőhelyen és alacsony hozamok mellett igazi fineszt és évtizedes potenciált mutat.
Aglianico (áljánikó) – bár egész Dél-Olaszországban termesztik, egészen Lazio magasságáig, mégis, inkább Campania és Basilicata büszkesége ez a görög származású, de ma már őshonosnak számító kékszőlő. Ebből készül a taurasi és az aglianico del Vulture bor. Sötét színű, tartalmas, kitűnő mérsékelt tanninszint mellett. Az elején érett gyümölcsök jelennek meg benne, majd némi gyógyfüvesség.
Primitivo – délen mindenütt termesztik, különösen Pugliában. A DNS tesztek szerint a zinfandellel rokon, de nem teljesen egyező fajta. Mindkettő őse a horvát crljenek. Egymás mellé ültetve látható, hogy a levelek, hajtások, és végül is, a borok is különböznek. Mégis, elég közeli rokonok ahhoz, hogy az amerikai hatóságok megengedjék az olasz primitivo borok zinfandelként történő forgalmazását. Rusztikus, jellegzetes, fűszeres bort ad a fekete bogyós gyümölcsök illatával és ízeivel. Igen zamatos, magas alkoholtartalmúak a borai, jó cukorgyűjtő is. Cserzőanyagban – jó esetben – nem túl gazdag.
Refosco – Észak-Itáliában őshonos. Meglehetősen testes, erős borairól híres. Friuliban tanninos, kemény borokat ad, magas savtartalommal piros és feketeribizli ízzel. Mostanában új kis fahordóban érlelik és hideg erjesztésen megy át. Különösen szép példáit találjuk a Colli Orientali borvidéken. Terrano és teran néven is ismert.
Sagrantino – különösen Umbriában népszerű, itt mind száraz, mind pedig édes iskolázásban is készítik. (Sagrantino di Montefalco). A száraz a népszerűbb. Az édeshez a szőlőt szárítják-aszalják. A szeder és a dohány jegyeit fedezhetjük föl benne, közepes savszint mellett harapós tannin jellemzi. Néha sangiovesével házasítják (rosso di Montefalco).
Schiava (szkjává) – ez csak az egyik neve ennek a nem különösebben jellegzetes fajtának. Németül Vernatsch. Az egész északi részen elterjedt, de különösen Dél-Tirolban. Meglehetősen nagy hozamú. Általában Alto Adige könnyű vörösbor házasításaiban végzi.
Teroldego – szinte csak Trentinóban termesztik. Viszonylag jellegzetes, jó minőségű, testes borokat készítenek belőle. Fekete bogyós gyümölcsök és fűszeresség jellemzi, magas savtartalom, de szép savszerkezet és alacsony tanninszint mellett. Fogyasszuk fiatalon! Hozamkorlátozással jó néhány évet is tölthet palackban.
Csak a legfontosabb – és egy-két kivétellel – autochton fajtákat soroltuk föl, de ebből is látszik, hogy Olaszország borágazatának jövője a biodiverzitásban, az olasz szőlőfajta sokszínűségében rejlik.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!